Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Ez itt a kérdés.
Zuhan az életszínvonal, nő az elégedetlenség, és az ellenzék ezt igyekszik meglovagolni, már amennyire lovaglóképes. Egy jövőképes ellenzéknek azonban nem azt kellene most hangsúlyoznia, hogy milyen rossz dolgunk van, hanem azt, hogy milyen jó.
„Ahhoz képest” persze, mert mindig „ahhoz képest” van jó vagy rossz dolgunk. A rendszerváltás előtt ahhoz képest volt jó dolgunk, hogy a szovjet érdekszférában rekedtünk, és kirekedtünk a Nyugatból. Most azokhoz képest van jó dolgunk, akik kirekedtek a Nyugatból, illetve akiket fegyverrel akarnak az orosz érdekszférába berekeszteni.
Mi itt békésen tüntetgetünk, félnivalónk semmi, vagy semmi ahhoz képest, ami a tüntetőket éri, érte Oroszországban, Belaruszban, Iránban, Szudánban, Mianmarban, Hongkongban stb.
Nem lőnek belénk, nem hurcolnak el, nem kínoznak meg, nincsenek halálos áldozatok. Ehhez képest képesek félni tüntetéstől, sztrájktól, polgári engedetlenségtől oly sokan.
