A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Nem kell annyit aggódni a klímaváltozás miatt, megnyílt az út a tiszta, olcsó, károsanyag-kibocsátás nélküli energiatermelés előtt. A világ egy része – leginkább a politikusok egy népes csoportja – valahogy így reagált a hét tudományos szenzációjára, a fúziós atomenergia egy sikeres amerikai kísérletére.
Valójában erről szó sincs és egy darabig nem is lesz. Valószínűleg közelebb járnak az igazsághoz azok a szakértők, akik szerint a fúziós energia majd a karbonkibocsátással járó, klímaválságot okozó energiatermelés utáni korszak megoldása lesz, addig pedig a politikusok legyenek szívesek megoldani a házi feladatukat, és tegyenek meg mindent a klímaváltozás mielőbbi mérsékléséért.
Pedig a fúziós energia előnyei vitathatatlanok. Nem véletlen, hogy a múlt század közepe óta folynak a kutatások, de az sem véletlen, hogy az elcsépelt közhely szerint
az emberiség azóta is mindig nagyjából három évtizednyire van a gyakorlati alkalmazásától.
A mai – nem fúzión, azaz az atommagok egyesítésén, hanem ellenkezőleg, az atommagok hasadásán alapuló – atomerőművekhez képest az előnyök látványosak. A fűtőanyag egy része – a hidrogén egy nehezebb változata, a deutérium – gyakorlatilag korlátlan mennyiségben és nem túl bonyolultan kivonható a természetes vizekből. A másik része – egy még nehezebb hidrogénizotóp, a trícium – előállítható lítiumból, amely ha nem korlátlanul is, de tekintélyes mennyiségben fellelhető. A magfúzió nem jár semmiféle radioaktív sugárzással vagy más káros kibocsátással. A folyamat olyan, hogy nem következhet be nukleáris baleset. Ha majd odáig jutnak, akkor egy gramm deutérium-trícium keverék annyi energiát adhat, mint bő 12 tonna szén.
