Ablonczy Balázs: A magyar szabadkőművesek valóban lobbiztak, de éppenséggel Trianon ellen

HVG: A Trianon-legendák a cáfolatokkal nem fogynak, inkább szaporodnak, legalábbis ezt mutatja, hogy a 2010-es kötete után most megjelent a folytatás, Száz év múlva lejár? címmel. Kell vagy érdemes egyáltalán cáfolni ezeket a városi legendákat?

Ablonczy Balázs: Ezen én is elgondolkodtam. Például a kitalált Apponyi-idézet, miszerint a magyar békedelegáció vezetőjeként azt vágta volna az antanthatalmak szemébe, hogy „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját” – ez a közösségi médiában mémként terjed szélsebesen. Én meg ósdi módon, könyvben cáfolom több év késéssel. Nyilván nem találkozik a kettő közönsége.

A Trianon-legendák erejének valószínűleg mélyebb oka van. 1945 után megszűnt az a hierarchia, hogy a kutatás eredményei megjelennek a tankönyvekben, ami aztán lecsorog a köztudatba. Ezzel szemben a politika mondta meg, mit tanítsanak, mit kutassanak.

Amikor megjelent a nyilvánosságban egy-egy, a kánonnal szembemenő információmorzsa, annak revelatív ereje volt, és lehetetlen volt ellenőrizni. Az internet megjelenése után pedig ez a hierarchia már nem állítható vissza soha többé.

Mégsem céltalan a munka. Aki hinni akar ezekben a legendákban, tegye, de mostantól lehetősége van megtudni az igazságot is.

HVG: A könyvéből úgy tűnik, két típusa van a Trianon-legendának. Az egyik azokról szól, akik hősiességgel, furfanggal megvédték szűkebb pátriájukat. Honnan erednek ezek?