"Lovas nemzet" ló nélkül: a válság végképp betehet a lótartásnak

„A ló nem szereti a szegényszagot” – tartja a mondás, és ez manapság tragikus valósággá válhat. A lovardákat is sújtják az elszálló takarmány- és energiaárak, felborítva a pénzügyi egyensúlyukat.

„Lovardát fenntartani szinte lehetetlen, csak az igazán bolond állatszeretők teszik. Aki ilyesmire adja a fejét, jól gondolja meg, mert egy ló képes harminc évet élni és az éjszaka közepén kólikázni”

– érzékelteti a szakma megpróbáltatásait Vida József exbankár. „Ha beüt a krach, még mindig emberségesebb leölni az állatokat, mint hagyni őket éhezni, legyengülni, megbetegedni” – fakadt ki keserűen a HVG-nek egy lovardatulajdonos.

„Most nem tudom, merre a kiút, üzleti szempontból mi a jó megoldás” – tárja szét a kezét a szakma egyik „öregje”, Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke, 130 kisbéri félvér gazdája. „Eddig munkaerőhiányban szenvedtünk, ám az elmúlt napokban három lovász is jelentkezett nálam, mert megszűnt a Budapesthez közeli munkahelye” – meséli egy Szeged melletti lovarda tulajdonosa. Szerinte a kisebb vidéki lovardák élhetnek túl könnyebben, ahol a tulajdonosok mindent maguk csinálnak, a nagyobbak viszont bajban lesznek. „Segítünk egymásnak, akinek van szénája, olcsóbban ad az aszályos vidéken lévőknek, ahol háromszoros az ára” – teszi hozzá.