Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
„Hát ez vicces. Én anya vagyok és ezzel mindent elmondtam. Hogy lennék háborús bűnös, miről beszél?” – így válaszolt egy tökéletesen megkomponált kacagást követően Vlagyimir Putyin gyermekjogi biztosa, Marija Lvova-Belova a Vice riporterének kérdésére, hogy igaznak tartja-e a vádakat, miszerint személyesen felelős közel húszezer ukrán gyerek deportálásáért.
Ezután emlékeztet, Oroszország nem ismeri el az elfogatóparancsot kiadó Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), ugyanis nem részese az azt létrehozó egyezménynek, a genfi egyezményekben foglaltak azonban vonatkoznak rájuk – ezek pedig kifejezetten támogatják a gyerekek kimenekítését háborús övezetből.
Azonban a szerződés értelmében a kimenekítetteket ilyen esetben egy harmadik államban kell elhelyezni, nyilvánvalóan nem az agresszorként fellépő ország területén, Lvova-Belova azonban erre is tudja idézni a propaganda vonatkozó passzusát: Luhanszk és Donyeck ugyanis az orosz jog szerint hozzájuk tartozik a tavaly szeptemberi „népszavazás” értelmében, így a gyerekeket csak az országon belül szállították biztonságos helyre.
