Orbán, Hszi, Erdogan és a többiek, diktátorok a 21. században - 2. rész: Hány fajta autokrata létezik?
7 perc
2023.09.18. 15:10
Hogyan tartja hatalmon a diktátorok legújabb generációját az információ manipulálása, valamint a demokrácia színlelése? Hitler, Sztálin és Mao az erőszakot, a félelmet, és az ideológiát hívták segítségül egyeduralmuk fenntartásához. Manapság azonban a tekintélyelvűség fogalmát médiatudatos „erős emberek” alakítják, akik a szavak és az érdekeiket szolgáló hírmagyarázatok mesterei. Az olyan politikusok, mint Jair Bolsonaro, Recep Tayyip Erdogan, Hszi Csin-ping és Orbán Viktor az információ torzításával és a demokratikus formák kijátszásával gyakorolják hatalmukat az állampolgáraik felett. Szergej Gurijev és Daniel Treisman könyve a tekintélyelvűség új formáját írja le, miközben bemutatja a spindiktátorok felemelkedését és hatékony módszereit. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Az 1945 óta aktív autokraták többségét könnyű besorolni vagy a félelem-, vagy a spindiktátor kategóriába. Nagyjából a negyedük hibrid eset. Egyes országokban – például Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben és Laoszban – a vezetők akadályozzák az ellenzéki pártok munkáját és a kormány nyilvános kritizálását, de kevéssé építenek az erőszakos elnyomásra. Más országokban – például Srí Lankán, Bangladesben és Algériában – az uralkodók viszonylag nagymértékű erőszakot vetnek be, ugyanakkor megtűrik, vagy legalábbis nem sikerül ellehetetleníteniük az ellenzéki médiát.
Kínát első ránézésre nehéz kategorizálni. Amikor az ország ügyeiben komolyan jártas szakértőkkel beszélgetünk, többségüket meglepi, hogy a spindiktatúrák milyen sok vonása igaz a pekingi rezsimre is. Mao könyörtelenségéhez mérve az erőszak alkalmazása például jócskán visszaesett. Az ország nagy részében manapság kevésbé valószínű, hogy valakit elvisznek egy munkatáborba, inkább az jellemző, hogy egy titkosrendőr elhívja az illetőt „teázni”, ami a figyelmeztető beszélgetésre utal virágnyelven. Bár a kínai vezetők elítélően nyilatkoznak a nyugati politikai rendszerekről – a demokrácia „nem illene hozzánk, sőt az átállásnak katasztrofális következményei is lehetnének”, állította Hszi 2014-ben –, gyakran hivatkoznak a saját kormányukra másfajta demokráciaként. Egyes magánkézben lévő sajtótermékeket megtűrnek, az online cenzorok pedig időnként csak lassítják a netes forgalmat ahelyett, hogy ténylegesen betiltanák egyes honlapok működését.
A Kínát nem szakértői szemmel néző elemzők azonban nagyon is félelemdiktatúrát látnak az országban. A lázongó területeken könyörtelen az elnyomás. Több mint egymillió ujgurt, kazahot és másokat hurcoltak el hszincsiangi átnevelő táborokba, és azok, akik ezt egyelőre megúszták, rettegésben élnek. A hatóságok a megfigyelőtechnológia segítségével minden egyes lépésüket nyomon követik. Hszi nyilvánvalóan abban bízik, hogy ezzel a szigorral elveszi a kedvét a hongkongi demokráciapárti tüntetőknek. Az elnök 2019-ben azt nyilatkozta, hogy a szeparatistákat, bárhol legyenek Kínában, „miszlikbe aprítjuk”.