Minden ötödik magyar áldozatul esett már internetes csalásnak és átverésnek. Mik a csalók módszerei?

Ahogy a bolti tolvajtól a dörzsölt műkincsrablóig sokfajta bűnözővel találkozhatunk, az online térben elkövetett lopások és csalások is sokrétűek. A csaló webáruházak a legegyszerűbb esetben egyszeri vásárlással húzzák le a gyanútlan vevőt, aki azt hiszi, valódi márkás terméket vásárol, majd a csomagot kézhez kapva csak egy műszálas pulóverrel, vagy kizárólag kínai nyelven működő, márkátlan „okosórával” szembesül. Nem meglepő, hogy az efféle oldalak ügyfél-reklamációra fenntartott telefonszámai, e-mail-címei nem működnek.

Az is megesik, hogy egy „túl jó, hogy igaz legyen” akcióban vett áru meg sem érkezik. A fantasztikus árak sokszor „már csak néhány percig” érvényesek, így sürgetik az „eladók” a mihamarabbi bankkártyás fizetést. A valódi webshopok viszont inkább arra ösztönzik a vásárlót, hogy minél többet költsön, ezért gyakran felkínálják a „mást is vásárolok” opciót, és készpénzes utánvétet is engednek. Míg az ilyesféle piti átverések inkább „csak” dühítőek, ha a tolvajok a fizetéshez használt bankkártya adatait is képesek ellopni, mire az áldozat észbe kap, le is ürítették a számláját.

A bűnözők egyre trükkösebb módszerekkel szerzik meg az adatokat, s már nem csak a bankkártyákét. Kihasználják például a háborús helyzetet, hamis jótékonysági akciókat hirdetve. Jellemző az is, hogy a webáruházakban gyakran vásárlóknak – ilyen információkhoz a kiberbűnözők könnyen hozzá tudnak férni – a fuvarozó nevében küldenek üzenetet, hogy nem fizette ki a rendelését, de az utolsó pillanatban még átutalhatja, ami nonszensz.

A kiberbűnözésre adott rendőrségi reakció a kádári Magyarországot idézi

Mintha csak ismétlődne a történelem: a kiberbűnözők megjelenése és az arra adott rendőrségi reakció kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami a hetvenes évek végén zajlott le Magyarországon.