Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem elég a saját megérzéseinkre vagy a hozzánk legközelebb álló személyre hallgatni egy döntés meghozatalához, és olykor már ahhoz is több ember meglátására van szükség, hogy kitaláljuk, egyáltalán hogyan tovább. Például akkor, amikor el kell dönteni, hogy mi legyen a kampánystratégia, hogy bevezessük-e a rövidített munkahetet vagy inkább emeljük meg az alkalmazottak bérét? Az alábbiakban az amerikai hadsereg által kifejlesztett Delphi-módszert és a Reklámőrültek című sorozatot inspiráló Alex Osborn brainstorming technikáját hívjuk segítségül ahhoz, hogy mások bevonásával hatékonyan tudjunk döntést hozni és ötletelni.
Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Meg persze, annak is, hogy valamit, amit elterveztünk, valóban véghez tudjuk vinni. Két újságíró, a Stockholmban született Mikael Krogerus és a svájci Roman Tschäppeler 2021-ben jelentették meg a 41 megvalósítási modell című könyvüket, amelyben rövid szövegekkel és ötletes rajzokkal igyekeznek ötletet adni az olvasónak, hogy miként jusson el az elhatározástól, önmaga noszogatásán és az akadályok leküzdésén át terve megvalósításáig. Legyen szó gyereknevelésről, lakásfelújításról, egy üzleti terv összeállításáról vagy egy reklámkampány lefuttatásáról, egyszerű, mégis éppen az egyszerűségük miatt nagyszerű modelljeik sokféle helyzetben működőképesek lehetnek. Hírlevélsorozatunkban ezek közül a módszerek közül válogatjuk ki a szerintünk legszélesebb körben alkalmazhatókat. Negyedik rész.
Fontos döntések előtt az ember általában kikéri egy barátja vagy még jobb esetben egy szakértő tanácsát. Ez jó dolog, mert ilyenkor nem hagyjuk, hogy az információk helyett az érzelmek vezéreljenek minket.
De mi van, ha nem tetszik a tanács? Nos, akkor ne fogadjuk el! Ez bátor dolog, és persze gyakran butaság. Jobb lenne inkább egy második véleményt is kikérni. Megkérdezünk tehát egy másik szakértőt, és így már két ítéletünk van, amelyeket összehasonlíthatunk. Ha mindketten ugyanazt mondják, akkor feltételezhetjük, hogy bölcs tanácsot kaptunk, ám ha a javaslatok nagymértékben eltérnek egymástól, elbizonytalanodunk.
A nagy horderejű tervekkel – invázió, kapituláció, beruházás – kapcsolatban ki kell zárni a tévedéseket. Az amerikai hadsereg ezért az 1950-es évek végén stratégiákat dolgozott ki a lehető legmegbízhatóbb előrejelzésekre. Ezek egyike a Delphi-módszer.
Több szakértőt külön-külön kérnek meg, hogy értékeljék: mennyire túlzó a forgatókönyv, mennyire lenne reális egy másik? Ezek az értékelések aztán egy második fordulóba kerülnek: a szakértőket szembesítik a többi szakértő anonimizált értékelésével, és ekkor felülvizsgálhatják a véleményüket. Hiszen a szakértők sem tudnak mindent, esetleg nem figyelnek minden részletre, és hibás következtetésre juthatnak. Amikor elolvassák a többi szakértő értékelését, tudatosulhat bennük, hogy a saját érvelésükben van egy vakfolt. A többi szakértő forgatókönyv-értékelése segít nekik újragondolni az elképzelésüket. Ez pedig okos dolog.
A módszernek három előnye is van: először is, több nézőpontot kapunk, másodszor, az anonimitás megakadályozza a szakértők közötti belső vitákat, harmadszor pedig – és ez a leglényegesebb – a szakértők így arcvesztés nélkül felülvizsgálhatják saját álláspontjukat.
Ma a Delphit elsősorban nagyvállalati fúzióknál vagy a nemzetközi politikában használják, de kis léptékben is működik. Tegyük fel például, hogy saját vállalkozást szeretnénk indítani. Kérjünk tanácsot olyan barátoktól, akik ismerik a szakmát. De járjunk el szisztematikusan: gyűjtsük össze a visszajelzéseket, és szembesítsük a „szakértői kört” a többiek értékelésével. Csak ezután döntsünk. A módszer a becsléseknél is nagyon hasznos. Vegyünk egy második példát: tegyük fel, hogy egy kis éttermet szeretnénk nyitni Y koncepcióval X helyszínen. Ha ezt komolyan gondoljuk, valószínűleg ismerünk más vendéglősöket. Kérdezzük meg őket: mit gondolsz, mekkora forgalmat érnék el ott naponta, havonta, évente? Az összes becslés átlaga valószínűleg pontosabb lesz, mint ami az üzleti tervünkben szerepel.
Több vizsgálatban is megállapították, hogy amikor tanácsot kérünk, nem azokat az embereket kérdezzük meg, akik a legjobban kiismerik magukat a témában, hanem a legszimpatikusabbakat. Semmi rossz nincs abban, ha egy olyan barátunkat kérdezzük meg, akiről úgy érezzük, hogy igazán ismer minket, és a legjobbat akarja nekünk. A Delphi-módszer azonban itt is hasznos: ne csak a barátainkhoz forduljunk, hanem olyanokhoz is, akikről úgy gondoljuk, hogy értenek a dologhoz. Hasonlítsuk össze a tanácsokat, és szembesítsük a megkérdezetteket egymás javaslataival.
Egy magyar bombaszakértő segítette az 1920-as években a japán elnyomás ellen harcoló koreai szabadságharcosokat – derül ki Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarának dékánja, volt dél-koreai magyar nagykövet tanulmányából.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset az osztrák extrémsportolóval.
Az Evergrande csődje óta tudhatjuk: elég nagy bajok vannak a kínai ingatlanszektorral. A fejlesztők most is abban reménykedtek, hogy az állam kisegíti őket, Peking azonban csalódást keltett. A kínaiak igazi problémáját azonban semmilyen tőkeinjekció nem tudná megoldani.
A pár egy podcastben reagált a pletykára, mondván, most legalább egy helyen vannak, mert ha nem, mindenki azonnal a válásukról kérdez.
