E heti hírlevelünkben egy amerikai bestsellerírónak, a Georgetowni Egyetem docensének, Cal Newportnak az elmélyülést segítő két módszerét mutatjuk be. Egy korábbi cikkünkben azt írtuk róla, hogy „ha Marie Kondo a rendrakás nagymestere, akkor a szellemi nagytakarítás Marie Kondója Cal Newport”. Ő aztán igazán ért ahhoz, hogyan miként ne forgácsolja szét a napunkat az okostelefonunk állandó közelsége, hogyan tehet minket hatékonyabbá néhány unalommal eltöltött félóra, és miként írjunk tennivalólistát. Utóbbihoz Ivy Lee, a 20. század egyik legjelentősebb PR-szakembere is ellát egy jótanáccsal.
Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Meg persze, annak is, hogy valamit, amit elterveztünk, valóban véghez tudjuk vinni. Két újságíró, a Stockholmban született Mikael Krogerus és a svájci Roman Tschäppeler 2021-ben jelentették meg a 41 megvalósítási modell című könyvüket, amelyben rövid szövegekkel és ötletes rajzokkal igyekeznek ötletet adni az olvasónak, hogy miként jusson el az elhatározástól, önmaga noszogatásán és az akadályok leküzdésén át terve megvalósításáig. Legyen szó gyereknevelésről, lakásfelújításról, egy üzleti terv összeállításáról vagy egy reklámkampány lefuttatásáról, egyszerű, mégis éppen az egyszerűségük miatt nagyszerű modelljeik sokféle helyzetben működőképesek lehetnek. Hírlevélsorozatunkban ezek közül a módszerek közül válogatjuk ki a szerintünk legszélesebb körben alkalmazhatókat. Ötödik rész.
A gondolkodó ember egyik legrégebbi eszköze a tennivalólista. Az előttünk álló feladatok listázásának ötlete egyszerű logikát követ: ha leírjuk a dolgokat, nem kell őket észben tartanunk.
Ez az úgynevezett Zeigarnik-hatással függ össze, amely szerint az agyat jobban foglalkoztatják a még elvégzendő feladatok, mint a már elvégzettek. Az 1920-as években Bluma Zeigarnik (1901–1988) litván pszichológus megfigyelte, hogy a pincéreknek nem okozott gondot, hogy megjegyezzék a vendégek rendeléseit. Csakhogy amint felszolgálták az ételeket és italokat, néhány perccel később már nem emlékeztek rá, ki mit rendelt. Zeigarnik arra a következtetésre jutott, hogy a befejezetlen feladatokra jobban emlékszünk, mint a befejezettekre.
Kutatótársa, Maria Ovsiankina (1898–1993) aztán megállapította, hogy a befejezetlen feladatok ráadásul erősebb cselekvési késztetést eredményeznek (Ovsiankina-hatás). A kutatások szerint ez az oka annak, hogy úgy érezzük, végig kell néznünk egy filmet vagy végig kell olvasnunk egy könyvet, ha már belekezdtünk.
A két jelenség együttes hatása, hogy a teendőlisták olyan jól működnek: ha leírjuk a dolgokat, nem kell emlékeznünk rájuk, így elménk felszabadul, és elvégezheti a feladatokat (Zeigarnik-effektus). Ugyanakkor maga a lista úgy működik, mint egy befejezetlen feladat: agyunk arra törekszik, hogy kipipálja, azaz megoldja a lista egyes pontjait (Ovsiankina-hatás). A lista kipipálása ráadásul személyes bizonyíték arra, hogy valóban teljesítettünk valamit – és arra is, hogy a munkanapnak vége.
A teendőlista elkészítésénél természetesen lényegesebb a végrehajtás. Erre többféle módszert is alkalmazhatunk.
Ivy Leetől (1877–1934), a 20. század egyik legjelentősebb PR-szakemberétől származik a következő tanács: ne reggel írjuk le a teendőink listáját, hanem még este döntsük el, mi az a hat legfontosabb dolog, amelyet másnap meg kell tennünk, és a fontossági sorrendet is határozzuk meg. Reggel kezdjük az első feladattal. Azok a dolgok, amelyeket nem tudtunk elvégezni, a következő napra szóló lista élére kerülnek. Így elkerülhetjük, hogy éjszaka az ágyban azon töprengjünk, milyen teendők várnak ránk holnap.
A lista másik változata az ütemezés, azaz időbeosztás. Cal Newporttól származik, akiről még lesz szó a későbbiekben. A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a munkanapot nem feladatok szerint kell strukturálni, hanem érdemes inkább időblokkokra osztani. A naptárba jellemzően olyan találkozókat írunk be, amelyeknek meghatározott időkeretük vagy kezdőpontjuk van: szülői értekezlet, megbeszélések, fogorvos. Newport azt javasolja, hogy ne csak az időponthoz kötött találkozóknak, hanem minden tevékenységnek adjunk időkeretet.
Kezdjük a munkanapunkat azzal, hogy a teendőink listáján szereplő minden egyes feladathoz rendelünk egy időkeretet. Például 2 óra a projektterv elolvasására; 40 perc a megbeszélésre; 30 perc a prezentáció előkészítésére; 60 perc az e-mailek feldolgozására, 60 perc értelmetlen szörfözésre a neten és 30 perc csocsózásra a kollégákkal. (Tudatosan tervezzünk időt ostobaságokra és haszontalan időtöltésekre is.)
Hová tűnt a 45 éves múltra visszatekintő Magyar Formatervezési Díj, és mi lett a hazai innovációt bemutató magas színvonalú kiállítással? Amióta a Magyar Formatervezési Tanácsot a Jakab Zsófia vezette divatügynökség alá szervezte a kormány, a designból „kreatívipar” lett, és csak a nagyratörő víziók maradtak.
„Mindent megtettetek, hogy ártsatok a fiataloknak. Hoffmann Rózsától Balog Zoltánon át odáig, hogy bekúrtátok inkább az egész oktatást a rendőrség alá, mert más tervetek nem is volt, mint hogy kuss legyen.”
Érdekes, hogy a „luxizás” ellen most szót emelő Lázár magántulajdonában is volt már ilyen típusú autó.
Idén először a kormány nem utólag dob mentőövet az adósságoktól roskadozó kórházaknak.
Wimbledon friss bajnoka nemcsak az edzésben, az étkezésben sem bízik semmit a véletlenre.
