Bármihez is fogunk hozzá, a nulladik lépés, hogy fejben rászánjuk magunkat az elvégezendő feladatra. Ám mi van akkor, ha már a legelején elvérzik az ember, ha már ez a nulladik lépés, az elhatározás is nehezünkre esik? Ha már a kisujjunkat is „lusták” vagyunk megmozdítani valamiért, amiről tudjuk, hogy előbb vagy utóbb úgyis meg kell vele birkóznunk? Hírlevelünkben két olyan technikát mutatunk, amelyek alkalmazásával talán néhányan megtanulnak egy roppant kellemetlen és bosszantó problémát, a dolgok elodázását orvosolni.
Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Meg persze, annak is, hogy valamit, amit elterveztünk, valóban véghez tudjuk vinni. Két újságíró, a Stockholmban született Mikael Krogerus és a svájci Roman Tschäppeler 2021-ben jelentették meg a 41 megvalósítási modell című könyvüket, amelyben rövid szövegekkel és ötletes rajzokkal igyekeznek ötletet adni az olvasónak, hogy miként jusson el az elhatározástól, önmaga noszogatásán és az akadályok leküzdésén át terve megvalósításáig. Legyen szó gyereknevelésről, lakásfelújításról, egy üzleti terv összeállításáról vagy egy reklámkampány lefuttatásáról, egyszerű, mégis éppen az egyszerűségük miatt nagyszerű modelljeik sokféle helyzetben működőképesek lehetnek. Hírlevélsorozatunkban ezek közül a módszerek közül válogatjuk ki a szerintünk legszélesebb körben alkalmazhatókat. Harmadik rész.
A halogatás, más szóval prokrasztináció – amely a latin pro („előre”) és crastinum („holnap”) szavakból ered – egy tevékenység elnapolását jelenti: azt a bénító érzést, amikor tudjuk, hogy igazából mit kellene tennünk, mégis valami mást csinálunk.
A halogatás okait már elég alaposan feltárták: semmi köze nincs a lustasághoz. Ilyenkor ádáz harc dúl agyunk két része között: az egyik azt akarja, hogy most jól érezzük magunkat, a másik rész tudja, hogy előbb el kell végeznünk valamit, hogy később jól érezzük magunkat. A temporális motivációs elmélet (temporal motivation theory) a viselkedésmód négy okát határozza meg:
A halogatás következményei is jól dokumentáltak: munkahelyi problémák, alacsonyabb jövedelem, rosszabb egészségi állapot, több stressz, gyakoribb szorongás (mert a befejezetlen feladatok Damoklész kardjaként lógnak a fejünk felett).
A halogatás megoldása kevésbé vizsgált terület, de van néhány reményt keltő eredmény. A brisbane-i Griffith Egyetem oktatója, Jason Wessel módszere segíthet a krónikus halogatóknak. Ha ebben a betegségben szenvedünk, válaszoljunk az alábbi négy kérdésre naponta kétszer:
Figyelem, ez nem varázsige! Attól, hogy röviden válaszolunk néhány kérdésre, az égvilágon semmi sem fog megváltozni. Sokkal inkább egyfajta mikrodózisú viselkedésterápiáról van szó. Szánjunk időt arra, hogy rendszeresen és elmélyülten foglalkozzunk a kérdésekkel és azzal, hogy őszinte feleleteket adunk rájuk! Dr. Wessel alkalmazása, a Contemplate erre emlékezteti az embert.
Ezenkívül sok más érdekes módszer is segíthet abban, hogy ne hagyjuk magunkat elkalandozni, és végre valóban belevágjunk. (Ahogy Wessel röviden és kimérten megjegyzi: minden módszer, amely használ valamit, használ valamit.) Ha összpontosítani akarunk, remekül beválhat például az előző hírlevelünkben tárgyalt Pomodoro-technika vagy a most következő öt másodperces szabály.
Nagyon nem mindegy, hogy reggel, amikor megszólal az ébresztőóra, rögtön felkelünk, vagy megnyomjuk a szundigombot.
Az amerikai televíziós személyiség és író, Mel Robbins a szundinyomogatók közé tartozott – még ki is kapcsolta az ébresztőórát. Emellett munkanélküli volt, és alkoholproblémával küzdött. Az élethez úgy állt hozzá, hogy annyira szar, hogy nem érdemes felkelni. Tudta, mit kellene tennie: kimászni az ágyból, a lefolyóba önteni a bort, munkát keresni és dolgozni a kapcsolatán. De semmit sem tett.
Robbins a tudás és a cselekvés között húzódó szakadékban (knowledge-action-gap) vergődött. Ilyenkor tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de nem tesszük meg. Ez egy jól ismert probléma, amelyet kutatnak is, például az ember okozta éghajlatváltozással kapcsolatban: tudjuk, hogy mit kellene tennünk, mégsem teszünk semmit. A magyarázat banális: mert kényelmesek vagyunk.
Mel Robbins is kényelmes volt. Személyes katasztrófája annyira elhatalmasodott, hogy inkább oda sem nézett, hanem az ágyban maradt. Azt is mondhatnánk: halogatott.
Egy napon Robbinsnak eszébe jutott, hogy a rakéták indítása előtt Cape Canaveralban visszaszámolnak: 5-4-3-2-1… Start! Másnap reggel, amikor megint nem akart felkelni, hangosan elkezdett visszaszámolni: 5-4-3-2-1… és felkelt.
Visszaszámolt: 5-4-3-2-1… és pályázatokat kezdett írni. Kivitte a szemetet. Kocogott. Aztán írt egy könyvet. A címe: 5 másodperces szabály (The 5 Second Rule), és arról szól, hogyan változtatta meg az életét a visszaszámlálás.
Ez némileg amerikainak hangzik – és az is. Az önsegítésen gúnyolódni azonban körülbelül olyan vicces, mint a repülőgép leszállása után tapsoló embereken nevetni. Robbins trükkje ugyanis valójában egy jól ismert pszichológiai elven, a kontrollérzésünkön alapul: minél inkább meg vagyunk győződve arról, hogy mi irányítjuk az életünket, annál boldogabbak vagyunk. Két dolgot kell tudnunk erről:
De ne áltassuk magunkat: soha nem fogjuk élvezni ezeket a feladatokat. Kényszerítenünk kell magunkat, hogy megcsináljuk azokat a dolgokat, amelyeket nem akarunk megcsinálni, hogy azzá váljunk, aki lenni szeretnénk. Az ehhez szükséges erőt nevezzük aktiválási energiának. Ez valójában kémiai kifejezés, amely azt a minimális energiamennyiséget írja le, amely egy kémiai reakció elindításához szükséges. A pszichológiában azt az energiát jelenti, amely ahhoz szükséges, hogy nekiálljunk egy feladatnak. A visszaszámlálási szabály ezt az energiát hívja elő.
A szabályt a következőképpen alkalmazhatjuk: ahelyett, hogy túl sokat gondolkodnánk azon, hogy ez észszerű módszer-e, vagy sem, próbáljuk ki három hétig. Minden alkalommal, amikor tudjuk, hogy mit kellene tennünk – amikor este aludnunk kellene, de ehelyett a Netflixet nézzük; amikor kocogni szeretnénk, de odakint kissé kellemetlen az idő; amikor azon gondolkodunk, hogy autóval menjünk-e, vagy inkább biciklivel… számoljunk visszafelé: 5-4-3-2-1… és tegyük azt, ami helyes.
Nyitóképünk forrása: Apple Explained
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
