A piacok megnyugtatása helyett csak nettó propagandára jó a jövő évi költségvetés terve

Hatalmas, négyezer milliárd forintot meghaladó pénzforgalmi hiányt és az államadósság minimális csökkentését tartalmazza a jövő évi költségvetés, amely két csodafegyverre épít: Donald Trump megválasztására és arra, hogy belátható időn belül lezárul a háború.

A piacok megnyugtatása helyett csak nettó propagandára jó a jövő évi költségvetés terve

Vajon visszanyeri-e az állami kiadások és bevételek tervezete a költségvetés jellegét? Mert az elmúlt évek súlyos melléfogásai során elveszítette azt. Ez az egyik igazi tétje a 2025-ös büdzsé tervezetének, amelyet hétfőn nyújtottak be az Országgyűlésnek.

A másik pedig, hogy sikerül-e csillapítani a magyar gazdaságpolitikát övező bizalmatlanságot. Utóbbi veszélyeit a minap a Bank of America azzal jellemezte, ha nem javul a hitelessége, a forintot csak drasztikus kamatemelés mentheti meg attól, hogy az euróval szemben a 430-as szintig gyengüljön. Ha ez bekövetkezik, a gazdaság várt élénkítésének lőttek, márpedig az árfolyam már múlt szerdán, az amerikai elnökválasztás eredményének megismerése után átlépte a 410-es lélektani határt, ez pedig hétfőn megismétlődött.

A magyar költségvetési törvény komolyságát pedig az jelzi, hogy az idei év GDP-arányosan 2,9 százalékos hiánycélját a kormány csupán szóban emelte utólag 4,5 százalékra, a törvényt nem módosította, és Varga a hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, arra nincs is szükség. Pedig a deficit október végén ötszáz milliárddal meghaladta a törvényben foglalt mértéket, 3050 milliárd forint volt.

Miközben Varga Mihály pénzügyminiszter örömmel nyugtázta, hogy a hitelminősítők fenntartották a magyar államadósság besorolását a befektetésre még ajánlott kategória alján, a Moody’s néhány napja Baa2-ről két fokozatot emelve A3-ra javította Horvátországét. A nemrég még Magyarországnál jobban eladósodott, hasonlóan gyenge minősítésű Horvátország tehát jócskán elhúzott.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.