Mária mint majdnem-Jézus: a szeplőtelen fogantatás sokszor félreértett dogmájának története 

8 perc

2024.12.08. 18:30

170 évvel ezelőtt, 1854. december 8-án hirdette ki IX. Piusz pápa az Ineffabilis Deus című bulláját, amelyben a katolikus egyház hivatalos dogmájává emelte a szeplőtelen fogantatás tételét. Közkeletű tévedés, hogy ez a dogma Jézus fogantatására vonatkozik és a fogantatás szeplőtelenségének az az ismérve, hogy a teherbe esett anyuka szűz. Ez egyáltalán nem így van. 

Csak rá kell nézni a katolikus naptárra. A szeplőtelen fogantatás ünnepnapja december 8., Kisboldogasszony napja, Mária születésének ünnepe szeptember 8. A kettő között éppen 9 hónap telik el. Tehát Mária az, aki szeplőtelenül fogant december 8-án. Jézus fogantatásának ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Jézus születésnapja, karácsony előtt 9 hónappal van, március 25-én. 

Már a 2. századból való Apostoli Hitvallásban is szerepel, hogy Jézus szűztől született. Ez több mint másfélezer éve kanonizált dogma, azt nem kellett 170 évvel ezelőtt hivatalossá tenni. 

December 8-án Jézus nagymamája, Anna esett teherbe, és róla soha, senki nem állította, hogy szűz lett volna, amikor a lánya megfogant. Máriát úgy nemzette egy Joáchim nevű halandó apuka, ahogy a gyerekeket nemzeni szokták. 

A szeplőtelenségnek persze van köze a szüzességhez, de nem a teherbe esett anyuka, hanem a megfogant gyermek szüzességéhez. 

Az ágostoni teológia alapelve az, hogy valamennyien bűnösök vagyunk fogantatásunk pillanatától kezdve. A bűn minden halandó ember számára alapadottság. Az eredendő bűn „áteredő” bűnként valamennyiünkben benne van fogantatásunk pillanatától. ,,Kivéve azonban Szűz Máriát, akiről az Úr Krisztus méltósága miatt egyáltalán hallani sem akarok, ha a bűnről van szó” –  szögezte le Ágoston. 

A Magyar Katolikus Lexikon szerint a szeplőtelen fogantatás „az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása”. 

Ez tehát egyedi kiváltság, előrehozott kegyelem, amelyben az Isten részesítette Máriát, akinek azt a hivatást szánta, hogy a Megváltónak földi testet adjon.    

Máriát gyakorta úgy emlegetik, úgy tekintik, mint a második Évát. Az első ellenpontját. A bűnbe esett, engedetlen Évával szemben ő a minden bűntől mentes, engedelmes „Éva”, aki az Éva engedetlenségéből származó eredendő bűntől való megváltásban kulcsszerepet játszik. II. János Pál egyik elmélkedésében azt mondja: „Amiképpen Krisztus az új Ádám, úgy Mária, az új Éva sem ismerte a bűnt, így ő is alkalmas volt arra, hogy szerepet vállaljon a megváltásban.” 

Mária eredendő bűntelensége –  az összes többi halandó ember eredendő bűnösségével szemben – Ágoston óta létező tézis, amelyet másfél ezer éven át vallottak, tagadtak, vitattak, mielőtt IX. Piusz hivatalos tanítássá emelte volna. 

Duccio di Buoninsegna: Madonna a gyermekkel és két angyallal (1283)
Wikipédia / Közkincs

A keleti kereszténységben már a 7. századtól ünnepelték Mária fogantatását. Az ünnep a 11. században elérte Angliát, majd elterjedt egész Európában. Hivatalos megerősítést nyert az ünnep a 15. században, és az egész katolikus egyházra kiterjedt az ellenreformáció korában, a 17. században, megerősítvén a Mária-kultuszt az attól idegenkedő protestáns egyházakkal szemben. 

Eközben végig hallatták a hangjukat azok, akik ellenezték ezt az ünnepet azzal érvelve, hogy egy szexuális aktust nem lehet ünnepelni, mert az eleve bűnnel teljes cselekedet. 

Évszázadokon át folytak a komoly teológiai viták Mária szeplőtelen fogantatásáról. A ferencesek támogatták, a domonkosok ellenezték. A domonkos Aquinói Tamás és cisztercita Clairvaux-i Bernát ellene érvelt, a ferences Duns Scottus mellette. Az utóbbi dolgozta ki a Mária számára előrehozott kegyelem tézisét. Az ellenzők úgy vélték, hogy Krisztus egyetemes megváltói érdeme szenvedne csorbát, ha Máriát ily módon kiemelnék a halandók sorából, ha ő már a fogantatásakor megkapná azt a kegyelmet, amelyet Krisztus hoz el a világnak. 

Nem is volt alaptalan az a félelem, hogy Mária ily módon való kiemelése megingatja Krisztus egyediségét a megváltásban és az Atya és az emberek közötti közvetítésben. 

Hiába hirdeti az egyház hivatalosan, hogy az imádás csak Krisztusnak jár, Máriának csak kiemelt tisztelet (hyperdúlia), „máriás” hívők tömegei „társmegváltóként” imádják Máriát. 

A 20. század első felében a pápák is emlegették társmegváltóként Máriát. A későbbiek már nem.