Sósan inni a gyümölcsteát – Az én hetem Lackfi Jánossal
10 perc
2025.01.19. 16:30
2025.01.19. 18:47
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: fogolydilemma, gyanúper, kétfaktoros, lósuttogó, frakkfbia.
Gyanúper – A felesége által használt hivatali autó miatt lett gyanúsított Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, vagyis korrupciós bűncselekménybe keveredett az állami korrupciót leleplezni hivatott szervezet vezetője – ezt állítja az ügyészség. Biró Ferenc pedig azt, hogy az egészből egy szó sem igaz, és az ő személyét támadva akarják ellehetetleníteni a hatóságot. Akárkinek is van igaza, a kabátlopási ügy arra alkalmas, hogy elmozdítsák az elnököt hivatalából.
Kétfaktoros – Január 16-tól az állami weboldalak és alkalmazások már csak az Ügyfélkapu+ nevű, kétfaktoros azonosítást kínáló megoldással vagy a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) mobilalkalmazásával használhatók. Az átállás nagyon sokaknak nehezen ment, különösen azoknak, akiknek nincs mobiltelefonja. Az utolsó pillanatokban a kormány lehetővé tette, hogy e-mailes kóddal is lehessen használni az Ügyfélkapu+-t.
Lósuttogó – A gazdaság változásaihoz igazította az Eurostat és a KSH a tevékenységek osztályozását (TEÁOR), az új rendszer szerint már egyértelműen besorolható az uberezés és az Airbnb-zés és a lósuttogás, de hungarikumokból sincs hiány, a pálinkához és a jurtabérléshez csatlakozott a kisvasút is. A cégek és vállalkozók tevékenységeinek átvezetése automatikusan megtörtént – elméletileg, de nem ment minden zökkenőmentesen.
Frakkfóbia – Tóta W. Árpád, lapunk publicistája feltette a kérdést, hogy miért kényszerítjük bele a gyereket a szalagavatóba, ebbe a bizarr, tehetetlenül hömpölygő őrületbe. „Mindezt az érettségi és felvételi idején, amikor mindenkinek, még a leglustábbnak is volna jobb dolga, mint az angol keringővel szarakodni és frakkot próbálni. Frakkot!”
Egyetlen jó nap is feledteti a bajt, s a boldogság emlékét egy rossz nap is eltörli.
Ha van jó nap, hallod, hát az a nap igazán jó nap volt. Szinte táncolva mentem a melóba, pedig. Ismered azt az érzést, amikor már csak ruhába bújni is olyan, mint egy szeretkezés? Felszalad rád a bugyi, a harisnya, a blúz, csiklandoz és simogat, de ez nem is ócska erotika, annál több, bensőségesebb. Olyan, mint mikor testhőmérsékletű vízbe csusszansz a strandon, szinte eggyé válsz vele, mintha vízből volnál te is, mintha nőből volna ő is. Miért, szerinted a víz az nem nő? Amelyik nyelven neme van, azon nő. Acqua. Agua. Eau. Voda. Jó, németül semleges, de mit tudnak erről a németek? Mármint erről az érzésről! Szerinted egy német ki tud annyira jönni a derékszögeiből, hogy átélje ezt a flow-t? Tényleg, amikor érted van a világ, körbezenél, kényeztet, hajadba túr, és szájon csókol. Nyugi, nem ittam túl magam, ez még csak az első pohár. Inkább élvezem az ízét. Kortyonként, cseppenként. Mit nevetsz, még sose volt ilyesmi élményed? Bánhatod!
Nem lehet, hogy az olaszok így élnek? Felkelnek, és megállapítják, hogy a nap egyesegyedül miattuk jött fel az égre, így aztán dalolni támad kedvük már a fürdőszobában, o, sole mio! Aztán rájönnek, hogy az égi kékség is miattuk van, a hajlongó pineák is miattuk zöldellnek, a dombok is miattuk hullámzanak, a tenger is nekik csillog. Mert ők olaszok, és mert ők megérdemlik. A sonka miattuk Serrano, a friss péksütemény miattuk roppan, a narancs, amit a tetőteraszon leszednek, miattuk adja facsart levét, a méregerős caffé miattuk sistereg feketén, az olajbogyó miattuk nőtt a többszázéves digi-dagi törzsű fán, a sikkes divatházak kiskosztüme csak rájuk vár, az utca repes a gyönyörűségtől, amint kopogós tűsarkuk csattogását visszhangozza. És még a munkában is dallamosan veszekszenek egymással, de már a sziesztán meg az ebédhez elkortyolt pohár könnyű vörösboron jár az eszük, meg hogy melyik baráti társasággal fognak éjszakába nyúlóan időzni a kis, kerek vendéglői asztalnál, dalolva, megbeszélve szerelmet, családot, összeveszve a legjobb pizzarecepten, meg hogy kinek a mamája készítette az igazi pastát, és mikor kell beledobni a lobogó vízbe, hol kell hozzá vásárolni a tonhalat, a parmezánt. Lehet, hogy ez ilyen mediterrán dolog? Lehet akkora klímaváltozás, hogy a mediterrán dolgok felkússzanak idáig? Vagy csak innen nézve tűnik mindez olyan napfényesen gondtalannak, és az ő életük ugyanúgy hivatali mókuskerék, magánéleti nyomorúság és kötelező körök végtelen gyűrűzése?
Ne zavarj össze, az a nap tényleg olyan volt. Mintha akadálytalanul siklanék előre, mintha minden könnyed és magától értetődő lenne. A melóhelyi liftben összeakadtam azzal a szakállas pasassal, akiről már beszéltem neked. Az öltönye, az illata, a tekintete! Egyszer a menzán kéne koccannunk. Ha a sorsnak volna egy kis stílusérzéke, az összes többi asztal foglalt lenne, kénytelen lennék engedélyt kérni, hogy az övéhez ülhessek le. És akkor meghallanám a hangját. Sose hallottam. Mindig egyedül volt, mobilozott vagy nézett maga elé jóindulatú mosollyal.