Dobszay János: Vissza a jövőnket!

Miben segíthetek? – kérdezi a címlapunkon szereplő kis kínai robot a terminátorrá átlényegült Donald Trumptól. Az amerikai elnök hivatalba lépése óta mintha fénysebességre kapcsolt volna a mesterséges intelligencia fejlesztése, ami persze csak látszat, hiszen az őrült verseny évek óta zajlik a két politikai és technagyhatalom között. Csakhogy ebben az üldözésben olyan járművek vesznek részt, amelyeknek a motorja kész ugyan, ám a fékek hiányoznak. Az amerikaiak ChatGPT-jét a kanyarban előző kínai DeepSeekkel nemcsak az a probléma, hogy kétes eredetű alkatrészekből rakták össze – derül ki Fókuszban rovatunk összeállításából –, hanem a jövő szempontjából még inkább az, hogy az alapvető védelmi funkciók is hiányoznak belőle: kérésre például részletes eligazítást ad a bombakészítés vagy kormánybuktatás témakörében, a tényellenőrzés hiányáról nem is szólva.

„Minek nekünk ellenség, ha ilyen barátaink vannak?!” – Ha a tények nem zavarnák Orbán Viktort, könnyen beláthatná, hogy nem a brüsszeli szövetségesek felől leselkedik veszély Magyarországra: a barátjának hitt Donald Trump „szuverenista” gazdaságpolitikája az, amelynek a hatását kegyetlenül megszenvedheti Mexikótól Kanadán át az Európai Unió valamennyi tagállama. Márpedig a kereskedelmi háború hatása alól – amelyről Világ rovatunk ír – Orbán sem tudja kivonni Magyarországot, még ha szentül meg is van győződve a különalku lehetőségéről. És nem csak azért, mert a gazdaságot ő tette az autó- és akkumulátorgyártás felfuttatásával a külső folyamatoknak végtelenül kiszolgáltatottá, hanem mert a vámpolitika olyan terület, ahol nincs helye a különutasságnak: az EU létrejöttét épp a vámunió alapozta meg.

„Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla!” – ezt dakota közmondásként korábban az az Orbán idézgette előszeretettel, aki alatt már nemcsak szuszog-prüszköl, de már össze is csuklott a ló. Magyarország rovatunk bemutatja, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása óta eltelt egy esztendőben hogyan vesztette el a kormányfő a pillanat uralásának képességét; hogyan lett az egykor erős és fiatalos Fidesz önmaga paródiája, nagyban emlékeztetve az egykoron Orbán és társai tevékeny közreműködésével süllyesztőbe küldött állampártra. A valóságérzékelés hiányáról tanúskodik az is, hogy a kormányfő szerint Magyarországon a középosztály erősebb, mint Nyugaton (lásd Rezeg a léc című cikkünket).

Megmosolyogtató lenne, ha nem volna tragikus, hogy a fideszes MCC-nél azt bizonygatják, ma már szegénynek is jobb lenni, mint volt gazdagnak 2010-ben, hisz több laptop és mobil van a társadalom legszegényebb jövedelmi ötödébe tartozó háztartásokban, mint volt 15 éve a legfelső ötödben. Amiből hasonló logika mentén persze az is kijönne, hogy a gazdagok elszegényedtek, hiszen 2010-ben tíz alacsony státusú háztartás közül hétben megtalálható volt a DVD-lejátszó, ma viszont már a leggazdagabbak körében is jó, ha kettőben akad ilyen.

Önbecsapás az is, amiről Orbán a minap a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának megnyitóján „jó hírként” beszélt: végre állami támogatás nélkül is készülnek filmek. E szerint az is előrelépés, hogy a kapacitáshiánnyal küzdő állami kórházak helyett egyre többen a magánegészségügyben kénytelenek keresni a gyógyulást.

Arról, hogy a filmes szakmában gyakran tapasztalat, tehetség nélkül is állami támogatáshoz lehet jutni, Szellem rovatunkban Havas Ágnes beszél, aki Andy Vajna idején a filmalapot vezette. A siker záloga című írásunkból ugyanakkor az is kiderül, önmagában még a tehetség, a tudás is kevés, ha nem társul hozzá a saját és mások érzelmei felismerésének és kezelésének képessége. Szerencsére az érzelmi intelligencia (ÉI) három évtizede történt „felfedezése” kapcsán írt cikkünkben mi is szolgálhatunk jó hírrel: az ÉI terén fellelhető hiányosságok önfejlesztéssel bármikor pótolhatók. Már csak az AI-t kellene ilyenekre is megtanítani!