Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék
Az európai szélsőjobb madridi röpgyűlése alkalmából a nyugati lapok részletesen bemutatták a nyugati demokratikus berendezkedés elleni kirohanásokat, az üzeneteket az európai hagyományos pártoknak, hogy azok ideje lejárt. Témák és vélemények a nemzetközi lapokból.
New York Times
Az európai szélsőjobb félretette minden aggályát Trump fenyegetései kapcsán a Madridban tartott kétnapos tanácskozáson, ehelyett az egyik közös ellenségre: az EU-ra összpontosított. De ettől még olyan pártok is idegesek, amelyek az USA természetes szövetségeseinek számítanak. Egyesek közülük lábujjhegyen, de eltávolodtak az elnöktől.
Ám a tegnap nem a vitákról szólt. Az egész rendezvény ránézésre arra szolgált, hogy ismert szélsőjobbos nevek kiálljanak a Trump-korszak mellett. Mindannyian egyértelművé tették, hogy ők is elutasítják a woke-ságot, a gendert és a környezetvédelmi fennhéjázást.
A szemükben az elnök elsöpörte az utolsó akadályt is, amely idáig a szélen tartotta őket, ledőltek a tabuk. A jelszó ugyanaz, volt, mint a magyar uniós elnökségé volt: Tegyük Ismét Naggyá Európát. Orbán Viktor közölte is, hogy a mozgalom immár nem eretnek, hanem a politikai fősodor része.
A részvevők megfutották a kötelező kűrt, ostorozták az élősködő médiát, a liberális elitet, elítélték a muzulmán inváziót, majd gyorsan áttértek Trump új célpontjaira: a WHO-ra és a Nemzetközi Büntetőbíróságra.
Sok párt azonban még mindig páriának számít az Európai Parlamenben, habár népszerű a fiatal választók körében és esélye van a közeljövőben bekerülni a kormányba. Ezek az erők a republikánus győzelemről úgy gondolják, hogy az az ő vitorlájukat dagasztja. Megvetik az Uniót, bár a Brexit keserű tapasztalatai nyomán kilépni nem szeretnének.
Ezzel együtt fenekestül felforgatnák a szervezetet. Szerintük Európának a kereszténység világítótornyaként kell működnie, vissza kell állítani a nemzetállamok befolyását.