Jakus Ibolya: Elviszem pont

Ellopjam vagy alkudjak rá?

A régi vicc poénját a világpolitika színpadára alkalmazva a válasz attól függ, hogy az orosz vagy az amerikai elnök heccelődik a publikummal. Aminek a fele sem tréfa. Vlagyimir Putyin tankokkal és aknavetőkkel zabrál el komplett földrajzi egységeket, Donald Trump pedig visszautasíthatatlan ajánlatokkal bombázza a geopolitikailag kényes helyzetű térségek birtokosait. Képzeljük csak el, hogy mire mennek ketten, amihez friss lapszámunkban bőven adunk muníciót.

A Világ rovatban elemezzük a Gázai övezet amerikai kisajátításáról és közel-keleti Riviérává fejlesztéséről bedobott terv fogadtatását és következményeit, különös tekintettel a palesztinok kilakoltatásának abszurd ötletére.

A rovat másik cikkében Trump és Zelenszkij alkuja kapcsán feltérképezzük Ukrajna ritkaföldfémkincseit, és a leltár azt mutatja, hogy a készlet egyharmada az orosz agresszor által megszállt területeken található. Latolgatjuk a washingtoni béketerv elfogadásának esélyeit is, ami a kiszivárgott részletek alapján ukrán területvesztéssel járna, a békefenntartást pedig a NATO mellőzésével kellene biztosítaniuk az európai országoknak, ami a kohézió és vezetés nélküli Európában nem ígérkezik könnyen megugorható feltételnek.

Noha Trump vámháborúja csak szakaszosan bomlik ki, tanulságos Szellem rovatunk múltidézése a száz évvel ezelőtti protekcionista Amerikából. Az akkortájt felhúzott vámfalak és az ellenlépések lefagyasztották a nemzetközi kereskedelmet, elmélyítették a gazdasági világválságot, amivel hozzájárultak a szélsőséges pártok megerősödéséhez.

Annyiban biztosan ismétli magát a történelem, hogy Trump uralma most is erősíti az autokrata tendenciákat az európai és a világpolitikában. A magukat demokratáknak kiadó, de ellenvéleményeket nem tűrő spin diktátoroknak tett szívességet az amerikai elnök a USAID szétverésével is – a kisebbségvédelmi és emberjogi szervezeteket, oknyomozó műhelyeket, Elon Musk szavaival marxista viperafészkeket, pazarló bűnszervezeteket megbénító hadjárat részleteiről ugyancsak a Világ rovat számol be.

Erre riposztol címlapsztorink, amely aprólékosan feltárja, hogy a magyar kormány által támogatott szervezetek milyen szerepet játszanak az orosz érdekek európai képviseletében, az orosz rezsim és az európai szélsőjobb közötti kapcsolattartásban és az olyan szélsőséges pártok megerősítésében, mint az AfD. Cikkünk szerint Magyarország még soha nem függött annyira külföldi erőközponttól, mint most Trumptól, Orbánék mégis a „külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetek” elleni fellépéssel, Sorosék kiseprűzésével fenyegetőznek. Ha persze erről Tóta W. publicisztikáját olvassuk, lehet röhögni is a seprűnyéllel a lába közt nyihogó bohócon, aki lovasrohamnak képzelve magát kergeti a sorosistákat, ukránokat, áldebrecenieket.

Azt még nem tudjuk, hogy le lesz-e fóliázva a Karmelita, amikor lapzártánk után szerdán a magyar kormányfő fogadja a szélsőjobboldali AfD leszbikus vezérét, Alice Weidelt. Az viszont biztos, hogy rosszul kalkulált Orbán, amikor abban bízott, hogy a Trump-tornádó nyomán Németországban és Ausztriában is áttörik a gátat illiberális, oroszbarát harcostársai.

Fókuszban rovatunk összeállítása szerint Németországban a hatalomra jutásuk szinte kizárt, és Ausztriában is akadoznak az Orbánt példaképének tekintő Herbert Kickl koalíciós tárgyalásai.

Ez a gitár kinyírja a fasizmust – ezt a szöveget véste hangszerére Woody Guthrie, aki a Szellem rovatban megidézett Bob Dylan egyik példaképe volt. Ami lehetne jó végszó is, ha másik publicisztikánkban Martini Noémi nem arra keresné a választ, hogyan érte el mára az újnácizmus a liberális, védett tereket is, s hogyan szivárgott át a politikából a popkultúrába.