„Ezekkel semmiképp”, még ha tízmillióan szavaznak is rájuk – megváltót keres az újra kettészakadt Németország

Berlinben vasárnap este nem volt felhőtlen az öröm még a legtöbb szavazatot elérő, így győztesnek számító keresztény uniópártok (CDU–CSU) Konrad Adenauerről elnevezett választási központjában sem. Sokan ünnepelték ugyan Friedrich Merz CDU-s pártelnököt, hiszen mégiscsak ő lesz Németország következő kancellárja, ám a 28,5 százalékos eredmény elmaradt a remélt harminc fölöttitől, ami mégiscsak nagyobb politikai hátszelet jelentene a kormányalakításhoz.

HVG

Néhány utcával arrébb, a szociáldemokraták Willy Brandt nevét viselő székházában megfáradt, megnyúlt arcok nyugtázták, hogy a párt és vele Olaf Scholz kancellár a szövetségi köztársaság fennállása óta a legrosszabb választási eredménnyel súlyos vereséget szenvedett. Ezen az sem szépít semmit, ha a jelek szerint a következő kormányban is szerepe lesz az SPD-nek. Igaz, immár csak kisebb, sőt, nagyon kicsi koalíciós partnerként.

Olaf Scholz német kancellár érkezik az SPD párt választások utáni első frakcióülésére február 25-én Berlinben

AFP / John Macdougall

A többieknél sem volt jobb a hangulat. Bár a Zöldeknél hajnalig még – mint kiderült, hiába – reménykedtek, hogy mégiscsak úgy alakul a mandátumok száma, hogy rájuk is szükség lesz a kormányalakításhoz. A liberális szabaddemokraták (FDP) síri csöndben nyugtázták, hogy nem jutottak be a Bundestagba. A Sahra Wagenknechtről elnevezett szélsőbaloldali párt, a BSW számára sem jött el a csoda, nekik is magas volt az ötszázalékos küszöb.

Két párt választási partiján volt csak maradéktalanul elégedett az összegyűlt vezetők, párttagok, támogatók gyülekezete. Az egyik a már halottnak hitt Die Linke (Baloldal), amely az önálló szervezetet alapító Sahra Wagenknecht távozásával frakcióból csoporttá zsugorodott a Bundestagban, ahol a hátsó sorokba száműzve tengette maradék napjait. Ám a kampányban magára talált, amennyiben hagyta másokra a világ nagy kérdéseit, és az átlagemberek átlagproblémáira koncentrált. „Sokat fizettél a boltban? – A konszernek meg kaszáltak” – plakátolta ki a dráguló élelmiszerek miatt méltatlankodók érzéseit. „Drága a fűtés? – Más meg melegszik” – kampányolt a megélhetés terheivel küszködők mindennapi gondjaival, s az ezen keresők hasznával.

Berlinben házról házra jártak az aktivisták, segítséget ígérve a rezsiszámítások ellenőrzéséhez, a lakbéruzsora megfékezéséhez. Ez annyira bejött, hogy a német fővárosban a Linke lett a legerősebb párt. Országos sikeréhez hozzájárult, hogy az elkényelmesedett kormánypártokkal ellentétben sokat áldozott a közösségi médiában való megjelenésre. Erre mindenekelőtt a listavezető, Heidi Reichinnek fordított gondot, aki szabályos sztár lett a TikTokon, az Instagramon és minden platformon, amit a fiatalok néznek-követnek. Reichinnek abból a bizonyos bundestagbeli hátsó sorból a szónoki pulpitushoz előremenvén

úgy osztotta ki Merzet, amiért az a januári menekültügyi szavazás során összebútorozott az AfD-vel, hogy az csak nézett.

Heidi Reichinnek, a németországi A baloldal (Die Linke) párt frakcióvezetője beszél pártja első parlamenti frakcióülése előtt február 25-én

AFP / Odd Andersen

Fel, a barikádra! – mutatta az irányt a bal karjára tetovált Rosa Luxemburg-képpel a kitűnő beszélőkével és jó adag temperamentummal megáldott Reichinnek a szélsőjobb elleni harcra, vagyis a vasárnapi választás nyertese, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt elleni küzdelemre.

Ez az a párt, amely a 2021-es választáshoz képest megduplázta eredményét, s immár a választók egyötödét tudhatja maga mögött – amit a párt vezetői azon melegében úgy értelmeztek, hogy a nép immár őket akarja, s amennyiben Merz és a CDU nem őket kéri föl koalíciós partnernek, az a választói akarat semmibevétele, a demokrácia megcsúfolása. Arra valahogy nem tértek ki, hogy annak a bizonyos választói akaratnak a négyötöde viszont éppen hogy nem őket kívánja hatalomban látni.

Ráadásul meglehetősen arcátlanul azt is állították, hogy azért is lenne törvényszerű az uniópártok és az AfD közös kormányzása – amire a választási eredmények valóban lehetőséget nyújtanának –, mert a CDU az övékéről másolta a választási programját. Ez még akkor is több mint túlzás, ha a menekültpolitika területén a CDU – különösen az utóbbi hetekben történt, migránsok által elkövetett merényletek tömeghatására reagálva – szigorításokat hirdetett meg, s nyilván fog is végrehajtani kormányra kerülve. De minden másban

világok választják el a keresztény uniópártoktól az euróellenes, EU-ellenes, nacionalista AfD-t

– amint ezt Merz lépten-nyomon hangoztatta: az egységes Európa felé törekvésben, a közös fizetőeszközben, a NATO iránti elkötelezettségben. Ahogy a keresztény egyházaktól is távol áll az AfD politikája, hiszen mind a katolikus, mind a protestáns egyházi vezetők választási felhívásban óvtak a szélsőséges, populista, nacionalista pártokra való szavazástól.

A lehetséges kormányalakításra ezek szerint hiába ajánlkozik újra meg újra az AfD, Merz egyelőre elszántnak mutatkozik: velük – sőt, ahogy ő szokta mondani: „ezekkel” – semmiképp. A lehetséges kormány tehát az uniópártok és az SPD képviselőiből áll majd össze, persze a szükséges koalíciós tárgyalások után.