Az evési problémák manapság igen sokszínűek, különösen az utóbbi két évtizedben vagyunk tanúi annak, hogy a súlyos zavarok mellett megjelentek az enyhébb kórformák is. Vajon honnan tudhatjuk, hogy valami nem stimmel az evésünkkel?
Emlékszik, mit evett utoljára? Gundel-somlóit? Sajtos stanglit? Szalámis pizzát? Emlékszik, hogy milyen volt az íze? Mennyire volt kellemes, kellemetlen, unalmas? Ha nehezen tudja felidézni, ne ijedjen meg: gyakran megtörténik, hogy tudatosság nélkül, robotpilóta üzemmódban étkezünk.
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
Neves pszichológusok és filozófusok segítségével új könyvsorozat világít rá arra, miért vagyunk azok, akik, és mi áll cselekedeteink hátterében. Ilyen égető kérdés az is, hogy miért nem tudunk lefogyni, amikor pedig annyira akarunk.
Más függőségét viszonylag könnyen észrevesszük, de vajon meglátjuk-e az önmagunkét? Égetően fontos lenne, hiszen ez a szabadsághoz vezető út első lépése.
A nők evészavarait is rengeteg félreértés övezi, a férfiakét pláne sok sztereotípia. Ez is nehezíti, hogy a férfiak segítséget kérjenek.
Az egyik emlékezetes reklámban az elfoglalt üzletasszony mindig rohan, épp csak bekap valamit – míg a menetrendszerűen fellépő gyomorproblémák miatt végre megvilágosul, és megfelelő bélflórát tartalmazó joghurt fogyasztásával billenti helyre belső állapotait. A kapkodás és a rendszertelenség tényleg nem válnak előnyére a szervezetünknek, de a napközbeni étkezés megtervezése, összeállítása valóban nem egyszerű feladat.
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Bár a húszas éveikben kétségkívül fittebbek, energikusabbak és rugalmasabbak a nők, nem is beszélve arról, hogy akkor a legtermékenyebbek, amikor gyerekvállalásról gondolkodunk, az életkor, úgy tűnik, csak egyike az egyenlet sok összetevőjének.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Hogyan lesz egy gyerekből felnőtt-terheket cipelő, a szülőnek támaszt nyújtó minifelnőtt?
Sokunk életében eljön az olyan korszak, amikor alapkérdéseket teszünk fel magunknak: ezt akartam, így akartam, így folytatom, ennyi volt? Másoknál csak az a furcsa érzet jelentkezik, hogy valami nem klappol, másra van szükségem.
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Honnan tudja a olvasó, hogy megjelent az HVG Extra Pszichológia új száma? Honnan tudja a hónalj, hogy közeledik a kamaszkor, ideje szőrösödni? Honnan tudja az applikációm, hogy itt az ideje lefeküdni? Hogy függ össze a Porsche-kereskedők profitja a hormonokkal?
A családi élet olyan, mint egy számítógépes játék. Életszakaszokra tagolódik, és minden szakaszban az a feladatunk, hogy megszerezzük azokat a készségeket, amelyekre a következő szakaszban szükségünk lesz. Ha nem szerezzük meg, akkor a játék visszadob egy szinttel korábbra. Ha végigmentünk az összes szinten, felvillan a képernyőn az elismerő jutalom: „küldetés teljesítve”.
Életünk folyása nem egyszerűen A pontból B pontba tart, hanem tipikus szakaszok, ciklusok jellemzik. Nézzük sorban, hogyan állapítja meg a pszichológia e szakaszokat, és mit tart róluk meghatározónak.
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Az élet szüntelen változások sora, a boldogságunk és a sikerességünk azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és kilépni a komfortzónánkból. A fejlődés lehetősége ugyanis rendre a komfortzónán kívülre esik. A megküzdést, az alkalmazkodást tükrözik az álmaink is.