A világ egyik legjobban fizetett és legnépszerűbb teljesítmény-tanácsadója és -trénere szerint a feltöltődött élet tudatosan tervezett létforma, amelyben egyenletesen elhivatottnak, energikusnak és lelkesnek érezzük magunkat.
A kiégés nem csak a túlhajszolt menedzsereket és a munkamániásokat sújtja, különösen érinti a segítőket és tágabb értelemben mindenkit, aki emberekkel foglalkozik.
Ha a családtagok időt fordítanak arra, hogy a hétköznapokon is közösen fogyasszák a reggelit vagy a vacsorát, lehetőséget teremtenek az együttlétre és a szorosabb kötődés kialakulására. Ez pedig jobb kommunikációt, odafigyelést és érzelmi biztonságot tesz lehetővé.
Anya nem ül mellénk ebédelni, mert rengeteg a dolga: süt, főz, mosogat, úszik a konyha. Ismerős a helyzet?
Éhesnek érzi magát? Lehetséges, hogy nem biológiai éhség, hanem másfajta hiányállapot rejlik a háttérben. Felismeri őket a saját életében?
Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Az élet legelején a megfelelő táplálás nemcsak a kisgyermek egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort.
Kevés olyan emberi aktust ábrázolnak a művészetben, mint amilyen az evés, amely a szélsőségességével nyűgözi le a nézőt. A legvidámabb életképektől a horrorisztikus motívumokig igen széles a skála.
A múlt feltárása helyett az aktuális érzésekhez közel kerülni, azokat kifejezni – többek között ez a Carl Rogers nevéhez köthető terápiafajta egyik alappillére. A megközelítés nem véletlenül népszerű még ma is, hiszen az amerikai pszichológus úgy vélte, az ember eredendően jónak születik.
„A mi családunkban nem lehet diétázni!” – mondják sokan, és valóban, a fogyókúra nemcsak a szűk környezetre hat, de a szűk környezet is hat a fogyókúrára.
Téved, aki azt gondolja, hogy manapság azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Ez a legritkább.
Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
„A társadalomnak is van némi testképzavara” – mondja az életmódváltással és evési zavarokkal foglalkozó szakpszichológus, akivel az egészséges és az egészségtelen evésről, az evési problémáink mögött meghúzódó lelki okokról beszélgettünk.
Mintha az anyai kompetencia mérőszáma is lenne a kisgyerek étvágya. Jól szopizik? Szépen fejlődik? Hurkás, tokás a kicsi? Ha igen, akkor elégedett lehet az anyuka, ha nem, akkor pokollá válhat a család élete.
Nem nehéz észrevenni az ellentmondást, hogy egyre nagyobb az igényünk a sovány test iránt, miközben a Föld minden olyan részén, ahol tartósan és tömegesen van mit enni, egyre inkább elhízik az emberiség.
Az evészavarok veszélyes és nehezen gyógyítható betegségek, amelyek az utóbbi harminc évben váltak gyakoribbá a gazdaságilag fejlett társadalmakban. Mit tudunk jelenleg róluk?
Az utóbbi 130 évben egyre rövidebb időközönként írtak le újabb és újabb evészavarokat. Az evés beszippantott számos olyan mentális problémát (szorongást, paranoiát, kényszerességet, dogmatikus gondolatokat), melyek korábban a táplálkozástól függetlenül jelentek meg. Szükségszerű, hogy a közeljövőben újfajta evészavarok jelenjenek meg, mivel a táplálkozás regulációja több szempontból is patológiás állapotba sodródott.
Napjainkban egyre nagyobb értéke van az egészségnek, egyre többen figyelnek oda a táplálkozásra is. Sokan vélik magukon felismerni az ételallergiák tüneteit, néha olyan, mintha rohamosan terjedő járvánnyal lenne dolgunk, ami félelmetes iramban szedi az áldozatait.