Balaton a felszín mögött: miközben nyaranta szétbulizzuk a partot, a hátország összeroppan
 

Balaton a felszín mögött: miközben nyaranta szétbulizzuk a partot, a hátország összeroppan

Megfizethetetlen lakások, kevés munkalehetőség, bevándorló, gazdag idősek, elvándorló fiatalok – a balatoni régió a demográfiai katasztrófa felé robog. A parti települések átmeneti, nyári népességrobbanásával pedig lassan már nem bír az infrastruktúra. Program már van arra, hogyan lehetne kezelni a krízist, a kormány jóvá is hagyta, de ezen túl az egész projekt továbbra is gazdátlan. Mi lesz a Balatonnal?




 

"Amelyik vélemény nem megosztó, azt nem szabad megírni" – HVG45, 2. rész

 A HVG 45. születésnapja alkalmából négyrészes videósorozatban mesélnek a lap alapítói és jelenlegi munkatársai kulisszatitkokról, politikusokról, botrányos címlapokról és letiltott plakátokról. A második epizódban az egyik alapító, majd a kiadót 35 évig igazgató Szauer Péter, Tóta W. Árpád publicista, Tálas Andrea, a Szellem rovat vezetője, valamint a HVG Könyvek és HVG konferenciák első embere, Budaházy Árpád anekdotáznak az MSZMP agit-prop osztályával vívott csörtéktől az Obama-könyvek kiadásának meglepő követelményrendszeréig.

hvg360 hvg360

A zongoracipelő ceruzavirtuóz – Nepp József nélkül nem lehet megírni a magyar rajzfilmtörténelmet
 

A zongoracipelő ceruzavirtuóz – Nepp József nélkül nem lehet megírni a magyar rajzfilmtörténelmet

Kilencven évvel ezelőtt, 1934. június 23-án született az a mester, aki a rajzfilmet Magyarországon felnőtt művészetté tette. Alkotója, társalkotója volt a magyar animáció szinte valamennyi nagy figurájának: Gusztávnak, a Mézga-családnak, Bubó doktornak, a Macskafogó főmacskáinak és főegereinek. A rajzos Lúdas Matyi sem jöhetett volna létre nélküle. Ő csinált a Hofi-Koós-duóból megalkuvó macskákat, övé volt a frenetikus Öt perc gyilkosság. Ő teremtette meg Hófehért, a Grimm mese noir realista, felnőtt változatát. Rajzolt, írt, rendezett, tanított. Alkotótársa volt a magyar animáció valamennyi jelentős alkotójának. Ő volt Dodi, a mindenes. 2017-ben halt meg.

Révész Sándor Révész Sándor

Kitaláltak valamit a hurrikánok ellen, ezúttal 3D-s a modell
 

Kitaláltak valamit a hurrikánok ellen, ezúttal 3D-s a modell

Június sokaknak a nyaralás kezdetét, a pihenést és a felszabadult örömöt jelenti, ám egyes helyeken, például Texasban jóval kellemetlenebb, veszélyesebb időszak indul: a hurrikánszezon, amely a globális felmelegedés miatt egyre súlyosabb fizikai és anyagi károkat okoz az ottani tengerparti közösségeknek.

HVG HVG


Horn Gábor: A legfőbb kérdés, hogy a Tisza Párt lelkes híveiből lesznek-e reményteli választók 2026-ra
 

Horn Gábor: A legfőbb kérdés, hogy a Tisza Párt lelkes híveiből lesznek-e reményteli választók 2026-ra

A “régi ellenzék” “a 2022-es újabb kudarc után sem tudott érvényes és értelmezhető alternatívát nyújtani a rendszert régebb óta gyűlölő vagy attól mostanában elfordult, kiábrándult választók tömegeinek”, írja szerzőnk, aki szerint “a Momentum és a Tisza Párt csendes egymásra találása jót tenne mind a két félnek”. Vélemény. 



Nemzetközi lapszemle: Orbán szerint a migráció lesz a magyar EU-elnökség egyik fő témája
 

Nemzetközi lapszemle: Orbán szerint a migráció lesz a magyar EU-elnökség egyik fő témája

Orbán Viktor németországi útján nyilatkozott a Neue Rhein Zeitungnak. Több lap is foglalkozik az Orbán-Scholz-találkozóval, illetve a soros magyar EU-elnökséggel. Új szélsőjobbos frakció állhat fel az EP-ben, írja a Die Zeit. Vlagyimir Putyin rombolni érkezett Ázsiába, jelenti ki a New York Times az orosz elnök észak-koreai és vietnámi útja után. A Guardian szerint a Közel-Kelet akadálytalanul sodródik bele a katasztrófába. Fico valós veszélyzt jelent a független médiára, és csak az EU állíthatja meg, írja a Süddeutsche. Válogatás a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360




„A szavazófülkében zseblámpák lettek elhelyezve” – a legfurább választási történetek a Duma Aktuálban
 

„A szavazófülkében zseblámpák lettek elhelyezve” – a legfurább választási történetek a Duma Aktuálban

Egy aspektusát még biztosan nem elemezték a június 9-i dupla választásnak: milyen rendkívüli események, nem ritkán vicces dolgok történtek. Volt, ahol “hosszabbítókat foganatosítottak”, hogy legyen elég fény. Vannak, akik összevesztek, hogy ki ért oda elsőnek, és ezt jegyzőkönyvbe is vették. Volt, aki magára rántotta szavazófülkét, és volt állampolgár, aki “ránehezedett” a szavazatszámláló dobozra. Aki mindezeket összegyűjtötte, Ceglédi Zoltán.

hvg360 hvg360

Nagy szerelmek – 4. rész: Frida Kahlo, Viktória királynő és az avantgárd furcsa párosa
 

Nagy szerelmek – 4. rész: Frida Kahlo, Viktória királynő és az avantgárd furcsa párosa

Életre szóló kötelékek, botrányos viszonyok, tiltott románcok, viharos kapcsolatok. A Nagy szerelmek című könyv a történelem legszenvedélyesebb és legtragikusabb szerelmi történeteit tárja elénk. A szerelem gyakran nem csak két ember magánügye: formálhatja a történelmet éppúgy, mint a közgondolkodást, a szexuális normákat, követendő példaként, akár intő jelként is szolgálhat eljövendő generációknak. A gazdagon illusztrált kötet bebizonyítja, hogy a szerelemnek annyi arca van, ahány szerelmespár él a világon. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból több részt is közlünk.

hvg360 hvg360