Minden, amit a panírtól elvárunk – Hasbeszélő a Hűvösvölgy kapujában 

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen az Ördög-árok partján. 


Felfogni Auschwitzot – a sokkoló megérkezés emlékei

A történészi kutatásoknak és túlélők, szemtanúk elbeszélésének köszönhetően meglehetősen széles és részletes képünk van arról, hogy a holokauszt milyen történelmi, fizikai, bürokratikus és emberi körülmények között zajlott le. Az elhurcoltaknak azonban a megérkezés pillanatában kellett felfogniuk, hogy mi zajlik körülöttük. Egy ép emberi ésszel felfoghatatlan valóságban kellett eligazodniuk. A félelmetes hatékonysággal érkező transzportokkal olyan világba érkeztek, amely minden elemében sokkoló volt. Hogyan élték meg az emberek az első pillanatokat?




Gadó Gábor: Nem oda Dubaj!

Trükközni kell a törvényekkel, és visszamenőleg módosítani kell azokat, hogy a Mini–Dubaj-projekt a kormány tervei szerint valósuljon meg. 51 milliárd forintos üzletet veszélyeztet a hazardírozás. Jogász, egykori igazságügyi államtitkár szerzőnk írása.


Akkorát ütött a Covid a magyar középosztályon, hogy azóta sem hevertük ki

Sorozatos válságokat él át a világ és Magyarország is az elmúlt években, de van, amiben még most is velünk maradtak a Covid-időszak alatti krízis gazdasági hatásai. Az öt éve kitört járvány hatásait bemutató sorozatunk mostani részében azt nézzük meg, hogyan formálta át a gazdaságot 2020-2021, és milyen hatásai azok, amelyeket még olyankor is érzünk, amikor a világjárvány már távoli rossz emlék.


The Times-interjú: Elon Musk „egy őrült szélsőséges, aki mérget terjeszt”

A buchenwaldi koncentrációs tábor helyén létesült emlékhely igazgatója azt ajánlja az AfD-támogató milliárdosnak, hogy lapozza át ismét a történelemkönyvet, mert abból sokat okulhat. Trump a törvényesség határait kóstolgatja, írja az Economist vezércikke, az USA-val foglalkozó kommentárrovata szerint Amerika tényleg aranykorba léphet be Trump alatt, akinek legnagyobb ellenfele alighanem ő maga. Elina Valtonen finn külügyminiszter szerint Putyinnal nem szabad békét kötni, mert akkor egy autokratát jutalmaznánk. Nemzetközi lapszemle.


Kiss Ambrus: A feleségem mondta, hogy jártak nálunk a rendőrök, de azt kérték, ne értesítsen engem

Kiss Péterrel nem lett volna őszödi beszéd, a gazdasági válság pedig a Fideszt kapta volna derékba, és akkor 2010-ben nincs kétharmad – mondta a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus, aki már huszonévesen a politika sűrűjében találta magát kabinetfőnökként. Szerinte a Fidesz nem rossz a válságkezelésben, de a túlzott vagányságuk visszaüthet az országra. Hogyan élte meg, amikor rendőrök nézték át a lakását? Mit gondol a Tisza Pártról, amely állítólag azért támadta, mert DK-snak hitte? HVG-portré.


„Tudom, mit érez az anyjuk, én is így temettem el az öcsédet” – Korányi Eszter izraeli békeaktivista az izraeli–palesztin túszcseréről

Nem kétséges, hogy a szabadulók között lesznek olyanok, akik ugyanott folytatják az erőszakot, ahol abbahagyták, vagy még erőszakosabbá válnak. De olyanok is vannak, akiknek teljesen megváltozik a viszonyuk az izraeliekhez és Izraelhez is. Sokszor egyetlen gesztus is elég a változáshoz. Van olyan palesztin kollégám, aki a börtönben megnézte a Schindler listáját – ez indította el a békeaktivistává válás útján, aki képes és akar az izraeliekkel együtt dolgozni a mindenki számára jobb jövőért. Vélemény.



Most ábrándul ki Moszkva Trumpból?

Oroszországot igencsak meglepte, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatása után szinte azonnal megfenyegette Moszkvát: ha nem hagy fel az ukrajnai agresszióval, komoly szankciókra, adókra és vámokra számíthat. A meglepetés már csak azért is indokolt, mert korábban úgy tűnt, a republikánus politikus által szorgalmazott tűzszünet és béke inkább az orosz érdekeknek felelt volna meg. De mi a probléma Trump tervével, és mire számíthatnak az ukránok?


„Nekem a halál maga nem volt elég. Akartam, hogy szenvedjenek” – most sem szabadulhat a battai rém

Balogh Lajos az 1990-es évek közepén négy fiatal nőt ölt meg emberi mivoltából teljesen kivetkőzve, különösen kegyetlen módszerekkel Százhalombattán. A 140-es IQ-val rendelkező szobafestő-mázolót életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bíróság – akkor még nem volt tényleges életfogytiglan. A médiában időről időre feltűnő Balogh jelenleg is börtönbüntetését tölti. Legkorábban 2020-ban bocsáthatták volna feltételes szabadlábra, de miután eltörte egy rabtársa orrát, ez az időpont 2025-re tolódott. A hazai kriminalisztikatörténet legdöbbenetesebb sorozatgyilkosságát elkövető Balogh január 24-én lett volna feltételesen szabadlábra bocsátható, de a büntetés-végrehajtási bíró úgy döntött, börtönben marad.






Orbán Viktor vagy Magyar Péter tehet a bombariadókról? Mindkét oldalnak rögtön lett válasza, csak Gulyás Gergelynek nem szóltak

Egy óra sem telt el az első bombariadók óta, és a kormánypárti nyilvánosságban már elkezdték Magyar Péter felelősségét firtatni. Nem sokkal később beszállt a keretezésbe Magyar is, aztán Gulyás Gergely is elmondta a véleményét, amivel nemcsak Magyarral, de Orbán Balázzsal is szembement. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a bombariadó-sorozat őket igazolja, míg az ellenzéki nyilvánosságban többen a kormányt sejtetik a fenyegetések mögött. A valóságban nem tudunk semmi biztosat arról, ki küldte az e-maileket.