Az állam közreműködésével sínen van Tiborcz vasúti érdekeltsége is
Felturbózzák a GYSEV-et, és közben Tiborczék GYSEV Cargója is jól jár.
Felturbózzák a GYSEV-et, és közben Tiborczék GYSEV Cargója is jól jár.
HVG
A pénzügyi befektető jelentése a forintpiac kilátásait bizonytalannak látja.
HVG
Már nemcsak az zene Vlagyimir Putyin füleinek, amit Orbán Viktor mond, deaz is, hogy Robert Fico szlovák kormányfővel közösen játszik az orosz kottából. Most az orosz gáznak nyitott utat Szlovákia felé, az ukránoknak pedig azt üzente, hogy "ha agresszívek maradnak és ellenségesek, pórul fognak járni. A végén még felidegesítenek bennünket és ellenlépéseket fogunk tenni".
MAGA után jön a MEGA – vagyis Amerika után Trump arra ösztönzi-e Európát is, hogy szintén legyen ismét nagy – kérdezi az independent elemzője. A Washington Post leszedi a keresztvizet mind Bidenről, mint Trumpról az általuk aláírt amnesztiarendelet miatt. Lesz-e Trumpnak elég pénze kitoloncolni milliókat Amerikából – kételkedik egy szakértő a Die Weltben. A New York Times szerint Trump eljátszotta a tekintélyét, miután kegyelmet adott a január 6-i lázadás csaknem minden részvevőjének. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
Gyógyír, reménysugár. Efféle szavak hangzottak el a vasárnapi burgenlandi választás eredményhirdetését követő kommentárokban, miközben országosan formálódik a szélsőjobboldal vezette kormánykoalíció. Szeretettel Bécsből-sorozatunk írása.
Olyan dolog következik a magyar gazdaságban, ami még nemzetközi szinten is nagyon ritka: az államnak rengeteg pénzt kell kifizetnie heteken belül a nagy infláció alatt kiadott állampapírok után, miközben megtippelni is nehéz, mennyit fognak az emberek ebből visszatenni az államkasszába, vagy mennyire kezdenek el költekezni. Segítünk eligazodni, mi is jön.
Minden eddiginél ádázabbá vált a küzdelem a magyar kormány barátai és ellenfelei között az Európai Parlamentben, ahol nemcsak az derült ki, hogy a legnagyobb európai pártcsaládok fontosabbnak tartják a jogállamiságot, mint a magyar ügyészség, hanem az is, hogy a miniszterelnök vejét mindenki ismeri.
Most boldogok a világ legnagyobb önkényurai, mivel az elnök visszatért a Fehér Házba, és örömüket büszkén szét is kürtöli – írja az amerikai hírmagazin Trump-fogadó különszámában Fred Kaplan.
hvg360
Az ügyészségi gyanúsításnak köszönhetően eltávolíthatják az uniós pénzek elköltésén őrködő Integritás Hatóság elnökét, nem sokkal azután, hogy éppen Rogán Antal propagandagépezetét kezdte vizsgálni. Mindez akkor történik, amikor Orbán Viktor a Brüsszel elleni támadás második fázisát hirdette meg.
„A Mikulásgyár lett szerelem helyett A szerelem az életemben” – foglalja össze elmúlt 20 évét Zsolnai Endre. Utolsó rendezvénye huszonmilliós mínusszal zárt, és ezt nincs miből kifizetnie, ezért most nem lát komoly esélyt a Mikulásgyár fennmaradására, de még nem mondott le róla végleg. Úgy látja, azért fogytak el a támogatók, mert „mindenki idomul, igazodik, tetőfokára hág az öncenzúra, a szervilizmus, a fortélyos félelem igazgat. Hogy valójában nincs szolidaritás” – HVG-portré.
„Semmi nem állhat az utunkba” – mondta beiktatásán Donald Trump, aki az első napon aláírt rendeleteivel ízelítőt adott arról, hogyan képzeli el a kiterjesztett végrehajtói hatalmat. Az amerikaiak pedig azzal szembesültek, hogy elnököt választottak, de királyt kaptak – legalábbis ambícióját tekintve. Az első rendelkezések Amerikának szóltak, a világ többi része várhat a sorára.
Az Európai Unió 34 úgynevezett kritikus fontosságú nyersanyagot tart nyilván, amelyek fontos összetevői a termelésnek. Ezeknek a túlnyomó többségét importálni kell, ezért Brüsszelben egyre nagyobb figyelmet szentelnek Dél-Amerikának, ahol viszont a szükséges nyersanyagok közül 24 fellelhető. A baj csak az, hogy ez másnak is eszébe jutott.
A baloldal segítette Donald Trumpot naggyá tenni – mondta a Zeit Online-nak adott interjúban Dani Rodrik, a Harvard közgazdászprofesszora. Beszélt a rossz globalizációról, a vámtarifákról és a jobbról jövő veszélyről.
hvg360
A Szkéné Színházban bemutatott újabb Dosztojevszkij-adaptációban a színészek akár 2-3-4 szerepet is eljátszanak.
HVG
Magam is hajlamos vagyok némi kritikával illetni a NER működését, de elérésem mértéke meg sem közelíti Majkáét – ad műelemzést Para-Kovács Imre.
Elkaszálja-e a kínai CATL külföldi beruházásait, terjeszkedését és megtörheti-e elképesztő világpiaci dominanciáját, hogy nemrégiben feketelistára tette a Pentagon? És mi történik, ha keményebb szankciókat is hoznak ellene az USA-ban? A listázás nem csak a magyar gigagyár miatt kérdéses, a Tesla és a Ford is komoly terveket szövögetett a világ legnagyobb akkugyártójával. Mik a lehetséges forgatókönyvek?
Tiszóczi Roland
Drágul az olaj, gyenge a forint, ezért drága Magyarországon az üzemanyag. Valószínűbb, hogy Donald Trump szankciós politikája ciklusa elején még Bidenénél is keményebb lesz, a jelenleg 80 dolláros olajár lehet még 90 is.
„Újabb hosszú felfordulás kezdődik az amerikai közéletben.” „Ilyen visszatérést Amerika idáig nem látott, az ellenfelek a padlón, teljesen demoralizálódva.” „Trump rajtja jobb volt, mint ahogy azt pár hónapja gondolhattuk volna.” „Fel kell készülni arra, hogy akárcsak a magyaroknál, sok átlag amerikai sem talál semmi kivetnivalót abban, ha dekrétumokkal irányítják az országot.” „Ha a társadalom látja, hogy valójában mit akarnak az oligarchák, akkor egyértelmű lesz, hogy vissza kell venni tőlük a hatalmat” – erős mondatokkal értékelik a nemzetközi sajtóban Trump visszatérését.
hvg360
Egészséges versenypiac nélkül nincs egészséges megtakarítási struktúra – ad magyarázatot Karagich István, a Blochamps Capital tanácsadó cég tulajdonosa arra, miért a leggazdagabb egy százalék gyarapszik a leggyorsabban, miközben egyre kevesebbeknek van érdemi megtakarításuk. Interjú.
A brit lap úgy értékeli, hogy Trump ezúttal derűsebb beiktatási beszédet mondott, mint nyolc éve, mert akkor vérontást emlegetett, rozsdás üzemeket, szegénységet és bűnözést vázolt fel disztópiájában. Ám a sorok között ezúttal is ott bujkált a bosszúvágy, a sértettség, valamint a személyes küldetés hite, miután hihetetlen módon visszatért a politikába.
hvg360