A Matolcsy-klán menti a vagyont, mert nem akar úgy járni, mint Simicska
Készpénzre váltják a közpénzt Matolcsyék. Egy New York-i luxuslakásra csaknem 9 milliárd forintnyi jelzálogot jegyeztettek be. Matolcsy György csak márciusig az MNB elnöke, 12 év után nem újrázhat, mert összeveszett Orbán Viktorral. Kérdés, mi lesz a fia üzleti körénél felhalmozódott vagyonnal.
Oroszi Babett
Az Ellenállás Mozgalommal véteti észre magát az Operettszínház balettigazgatója és a Magyar Nemzet publicistája
Apáti Bence első vállalkozásának fókuszában nem gazdasági célok állnak.
HVG
Helycsere a HVG egyetemi rangsorának élén: a BME megelőzte az ELTE-t, felért a dobogóra az SZTE
A BME lett a legjobb egyetem a HVG legfrissebb felsőoktatási rangsorában. A sokféle metszetben elkészített toplistákon szereplő intézmények vezetői sérelmezik az oktatási és tudományos Huxitot, és leghőbb vágyuk, hogy bekerüljenek a nemzetközi ligákba.
HVG
„The Orbáns” a Netflixen és a szinte szadista szerzői tekintet – száguldva szórakoztat Vágvölgyi B. András novelláskötete
35 éve indult a Magyar Narancs első évfolyama, és a lappal az eredetileg amerikai gonzó újságírói stílus hazai meghonosítása. A Narancs egykori főszerkesztője, Vágvölgyi B. András azóta szépíróvá képezte magát. 2023-as novelláskönyvében, az Edith Liebermann semmi kis életében akrobatikus nyelvhasználattal szikrázik a szöveg, feszes sztorikat kergetnek a filmszerű etűdök. A fikció, a tényirodalom és az újságírás aranyháromszögében megjósolhatatlanul mozog a magányos dzsungelharcos szerző. Írásai néhol megtestesítenek hagyományos irodalmi és sajtóműfajokat – másutt csak köszönőviszonyban vannak velük. Tárca, riport, karcolat, hagyományosabb novellák. Gonzó villanások a világról. A különleges mix összeáll, és Vágvölgyi egyre gazdagabb életművébe illeszkedik.
Sükösd Miklós
Magyar Péter a politikai sárm iskolapéldája – interjú Sonnevend Júlia amerikai-magyar médiaszociológussal
A sárm, amivel korunk politikusainak egy része él, azt sugallja, hogy „olyan vagyok, mint te, úgy gondolkodom, úgy élek, mint te”, még akkor is, ha ez nincs is így – mondja Sonnevend Júlia. Az amerikai–magyar médiaszociológust a témában írt sikerkönyvéről, Orbán Viktorról, Magyar Péterről, Kim Dzsong Unról és az egyesült államokbeli karrierjéről kérdeztük.
Szeretettel a Vajdaságból: Kínai pénzből bővítenék a Röszke-Horgos-határátkelőt. Jó ötlet ez?
Mind a magyar, mind a szerb vezetés forszírozza a jelenleg döcögősen üzemelő szerb-magyar határátkelő bővítését. Szijjártó Péter szerint Kínában fogják „megbeszélni a Röszke-Horgos határátkelő bővítését”. Azonban az elmúlt időszak eseményei árnyat vetnek erre az elképzelésre.
Kókai Péter
Hatalmas adósságtól szabadította meg Libri-tulajdonos leánycégét az MCC
Alaptőkeemeléssel és tőketartalékba helyezéssel oldották meg a problémát.
HVG
Vigyázat, feléled a jövőd! – A kormány arra épít, hogy sikerül költekezésre bírni az óvatoskodó országot
Több a látszat, mint a valódi költségvetési támogatás: a kormány az üzleti szektor beruházásait és a háztartások költekezését noszogatja – így jellemezhető az a gazdaságpolitikai akcióterv, amelytől a miniszterelnök „fantasztikus, nagyszerű, példátlan” történéseket vár jövőre.
Die Presse: Európa 1945 óta nem volt ennyire súlyos helyzetben
A Die Presse szerint Európának okulnia kell a korábbi hibákból és saját kudarcaiért nem tolhatja át a felelősséget másokra. A közel-keleti tűzszünetről ír a Washington Post, a Wall Street Journal és a Guardian. Nehéz helyzetbe került a magyar és a szlovák kormány, miután az Egyesült Államok szankciók alá vonta a Gazprombankot. Trump visszatérése után Európának a zsebébe kell nyúlnia biztonsága érdekében, írja a Time magazin.
hvg360
Felesleges kényeskedni a függetlenség miatt – a bírókat képviselő OBT elnöke a kormány alkujáról
Két lehetőség volt: vagy nincs pénz, vagy pedig van, de akkor alá kell írni a papírt – így magyarázta a HVG információi szerint egy belső értekezleten Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke, miért ment bele a kormány diktálta megállapodásba. Beszédének több forrásból hozzánk eljutott átirata szerint azt mondta, felesleges kényeskedni a bírói függetlenség miatt.
Dobszay János: Többségi komplexus
Hogyan érhet egy tolnai szavazó voksa másfélszer annyit, mint egy kőbányaié? – Orbán Viktor ismét a saját javára buherálja a választási szabályokat. Valóban veszélyben a magyar bíróságok függetlensége. A Matolcsy-klán izgulhat gigantikus vagyona megtartásáért. Interjú Chuck Palahniukkal, a Harcosok klubja szerzőjével. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
„A világtörténelem egyik legveszélyesebb szakaszának elején járunk”
A tekintélyes német történész, Heinrich August Winkler szerint Trump győzelmével Európa elvesztette az USA-t, így viszont olyan felelősség hárul a kontinensre, amire nincs felkészülve.
hvg360
Medián: Tégláról téglára építi előnyét a Tisza, már 11 százalékkal jár a Fidesz előtt
Tíz százalékponttal nőtt öt hónap alatt a kormányváltást akaró magyarok aránya, ami egyértelműen a Tisza Párt felé tereli a lehetséges szavazókat. Egy Magyar Péter vezette lista jelenleg jó eséllyel abszolút többséget szerezne egy előrehozott választáson.
A cégbíróság végül mégis megálljt parancsolt a mesésnek tűnő brazil államkötvénybiznisznek
Érvénytelenek a máltai illetőségű Takács János György hihetetlenül gigantikus tőkeemelései.
HVG
Lovas Rozi: Forgattam nagyjátékfilmet nulla forint gázsiért is. Úgy fogom fel, ez a mi lázadásunk
Kiugróan jót csinálni nem lehetőség, hanem az életben maradáshoz szükséges feltétel – mondja a barátaival független színházat, a Loupe Színházi Társulást alapító Lovas Rozi, aki ezúttal Herendi Gábor állami támogatás nélkül készült, Futni mentem című filmjében szerepel – ezért kapott gázsit.
Hullámzás csukott szemmel – beszélgetés Szalai Borbálával, a Light Art Museum Phantom Vision című kiállításának kurátorával
A LAM harmadik kiállításában ismét hangsúlyt kapott a fény kettős természete, de ezúttal a művek többsége kifejezetten a hullám-természetre rezonál. A nem szokványos tárlat címe pedig egy másik központi rendezőelvre mutat rá: olyan látványokat kutat, melyek közvetelenül az agyban keletkeznek a retinális inger megkerülésével. A meditatív, kizökkentő és elgondolkodtató művekről – melyekre igazán érdemes időt szánni – a kiállítás egyik kurátorával, Szalai Borbálával beszélgettünk.