Dunajcsik Mátyás költő: Az MCC tulajdonszerzése a Libriben a maffiaállam ideológiai terjeszkedése

Orbánék a legrosszabb ösztönöket hozták ki a magyar társadalomból, mondja a 2014-ben Izlandra kivándorolt, most Berlinben élő költő, aki a Libri Kiadó alapításakor szépirodalmi főszerkesztő volt. Utolsó magyar nyelvű kötetének kiadási jogát visszavonta a Librivel történtek miatt. Ezentúl német nyelven alkot, ősszel jelenik meg első németül írt könyve. Honvágya van, de ez nem jelenti azt, hogy haza akar jönni. HVG-portré.








Duma Aktuál: Az utolsó tanár beszéde

Amolyan keserédesen humoros, ahogy Litkai Gergely elmondja az utolsó tanár pedagógusnapi beszédét. Amit persze az illetékesek már az elhangzás előtt elolvashattak a tanár laptopjában. Megtudhatjuk, milyen volt karbantartóként 2023-ban, 64 évesen a pályára kerülni és a húsipari szakgimnáziumban fizika-ének-matematika-földrajz-honvédelem-hittan-kínai-akkumulátorgyártás-párizsi és más felismerhetetlen hústermékek szakos tanárként teljesíteni. "Nem vagyok a szavak embere, és a számoké sem. Valójában a kormány embere vagyok" – nincs is ennél szebb hitvallás.


Pride: Röhögni fogunk ezen a suttyó, melegellenes rezsimen

Még a laposföld-elméletben is több ráció van, mint a kormány melegellenes intézkedéseiben, elmondjuk miért. Csak idő kérdése, mikor nézünk úgy a NER-es csinovnyikra, mint a keménykalapos úrra, aki tudománynak álcázott babonákkal magyarázta a férfiak felsőbbrendűségét. Földes András publicisztikája.



Szétzilált ország – Hogyan bontotta le Orbán Viktor a demokráciát? – 1. rész: Egész pályás letámadás

Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.





Nemzetközi lapszemle: Bécs lett a kémek eldorádója

Az osztrák hatóságok már nem tudják ellenőrzés alatt tartani az idegen ügynököket, kérdés, hogy akarják-e. Amerikában vége a kétpárti egyetértésnek a követendő külpolitika ügyében, Fareed Zakaria elemzése a Washington Postban. Giorgia Meloni a szélsőjobb európai összefogásával kampányol a szélsőséges Vox mellett a spanyol választáson. A WizzAir nem akar "a legrosszabb fapados szolgáltató" lenni Nagy-Britanniában. Válogatás a világsajtó írásaiból.