Smashing Pumpkins Az elején, akár egy grunge banda © WAN2

A nyolcvanas évek végén járunk, amikor a rockerek úgy néznek ki, mint a villanygitárt szorongató nőimitátorok. Eljött az idő, hogy valaki rendet tegyen az USA nyugati partján. Az olyan zenekaroknak, mint a Jane’s Addiction, a Red Hot Chili Peppers, a Pixies és a Faith No More, elegük lett az agyonsminkelt, trikós, egymást majmoló hajmetál csapatokból. Eldöntötték, hogy visszaállítják a rockzene becsületét.

Jó pár ezer kilométerrel odébb, Chicagóban egy Billy Corgan nevű lemezárusnak megtetszik ez az attitűd. A boltjába tévedő japán származású James Iha gitárossal, valamint D’Arcy Wretzky basszusgitárosnővel megalapítják a Smashing Pumpkins-t. Eleinte dobgép kíséri őket, de miután nem bizonyul eléggé együttműködőnek, leváltják a jazz világából érkező Jimmy Chamberlinre. 1989-ben már előzenekarként játszanak a nagy példakép, a Jane’s Addiction előtt, és a lemezszerződésük sem várat sokáig magára: a Limited Potential nevű helyi cég kiadja I Am One című maxijukat, majd a Virgin csap le rájuk, és 1991 májusában megjelenik Gish című első albumuk.

Öngyilkos tendenciák

A Gish producere Butch Vig volt, aki ezt követően alkotta meg főművét, a Nirvana Nevermindját. A küszöbön állt a grunge-robbanás és a Pumpkins-t is be lehetett volna illeszteni ebbe a sorba, de az ő zenéjük sokkal eklektikusabb volt: goth, prog, dreampop és metal elemek keveredtek benne, rendkívül sok tempóváltással, valamint a fő dalszerző Billy sokak számára idegesítő énekstílusával. Zenésztársai nehezen emésztették meg, hogy a stúdióban az összes hangszert felügyelte, és ha elégedetlen volt a többiekkel, akkor saját maga játszotta fel a basszust vagy a gitárszólót. A lemezt intenzív turnézás követte olyan csapatokkal együtt, mint a Nirvana, a Guns ’N’ Roses és a RHCP. Ilyen nevek hallatán nem is csoda, hogy a koncertsorozat végén egy leszedált, drogproblémákkal küzdő zenekar tért haza a szelek városába, hogy nekiálljon következő lemeze elkészítésének. Adódtak persze egyéb problémák is: a turnén egymásba habarodó Iha és Wretzky szakítása, valamint a frontember kreatív válsága. Mivel ebben az időben a grunge bandák már rég befutottak, Corgan úgy érezte, hogy muszáj lesz valami grandiózus művel előrukkolni, különben menthetetlenül eltűnnek a süllyesztőben.

A munkálatok otthonuktól távol, Atlantában zajlottak, hogy ne zavarják őket a haverok, na és hogy Chamberlin se találkozhasson a drogdílereivel. (Atlantában persze szerzett magának újakat.) A sok munka végül meghozta a gyümölcsét: az 1993-ban kiadott Siamese Dream az óceán mindkét partján a top 10-ben landolt, az MTV pedig erőteljes rotációban játszotta a klipjeiket. A lemez kiemelkedő darabjai közé tartozott a Cherub Rock és a Today, valamint a haranggal gazdagított, akusztikus Disarm. A Pumpkins a nagynevű fesztiválok headlinerévé vált, és akkora lett irántuk az érdeklődés, hogy a következő B-oldalas válogatásból (Pisces Iscariot) még a Siamese Dreamnél is többet adtak el.

Dupla vagy semmi

Billy Corgan Vitte a hátán © WAN2

A Smashing Pumpkins 1995-re ért pályája csúcsára a Mellon Collie And The Infinite Sadness című dupla albummal. Az Alan Moulder és Flood producerduóval készített, 28 felvételt tartalmazó, két részre osztott mű (Corgan szerint az X Generáció The Wallja) az amerikai lista első helyén nyitott és csak az Államokban négymillió példányban fogyott, hála az olyan daloknak, mint a grunge-os Bullet With Butterfly Wings, a pszichedelikus klippel megtámogatott Tonight Tonight vagy a generációs életérzést magába tömörítő 1979. A hangszerelés ezúttal jóval gazdagabb volt – először bukkant fel a későbbi lemezeiken masszívan eluralkodó elektronika, de hallhatunk nagyzenekart és különböző egzotikus billentyűs hangszereket is. Az élet és halál témakörét boncolgató dupla albumot a kilencvenes évek egyik legfontosabb lemezeként tartják számon, de a csapatot végül az óriási siker tönkretette.

A Mellon Collie-t monstre turné követte: Corgan golyókopaszra borotválta a fejét és felöltötte a védjegyévé váló „Zero” feliratú pólóját. A megerőltető stadionturné komoly áldozatokkal járt: Chamberlint, a dobost drogproblémái miatt kirúgták és a Filter ütősét, Matt Walkert hívták a helyére.

A kaotikus turné folytatódott, a munkamániás Corgan kísérőzenét írt a Váltságdíj című Mel Gibson filmhez, később bedolgozott a Lost Highway soundtrackjébe is. A fáradt zenekar 1997-ben csak egy alkalommal adott életjelt magáról: a borzalmas Batman & Robint az ő betétdaluk (The End Is The Beginning Is The End) sem tudta megmenteni.

A vég kezdete

1998 elején megjelent James Iha Let It Come Down című szólómunkája, nem sokkal később pedig a Pumpkins új albuma is, Adore címmel. Az állandó dobos nélkül, stúdiózenészekkel és dobgéppel rögzített lemez a korábbi munkáknál sötétebb, borúsabb hangulatot árasztott, elkalandozott a goth és az elektronika felé – azóta szereti a Pumpkins-t sok Cure- és DM rajongó.

A lemez jó kritikákat kapott és Európában jól is fogyott, de az ortodox rajongók a fejüket csóválták. Ezek után nem csoda, ha az album jóval alulmúlta a korábbi eladásokat. A pozitív visszajelzések ellenére az Adore-t sokan lesajnálják, pedig tartalmaz olyan gyöngyszemeket, mint a csodaszép, melankolikus Daphne Descends és a 100 százalékig elektronikus Appels + Oranjes. Az album megjelenését ezúttal is turné követte, melynek bevételéből 3 millió dollárt karitatív célra ajánlották fel.

Game Over

A Smashing Pumpkins 2007-ben Újrakezdik © Wikipedia

A következő évben egy miniturnéra visszatért a meggyógyult Chamberlin, de a klasszikus felállás nem volt hosszú életű: Wretzky-nek elege lett Corgan maximalizmusából és 1999 őszén kilépett a zenekarból. Addigra már befejezték a Machina: The Machines Of God című új lemezüket, melyen megmaradt a goth imidzs, de a zene valamelyest visszafordult a rockosabb irányba.

A Machina egy koncepció nélküli konceptalbum, kibogozhatatlan narratívával. A lemez semmi másra nem volt jó, mint hogy kiderüljön: a zenekarnak nem szabad tovább folytatnia. De mivel a turné már le volt kötve, ezért kénytelenek voltak új basszusgitárost szerződtetni. A munkára Melissa Auf Der Maur érkezett a Hole-ból, ő szerepelt a videóklipekben is, noha a lemezen egy hangot nem játszott. Akárcsak a folytatásnak szánt Machina II: The Friends And Enemies Of Music esetében, melyből mindössze 25 darabot nyomattak és elosztogatták barátaik körében

Újra itt van...

2007 az újraegyesülés éve. Nem a Smashing Pumpkins az egyetlen zenekar, amely idén tér vissza hosszabb-rövidebb szünet után. Lássuk, kik ásták még el idén a csatabárdot! The Stooges Szünet: 34 év (igaz, már 2003 óta közösködnek) Jelen: a Weirdness című album már a boltokban Jövő: Iggy-t elnézve nehéz megtippelni The Police Szünet: 23 év Jelen: turné (Bécsben, szeptemberben játszanak) Jövő: talán lemez Dinosaur Jr. Szünet: a klasszikus felállást tekintve 19 év Jelen: lemez (Beyond) és turné Jövő: a dinoszauruszok kihalnak, ugye? Crowded House Szünet: 12 év Jelen: sikeres visszatérés a Coachella fesztiválon Jövő: lemez (Time On Earth) és turné The Jesus & Mary Chain Szünet: : 9 év Jelen: közös fellépés Scarlet Johanssonnal Jövő: vagy lemez, vagy újabb testvérháború (vagy mindkettő)

(tavalyelőtt a 19-es számú példány 10 ezer dollárért kelt el az Ebay-en), aztán ingyenesen elérhetővé tették az interneten. Corgan a véget szimatolva 2000 májusában bejelentette, hogy az év végén feloszlatja a zenekart. Ígéretét beváltotta, utolsó koncertjüket december 2-án adták a chicagói Metro klubban, ott, ahonnan a karrierjük 1988-ban elindult. A helyre csak a családtagok, a közeli barátok és a kisorsolt mázlisták jutottak be.

Hattyúdalok

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kiadó kiszórta a hagyatékot. 2001-ben Rotten Apples címen egy válogatást, egy évvel később egy Earphoria című posztumusz koncertlemezt jelentettek meg. Iha beszállt a Perfect Circle nevű szupergruppba, Corgan pedig a New Order zenekar Get Ready című lemezén vendégeskedett. Még ugyanabban az évben bejelentette Zwan nevű zenekara megalakulását, melynek dobosa Chamberlin lett, a basszusgitáros pedig egy Paz Lenchantin nevű hölgy. 2003 januárjában jelent meg a Mary Star Of The Sea című lemezük. A kritikusok imádták, kiemelték, hogy eddig ez Corgan legpozitívabb hangvételű munkája. Ő azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket: több lemondott fesztiválfellépés után szeptemberben feloszlatta a csapatot és nekiállt elkészíteni első szólóalbumát.

Ugye, eljössz még?

2005. június 21. – fontos dátum Billy Corgan életében. Megjelenik első szólólemeze TheFutureEmbrace címmel (közreműködik a Cure vezér Robert Smith és persze az elmaradhatatlan Chamberlin) – a kritikák vegyesek, a siker elhanyagolható. Emberünk ugyanezen a napon közzétesz egy egész oldalas hirdetést a Chicago Tribune-ben, miszerint az a terve, hogy újra összehozza a Smashing Pumpkins-t. „Szeretném visszakapni a zenekaromat, a dalaimat, az álmaimat” - írta ekkor, és úgy tűnik, félig-meddig teljesült is a kívánsága.

Az együttes hamarosan megerősítette az összeállás tényét, de a tagságról csak homályos találgatások láttak napvilágot.

Az idei év elején Iha és Auf Der Maur szinte egyszerre jelentették be, hogy ők nem tagjai a régi-új csapatnak. Wretzky teljesen eltűnt a zeneiparból (2000 óta senki nem hallott róla), maradt tehát Corgan és Chamberlin, ami azért vicces egy picit, mert a dobos szerepelt mind a Zwan projektben, mind Corgan szólólemezén, tehát ilyen alapon akár úgy is vehetjük, hogy a Smashing Pumpkins sosem oszlott fel. A gitáron Jeff Schroeder (ex-Lassie Foundation) játszik, basszusgitáron pedig egy Ginger Reyes nevű .

A turnébillentyűs is nőnemű, Lisa Harritonnak hívják. A Pumpkins már túl is van a visszatérésen, május 22-én Párizsban léptek fel – a szem- és fültanúk áhítattal meséltek a buliról. A Zeitgeist című visszatérő album július 10-én jelent meg, de a zenekar még előtte, június 15-én fellépett a nickelsdorfi rockfesztiválon. Aztán ki tudja, lehet, hogy hamarosan az új tagok is megelégelik Billy autoritását, és akkor majd nem vagánykodhatunk, hogy voltunk Smashing Pumpkins koncerten.

A II. részben szellemidézésbe bocsátkozunk; időutazás, melyben  megvizsgáljuk az elmúlt ötven év fontos időszakait, milyen volt az adott korokban a zeitgeist, és hogyan hatott a popzenére.