Üdülés Ausztriában
Üdülés Ausztriában

Egy síeléssel töltött hét az egyik legcsodálatosabb élmény, ami télen történhet velünk, azonban hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések, érdemes egy pár dologra felkészülni.

A gyakorlott síelők rutinszerűen végzik el az alábbiakat, mielőtt nekiindulnának kedvenc síterepük meghódításának, azonban aki még csak most ismerkedik a sporttal, esetleg már jó ideje nem volt léc a lábán, annak érdemes lehet gyorsan végigfutni tanácsainkon, hogy az utazás valóban a tökéletes kikapcsolódásról szóljon. Lássuk, mire érdemes odafigyelni!

1. Lendüljünk formába, még indulás előtt!

A síelés remek mozgásforma, amely egyszerre gondoskodik a napi kardió edzésről és izmaink megdolgoztatásáról. Igen ám, de mivel a legtöbben egy évben egy-két hetet tudunk hódolni csupán ennek a kellemes időtöltésnek, érdemes a testünket felkészíteni, hiszen máskor nem igazán teszünk olyan mozdulatokat, amelyek a sípályán tapasztalható terheléssel járnának.

Éppen ezért már egy-két héttel azelőtt, hogy útra kelnénk, érdemes nekiállni egy kicsit átmozgatni a testünket, hogy a lejtőkön is gördülékenyen vegyük az akadályokat. Nem kell maratont futni, vagy egy komplett Spartan verseny megpróbáltatásain átesni, de azért, ha reggel-este tornázunk egy kicsit – különös tekintettel a térdünk, csípőnk, illetve törzsünk megmozgatására – a testünk hálás lesz érte. A térd esetén ügyeljünk rá, hogy felkészítsük testünk legnagyobb ízületét az oldalirányú terhelésre, a hátunkat-derekunkat pedig arra, hogy lesiklás közben előre fogunk dőlni, így a megfelelő gyakorlatokkal elejét vehetjük a nap végi izomláznak, másnapi hát- és derékfájásnak.

Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a sípályára megérkezve alaposan melegítsünk be – Ausztria egyes síterepein például külön erre a célra szolgáló pontokon hangszórókból hallhatjuk, hogy milyen gyakorlatokat érdemes elvégezni, mielőtt felcsatolnának a léceket.

2. Sífelszerelés: venni vagy bérelni?

Ha még csak most ismerkedünk a síeléssel, teljesen felesleges több tízezer (bár inkább több százezer) forintot kiadni új sílécre, sícipőre, hiszen ezek képességeit nem fogjuk tudni kihasználni – tisztelet a született síbajnokok által alkotott kivételeknek. A legtöbb síterepen, de akár még indulás előtt itthon is lehet bérelni felszerelést, ami tökéletes, ha most tesszük csak meg az első métereket.

Ha mégis saját léceken szeretnénk siklani, érdemes ellátogatni az ilyenkor viszonylag rendszeresen tartott síbörzék valamelyikére, ahol sokszor rendkívül jó áron juthatunk használt léchez, cipőhöz vagy például síbothoz.

©

Ha ódzkodunk a használt sícipő felhúzásának gondolatától, érdemes belegondolni, hogy a legtöbb esetben vastag zokni és/vagy technikai ruházat választ el a cipő talpától, amelybe akár melegíthető talpbetétet is vásárolhatunk, így csak ezért nem feltétlenül kell méregdrága új bakancsra beruházni.

Ha saját léccel vágnánk neki a sítúrának, érdemes még itthon elvinni egy síszervizbe, és alaposan megéleztetni, waxoltatni. Bár mindkettőre van lehetőség a sípályák közelében is, a waxolás akkor lesz tartós, ha van egy kis ideje száradni a felvitt rétegnek, a friss wax minősége ugyanis sokat romlik, ha egyből a kezelés után kivisszük a lejtőre.

3. Szerezzünk be megfelelő ruházatot!

A hobbisíelők között sokan gondolják, hogy ha a sícipő és a síléc megvan, másra már nincs is szükség. Ami feltétlenül kelleni fog: jó minőségű, vastag térdzokni, aláöltözet (nem feltétlenül kell a legdrágább, legtrendibb verziót választani, hiszen már egészen kedvező áron is hozzá lehet jutni ezekhez a ruhadarabokhoz), kényelmes sapka és kesztyű. Persze egy jó kabát és egy sínadrág is szükséges, de ökölszabályként elmondható, hogy ha az alsóruházatunk rendben van, máris hatalmas lépést tettünk a hideggel szembeni védekezést illetően. Szintén legalább ennyire fontos egy megfelelően meleg és kényelmes sapka beszerzése is, mert a legtöbb hőt a fejünkön keresztül veszítjük.

A fej védelme az utóbbi időben igencsak felértékelődött, kezdő síelők esetében erősen ajánlott a sisak használata, de a nagyobb rutin megszerzése után sem érdemes megválnunk tőle. A méretet úgy kell megválasztani, hogy a fejfedő alá egy pénzérme se férjen el, így lesz biztos a védelem. Ausztriában a gyermekeknek például kötelező a sisakviselés, ezért a megfelelő ruházat összeállításakor erről se feledkezzünk meg, főleg, ha nyugati szomszédaink felé vesszük az irányt.

©

Amin nem érdemes spórolni, az a jó minőségű síszemüveg, ami egyrészt megvédi a szemgolyónkat a hidegtől és a menetszéltől, másrészt lehetővé teszi, hogy akár nagyobb hóesésben vagy ködben is jól lássunk a pályán. Érdemes a vásárlás előtt megkérdezni, hogy mennyire áll ellen a kinézett szemüveg a párásodásnak, illetve gondoskodni a lencse megfelelő felületkezeléséről, mert annál rosszabb nincs, amikor a lejtő felénél kell megállnunk, mert nem látunk ki a párától. De arra is gondoljunk, hogy ugyanennek a szemüvegnek kell megvédenie a szemünket a káros UV-sugaraktól is, így válasszunk olyan modellt, amelynek cserélhető a lencséje, vagy olyat, ami eleve UV-szűrős.

A síelés utáni időszakra is érdemes gondolni, ezért legyen nálunk kényelmes, többrétegű meleg ruházat és érdemes egy hótaposó csizmát is beszerezni, mert egy sportcipőben könnyen megfázhatunk, illetve igen kellemetlen, ha belelépünk vele a mélyebb hóba és a lábszárunk közepéig elmerülünk benne. Érdemes fürdőruhát is bepakolni, ugyanis a legtöbb síterepen ma már elérhető valamilyen uszoda vagy wellness központ is, ahol kilazíthatjuk a tagjainkat az egész napos mozgást követően.

4. Fényvédelem, minden szempontból

A havas hegyoldal pontosan úgy működik napsütés esetén, mint a régi filmeken látható, fényvisszaverő táblák, amelyekkel a napozóágyakon fekvő filmsztárok igyekeztek minél egyenletesebben lebarnulni. Magyarul, ha nem vigyázunk, könnyen leéghetünk síelés közben, ami egyrészt kellemetlen, de nem is kifejezetten egészséges gyakorlat. Gondoskodjunk ezért megfelelő fényvédő faktoros napkrémekről, de az esti zuhanyzás után a hidratálást se felejtsük el, a hideg levegő ugyanis hatékonyan ki tudja szárítani a bőrünket.

©

Megfelelő UV-szűrővel ellátott napszemüveggel is készüljünk, ezért különösen a síelés szüneteiben leszünk hálásak magunknak: kevés rosszabb dolog van, mint a kellemes, de olykor vakító napsütésben hunyorogni a forró csokink vagy gőzgombócunk felett.

5. Az autót is készítsük fel!

Sokan nem gondolnak bele, de ez akár életmentő is lehet, ha útközben komolyabb hóviharba kerülnénk. Indulás előtt tehát nézessük át a motort, nehogy kellemetlen meglepetés érjen menet közben, és győződjünk meg róla, hogy megfelelő minőségű téli gumi van feltéve. A használt téli gumi – főleg, ha melegebb időben is koptattuk – óriási veszélyt jelenthet, mert bár ránézésre tűnhet jónak, a tapadása már távolról sem olyan, mint amilyet a havas-jeges útfelület megkövetel. Indulás előtt arról is gondoskodjunk, hogy megfelelően fel legyen töltve az akkumulátor, és ne felejtsük otthon a hóláncot sem, annak hiányáért ugyanis akár büntetés is járhat. Sőt, egyes országokba vagy a síterepek közvetlen közelében sem hajthatunk, ha nincs nálunk ilyen felszerelés.

 

A napfényes síelés a legjobb síelés

Bár van, aki kifejezetten az éjszakai síelést kedveli, kevés jobb dolog van a világon annál, amikor a friss havon száguldunk, körülöttünk a festői táj, a hátunkat pedig kellemesen melengetik a nap sugarai.

Erre a legjobb lehetőségünk kétségkívül a szomszédos Ausztriában van, ahol a síszezon akár egészen a késő tavaszi hónapokig is eltarthat, ráadásul olyan helyeken, mint a Mölltali- vagy Hintertuxi-gleccser, egész évben hódolhatunk kedvenc téli sportunknak. Vagyis, nem kell amiatt aggódni, hogy érkezésünk után felcsatolhatjuk-e a léceket, vagy legfeljebb a havasi gyopár szedésével tölthetjük az időnket (ne töltsük, hiszen fokozottan veszélyeztetett, inkább csak nézegessük).

©

A napsütés ráadásul a szervezetünkre, kedélyállapotunkra is jó hatással van: a hosszú sötét téli hónapok után a testünk szinte könyörög egy kis D vitaminért, ezt pedig könnyedén begyűjthetjük, ha egy héten át egy napsütötte osztrák síparadicsomban sportolunk. De a már említett gőzgombóc, a forralt bor vagy egy méretes bécsi szelet is jobban esik, ha közben süttethetjük magunkat a napon, miközben körülöttünk suhannak a síelők és snowboardosok.

Egy szó, mint száz: a síszezonnak még távolról sincs vége, Ausztria sípályái pedig csak azt várják, hogy megérkezzünk és magunkba szívjuk a nap sugarait, na meg a kristálytiszta alpesi levegőt.

A borítókép forrása: Serfaus, Tirol Werbung/Josef Mallaun



Az oldalon elhelyezett tartalom az "Üdülés Ausztriában" márka megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Európa fája – segítsük a pécsi mandulafát

Európa fája – segítsük a pécsi mandulafát

Hazudtak a fideszes médiumok Nagy Blanka iskolai ügyeiről

Hazudtak a fideszes médiumok Nagy Blanka iskolai ügyeiről

Gyorsítót épít a Chrome böngészőbe a Google, már ki is próbálhatja

Gyorsítót épít a Chrome böngészőbe a Google, már ki is próbálhatja

Megvan, kit jelöl Trump távozó igazságügyi miniszter-helyettese utódjának

Megvan, kit jelöl Trump távozó igazságügyi miniszter-helyettese utódjának

Hogy beszéljünk a feltétel nélküli alapjövedelemről?

Hogy beszéljünk a feltétel nélküli alapjövedelemről?