Társasházban lakik? Akkor ezt mindenképpen érdemes megfontolnia

„Mindenünk odaveszett” – fakadt ki egy pápai hölgy csaknem egy évvel ezelőtt afeletti bánatában, hogy leégett a négylakásos, közel 300 négyzetméteres társasházuk teteje, így az lakhatatlanná vált. Családjával együtt rokonokhoz költöztek, ám arról, hogy ezen átmeneti megoldás után mi lesz velük, miből vesznek majd maguknak új otthont, fogalmuk sem volt. Nem kötöttek ugyanis biztosítást a társasházra, így nem volt, aki a kárukat megtéríthette volna, amiből aztán esetleg egy új épületet is fel lehetne húzni.

Sajnos aránylag sokan kerülhetnek, vagy már kerültek is hasonló, kilátástalan élethelyzetbe. Legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tavaly karácsony előtt ismertetett adatából, miszerint a magyarországi lakóingatlanoknak csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 4,4 millió magyarországi lakás- és háztulajdonos közül több mint egymillió otthonát nem védi semmi az esetleges károk ellen.

Pedig a talán legjelentősebb veszélyforrásoknak számító lakástüzek száma 2014-től folyamatosan nő. Míg öt éve 6770 esetben riasztották a tűzoltókat, addig tavalyelőtt már 8782-szer. S az idei adatok alapján e tendencia nem törhetett meg, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ugyanis január első négy hetében 750 lakástűz történt, ebből 24 volt halálos kimenetelű. Ez azt jelenti, hogy naponta három-négy otthon semmisül meg a felelőtlenségre visszavezethető tüzek miatt. A téli időjárásban gyakoriak a lakástüzek, mivel az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, s intenzíven fűteni.

Az elmúlt nyolc évben több mint ötvenezer tűzeset után összesen közel negyven milliárd forintot fizettek ki a biztosítók ­­– derül ki a Mabisz összesítéséből. Ennek dupláját, csaknem 80 milliárdot viszont vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, igaz, 1,1 millió esetben. A döntően május-szeptember között előforduló természeti csapások, a szélsőséges időjárás okozza ugyanis a legtöbb lakáskárt. A tavaly szeptember 1-jei vihar során például a Vas megyei Táplánszentkereszt egyik családi házába villám csapott be, amelynek következtében a kémény ledőlt és megrongálta a tetőszerkezetet.

Már az felelős magatartás, ha egy társasház lakói biztosítást kötnek az előre nem látható események ellen. Ennél azonban többre van szükség, korántsem mindegy ugyanis, hogy milyen biztosítást választanak. Nem szabad fukarkodni, csak tessék-lássék alapon, a magunk megnyugtatására – mondván, legalább van egy lakásbiztosításunk – a legolcsóbb módozatnál maradni. Hiszen mégis csak a lakhatásunkról van szó, nagyobb érvágás, ha egyik pillanatról a másikra fedél nélkül maradunk, mint ha az autónkat törjük ripityára – mégis az utóbbi elleni védekezést sokan természetesebbnek veszik. Időt kell szánni rá, hogy alaposan körüljárjuk, hogy ha a legrosszabb bekövetkezik, akkor a biztosítótól kapott pénzből újra fel tudjuk-e húzni az egész épületet, képesek leszünk-e megvásárolni az aktuális építőanyagokat, és kifizetni a munkadíjakat.

Már az is eredmény, ha az ezek kiegyenlítését lehetővé tevő biztosítási módozatra szerződik egy társasház. Ám még ezzel sem szabad megelégedni, folyamatosan karban kell tartani a biztosítást, legalább évente újraszámoltatni, hogy a kár esetén várható összeg tényleg elegendő lesz-e az eredeti élethelyzet visszaállításához. Ez azért elengedhetetlen, mert az építőipari árak az utóbbi években a többszörösükre emelkedtek. Emiatt kell mindenképpen módosítani azokat a szerződéseket, amelyek biztosítási összege (az összeg, amit kár esetén maximálisan kifizethet a biztosító) alacsonyabb, mint az újjáépítés várható költsége. Ezt a meglévő szerződés átdolgozásával lehet elérni, ami a biztosítási díjak emelkedésével járhat, de ez alapvetően a társasház érdeke. 

A lakhatást nem ellehetetlenítő, azt legfeljebb jelentősen megnehezítő, úgynevezett részkárok (vihar/felhőszakadás, jégverés, földrengés, villám másodlagos hatása, árvíz, vízkár, csőtörés, elektromos vezetékek megrongálódása, üvegtörés) esetén is van jelentősége annak, ha egy társasház alulbiztosított. Erről akkor beszélhetünk, ha a biztosítási szerződésben aktuális biztosítási összeg nem fedi a tényleges újraépítési értéket. Ilyen esetben a biztosító jogosult csak arányosan megtéríteni a részkárt. Például, ha a kár 100 ezer forintra rúg, a biztosítási összeg 200 ezer Ft/m2, a tényleges újjáépítési érték viszont 300 ezer Ft/m2, akkor a kárnak csak a kétharmadát rendezi, magyarul, a biztosító csak 67 ezer forintot fizethet.

Régebben megkötött biztosítások esetén némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy akkor sem szabad elégedetten hátradőlni, ha a biztosító ajánl egy négyzetméterárat, amiből kiszámítja a biztosítási összeget (ez a kártérítés felső határa). Hiszen így is előfordulhat, hogy a kikalkulált pénz nem lesz majd elegendő a társasház újjáépítésére, annak ellenére sem, hogy a társasház a biztosítási évfordulókor elfogadja a biztosító által felkínált értékkövetést, az úgynevezett indexálást.

Ennek az a magyarázata, hogy az értékkövetés (indexálás) csak több hónapos késéssel követi le az árak változását. Az épületeknél egyes biztosítók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) minden év január-június közötti, az előző év azonos időszakához viszonyított építőipari termelői árindexet veszik alapul, amit a KSH általában az előző év szeptemberében publikál. Emiatt egyrészt időbeli csúszás történik, másrészt ezen árindexeket árucsoportok alapján állapítják meg. Így előfordulhat, hogy az építési anyagok tényleges áremelkedése ennél lényegesebb mértékű. Az elmúlt években pontosan ezt lehetett megfigyelni. Emiatt sok esetben a biztosítási összegek jelentős emelésére lenne szükség, a normál értékkövetésen (indexáláson) felül.

Márpedig ez akkora eltérés, ami a költségvetésüket ezekben a hetekben elkészítő, illetve felülvizsgáló társasházakat arra sarkallhatja, hogy kezdeményezzék a biztosításra fordított összeg módosítását. Ez esetben érdemes a szolgáltatásokat is megnézni, racionalizálni, esetleg olyan kiegészítő elemekkel bővíteni, amelyek az alapkockázatokon – természeti, üveg-, vezetékes vízkárok – túl további védelmet is kínálnak.