Csupán 6 ezer sikeres cég viszi vállain a magyar gazdaságot

Mindenekelőtt kíváncsi vagyok, Ön hogyan határozná a kkv szektort. A bankok, az unió, a KSH, a politikai kommunikáció mind-mind más definíciót használ. Amikor kutatást végeznek, Önök mely cégeket nevezik így?

Most már hasonló definíciót használ az Európai Unió és a Központi Statisztikai Hivatal is, de azért még mindig vannak eltérések, a bankok pedig – érthető módon – a pénzügyi adatokból indulnak ki. Annyi változott az elmúlt években, hogy a regisztrált és működő vállalkozásokat végre megkülönböztetik. Ugyanis gazdasági szempontból a regisztrált cégek teljesen irrelevánsak, közülük nagyjából 30 százalék nem működik. A magyar statisztika például az összes szektort számba veszi, míg az unió kiveszi a közigazgatás, a pénzügy és az oktatás vállalkozásait. (Ez az 150 ezres eltérés látszik az első és a második táblázat adatai között – a szerk.) Én azt gondolom, hogy egy jó mutatószám, hogy van-e alkalmazott, így az egyszemélyes cégek – például a kényszervállalkozók – kizárhatóak. Amikor versenyképességet vizsgálunk, akkor az 5 fő feletti cégek tekintjük relevánsak. Ugyanakkor a kkv szektor egy nagyon heterogén szektor, meglehetősen nehéz például a sarki zöldségest összehasonlítani a világszínvonalú Kürt Zrt.-vel.

Hol van a határ a kis cég és a közepes között?

Egyértelmű határvonalat nehéz húzni, a leginkább releváns megkülönböztetés az alkalmazottak számán alapul, ez is a legterjedtebb. Egyszer megkérdeztem egy vállalkozót, hogy hány embert tud cégvezetőként kezelni. Azt mondta, hogy a 28. alkalmazottjához már kellene egy plusz ember. Persze a legritkább, ha ezt pontosan tudja valaki, de ő például ott húzta volna meg a „közepes” határát. Azért van néhány mutatószám, amit többé-kevésbé lehet használni: egy közepes vállalkozásnál mindenképpen van néhány tucat ember, van tagolt szervezeti struktúra és működik a vállalatirányítási, ügyviteli rendszer. A kis cégeket pont ezek hiánya miatt (is) nehéz vizsgálni. A versenyképességi kutatásoknál például megkérdezzük, hogy milyen módon kommunikál alkalmazottaival? Ha nem használ e-mailes kommunikációt, akkor ezt a céget „lepontozzuk”, ugyanakkor erre esetében nincsen is szükség, mert csak átszól az asztalon. Most akkor ez egy rosszul működő, a digitalizációval nem foglalkozó cég vagy sem?

Hogyan néz ki most ez a szektor? Az látszik a számokból, hogy sok a nagyon kicsi cég és kevés a közepes. Milyenek az arányok?

Mindig azt szokták mondani - most talán még erőteljesebben - hogy a kisvállalkozások a gazdaság motorjai, nagyon fontos láncszemek, támogatni kell őket. Ezzel vitatkoznék, ennek a jó része csak hiedelem. A statisztikák azt mutatják, hogy minél kisebb a vállalat annál kevésbé hatékony. Jól látszik az európai összehasonlításban, hogy a magyar mikro- és kis cégek milyen rossz hatékonysággal működnek. Akkor felteszem a kérdést: az a célunk, hogy még több ennyire nem hatékony cég működjön? Az én válaszom az, hogy egyértelműen nem. Az uniós átlaghoz képest gyengébben teljesítünk, pedig ebben nemcsak a svéd, német, holland cégek, hanem a spanyol, görög vállalkozások is benne vannak. Ráadásul kisvállalataink jelentős hatékonyságbeli lemaradásban vannak a Visegrádi országok hasonló méretű cégeihez képest.

Elég sötét képet fest most le…

Nem akarom fetisizálni ezt a dolgot, de egyelőre ez látszik. Ráadásul a hatékonyságbeli különbségek javítása csak hosszú távon érhető el. Visszatérve a vállalatok számához, tisztánlátást az sem segíti elő, a hagyományos besorolás a munkavállaló és a cégvezető között a digitális világban kezd elmosódni és sok új, sikeres vállalkozói típus nem is igazán mérhető. A véleményvezérek, youtuberek vagy akár az airbnb-zők egy új vállalkozói típust teremtettek. De egy felkapott videóból származó egyszeri bevétel nem biztos, hogy megismételhető és hosszú távon fenntartható üzleti modell.

Milyen állapotban van most ez a szektor? 10 év alatt sikerült kiheverni a már a válságot? Most mintha sok iparág szárnyalna.

A 2008-es krízis után nálunk 2011-12 volt egy másik válság és csak ’13-ban kezdődött újra a konjunktúra. Amit látunk, hogy nagyon lassan vagy alig változik a céges kultúra, a hozzáállás. A piaci viszonyok, magatartási formák nem erősödtek meg, sőt éppen ellenkezőleg, az állami beavatkozás meghatározóvá vált. Egy új típusú duális gazdaság kezd kialakulni. A cégek egy része a piacról próbál megélni és távol tartja magát az állami támogatásoktól, egy másik részük pedig még mindig az uniós források, pályázatok, ismeretségek mentén próbál a legtöbb cég előbbre jutni. Például a nélkülözhetetlen digitális átállás sem történt meg mindenhol. Sokan úgy gondolják, hogy „valahol, a távoli világban elindult valami, amit digitalizációnak hívnak, de ide majd csak évek múlva ér el”.

Ön egy kutatásban a gazellákat vizsgálta. Melyek ezek a cégek? Milyen arányban találjuk őket a szektorban, hányan lehetnek?

A gazelláknak is számtalan meghatározása van, de az OECD szerint ezek azok a cégek, melyeknek árbevétele 3 évig folyamatosan 20 százalék felett nő. Mai ismereteink szerint ezek a gazellák fontosak, mert számarányukhoz képest nagy mértékben járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez és ők teremtik az új munkahelyek jelentős részét is. Azért vizsgáltuk őket, hogy megtudjuk, van-e olyan minta, amely alapján ez siker megismételhető, másolható. Arra jutottunk, hogy nincs, vagy további kutatást igényel a téma. Ugyanis ezeknél a cégeknél legtöbbször ez a felfutás átmeneti jelenség volt és visszazuhanás lett a vége.

Miért nem sikerült a tartós növekedés?

Például sok ilyen gazella volt az építőiparban. Ezeknél a legtöbbször egy egyszeri hatás, egy nagy megrendelés miatt felfutott, majd vissza is zuhant a vállalkozás. A szektor egésze mindeközben nem nőtt, azaz ezek a gazellák nem új piacot teremtettek, hanem csak a meglevő piacon történt egy számukra időlegesen kedvező újraelosztás.

Voltak olyan gazellák is, akik pályázaton nyertek pénzt. Az a baj az uniós források elosztási rendszerével jelenleg, hogy inkább az alacsony hatásfokot konzerválják, nem javítják érdemben a versenyképességet. Én az ingyenpénzeket megszüntetném. A pályázati forrásfüggés ráadásul jelentős piactorzító hatásokkal is jár. Ugyanakkor számos cég esetében az alulfinanszírozás nem oka, hanem következménye a cég alacsony teljesítményének.  A pénzintézetek azért nem adnak hitelt a kisvállalatoknak, mert nem látják biztosítva a visszafizetést.

Akkor mi lehet a megoldás?

Olcsó, vagy támogatott hitelt kellene adni és azt is jobban elosztani, lehetőleg nem a pályázati rendszeren belül. A mintavállalt és mentorprogramokat is nagyon támogatom, ahol a vállalkozó találkozhat a digitalizált, ipar 4.0-s cégekkel. Vannak ugyanis jó példák, létezik 5 ezer cég a kkv szektoron belül, akiknek a hatékonysága magas, a nagy cégekkel együtt ez már 6 ezer vállalat, amely a teljes hozzáadott érték 70-80 százalékát adja. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, itt vannak működő módszerek és jól prosperáló cégek, azok tapasztalatait kellene elterjeszteni szélesebb körben

Mi a helyzet a startupokkal? Nekik már más a vállalati kultúrájuk.

Ez igaz, nagyon más. De tudni kell, hogy a startupok, amint érdemleges piacot szereznek, fel fogják vásárolni őket, jellemzően külföldi cégek vagy maguk távoznak külföldre Ezért rájuk nehéz építeni hosszú távon. Ám az is igaz, hogy a magatartás, amit meghonosítanak, példamutató lehet. Ők nem luxusfogyasztásba forgatják a pénzüket, a társadalmi felelősségvállalás, az oktatás támogatása a vállalati kultúrájuk része. Fontos lenne, hogy a magyar nagyvállalkozók is így gondolkozzanak. Sokuknál nem látszik, hogy az általuk felhalmozott pénz a magyar társadalomban hasznosul.