Samsung
Samsung

A Samsung már régi motorosnak számít az okosórák viszonylag fiatal világában, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogyan tehetik könnyebbé az életemet a világ jelenlegi legprofibb hordozható okoseszközei.

Az okosórák eddig legfeljebb a nagyon geek, esetleg a státuszszimbólumok iránt érzékeny felhasználókat tudták elkápráztatni, azonban őszintén szólva, amit eddig láttam, azok annyira nem tudtak meggyőzni, hogy azonnal szaladjak a boltba értük.

Kétféle megközelítés uralkodott ugyanis eddig: az egyik az úgynevezett fitneszkarkötők kategóriája (angolul valamivel szerencsésebb a health tracker megnevezés, jobban fedi ugyanis, hogy miről van szó). A másik pedig a már ránézésre is nagy és nehéz okosóra, amelyek többségét azonban hímes tojásként akarja óvni az ember, méretük miatt ugyanis óhatatlanul is beleakadnak valamibe, esetleg a falhoz vagy az asztal sarkához csapjuk oda, hogy aztán kihagyó szívveréssel vizsgálgassuk, repedt-e, karcolódott-e. Arról nem beszélve, hogy az eddigi próbálkozók nem igazán találták meg a helyüket, ami a funkcionalitás és a forma egységét illeti. A kisméretű sportkarkötők persze elérhető áron kínálják a legalapabb funkciókat, de komolyabb teljesítményhez egyszerűen nem elég a tudásuk. Ha pedig ez meglenne, akkor a bénácska képernyő, vagy a hamar lemerülő akkumulátor rondít bele az élménybe.

A Samsung viszont két olyan eszközt tett le az asztalra, amely példát mutat az összes versenytársnak. A Samsung Gear Fit2 Pro, illetve a Samsung Galaxy Watch ugyanis remek érzékkel találja el azt a kényes egyensúlyt, amely a hordhatóság és a funkcionalitás metszéspontjában található. De lássuk szépen, sorjában.

Sportos felhasználók figyelmébe

A Gear Fit2 Pro rendszertanilag inkább a fitneszkarkötőkhöz áll közelebb, de megjelenése, minősége és gazdag funkciókészlete miatt sértés lenne rá nézve, ha nem neveznénk inkább okosórának. Kétféle változatban kapható, egy teljesen fekete, illetve egy fekete-piros verzióban, mi ez utóbbit teszteltük, szerintünk ez jobban is néz ki a „gyémántmintás” szíjával és a már említett színkombinációval.

A 432 x 216 pixel felbontású 1,5 inch átlójú Super AMOLED kijelző automatikusan életre kel, ha felemeljük a csuklónkat, hogy leolvassuk az időt, vagy a számtalan értesítés egyikét, amelyet képes megjeleníteni. A Super AMOLED technológiának köszönhetően még erősebb napfényben is jól látható, szinte bármilyen szögből. Az óra mérete pont tökéletes, se nem kicsi, sem túl nagy.

A lelke a Samsung nagy műgonddal kifejlesztett Tizen nevű operációsrendszere, amely tesztünk során végig gördülékenyen működött, sehol egy akadás, lefagyás, mindig gyorsan és pontosan jelenítette meg, amire épp szükségünk volt. Az eszközben 4 gigabájt tárhely található, ebből 2 gigával rendelkezhetünk szabadon, ami bőven elég, ha a sportoláshoz használt playlistet kell rajta tárolni, másra úgyse nagyon fog kelleni.

Az óra úgynevezett low-energy Bluetooth kapcsolat segítségével kommunikál a felhasználó telefonjával, igaz, erre nem mindig van szükség, az eszköz ugyanis utólag is képes szinkronizálni az adatokat a Samsung Health alkalmazásával, amelyet az óra és a telefon párosításakor kell letölteni. Emellett szintén telepíteni kell a Galaxy Wearable appot is, amellyel testreszabhatjuk a Gear Fit2 Pro működését, a megjelenített értesítésektől egészen odáig, hogy milyen színű és stílusú számlapról szeretnénk leolvasni a minket érdeklő adatokat (az idő mellett ez lehet a megtett lépések száma, a dátum, az időjárás, illetve bármi olyan, amit a digitális óralapok megengednek). A Galaxy Wearable applikáció kínál néhány előre telepített verziót, de Samsung ID-vel regisztrálva számtalan, kreatív felhasználók által megálmodott verzió közül lehet választani.

Az órában természetesen megtalálhatóak a mozgást figyelő érzékelők, a hátlapján pedig a bőrünkkel érintkező pulzusmérő, amely nap közben rendszeresen méri a szívverésünk sebességét. 

A készüléken magán is találunk jó néhány előre telepített alkalmazást: a futók körében rendkívül népszerű Endomondo mellett ott a MyFitnessPal, a Speedo és a MapMyRun alkalmazása is, ráadásul az óra magától „rájön”, hogy milyen sport-tevékenységbe fogtunk bele, így nem kell sokat bíbelődni azzal, hogy beállítjuk, most épp úszni mentünk – hiszen IP68 szabványnak megfelelő vízálló eszközről beszélünk – vagy a reggeli futásnak kezdünk neki éppen. Sőt, még a teniszezést vagy a táncolást is felismeri, szóval tényleg sokoldalú sport-társról van szó. Ettől függetlenül a mindennapi élet során is rendkívül hasznos kis eszköz, erre rövidesen kitérünk. Ami a sportolást illeti: futáshoz és úszáshoz próbáltuk ki, mindkét tevékenység esetén kiválóan működött, megbízhatóan számolta a lépéseket, a megtett távolságot és az elégetett kalóriákat, így, akinek fontos az ilyen adatok nyilvántartása, megtalálja a számítását a készülékkel. Az egészséges életmód jegyében az órán nyilvántarthatjuk a napi kávé-, és vízfogyasztásunkat is, ezeket az eszköz mind-mind szinkronizálja a Samsung Health applikációval, amelyben napi célokat is meghatározhatunk, az óra ezek elérésekor jelzi, hogy sikerült teljesítenünk a vállalást.

A Gear Fit2 Pro-t egy 200 mAh-s akkumulátor látja el energiával, ami annyit jelent, hogy 2-3 napot könnyedén kibír egy töltéssel. Igaz, ha a beépített GPS-ét használjuk, ez az időtartam jelentősen csökken (egy aktívabb napra), de azért belátható, hogy erre nem mindig van szükség, főleg, ha a telefon is ott lapul a zsebünkben.

Ami a napi használatot illeti, a Gear Fit2 Pro itt is jelesre vizsgázott: az óra diszkréten rezeg, ha a telefonunkra hívás, üzenet vagy email érkezik, ilyenkor a kijelzőn azonnal láthatjuk, hogy ki, milyen csatornán és milyen ügyben keres. Bár a Facebook-, vagy Viber-üzeneteket az óra kijelzőjén nem olvashatjuk el, azt látjuk, hogy kitől érkezett és egy gombnyomással megjeleníthetjük azokat a telefonunk képernyőjén.

Az irodai munkához pedig kifejezetten jól jön az okosóra aktivitás-figyelő funkciója, amely rendszeresen jelez, ha már túl sokat ültünk egyhelyben, sőt, egy kis irodai gimnasztikára is felszólít, ha úgy érzi, eleget görnyedtünk már a képernyő előtt. Ilyenkor az óra kijelzőjén meg is mutatja, hogy milyen gyakorlatot és hányszor kell elvégeznünk. Az óra ezen felül az alvási ritmusunkat is figyeli és képes diszkréten, rezgéssel ébreszteni, amiért külön hálásak voltunk.

Végezetül megemlítenénk, hogy a Gear Fit2 Pro árazása a maga kategóriájában kifejezetten barátságosnak nevezhető. Szűk 60 ezer forint környékén található az az összeg, de ha belegondolunk, hogy egy márkás karóráért okosfunkciók nélkül is simán elkérnek ennyit, mindjárt sokkal barátságosabbnak tűnik, hogy ezért a pénzért egy kategóriájában is az élvonalat képviselő okoseszközt kapunk.

Akinek az elegancia számít

Kevésbé a sportot, sokkal inkább a stílusos megjelenést állítja a középpontba az ebben a kategóriában zászlóshajónak számító Samsung Galaxy Watch nevű okosórája, amely már ízig-vérig óra, a legkevésbé sem emlékeztet bármilyen fitnesz-, sport-, vagy egyéb karkötőre. Megjelenésre a vaskosabb órák közé tartozik, de a ma divatos óriási méretű darabok mellett egészen konszolidáltnak tűnik, legfeljebb vékonyabb csuklójú felhasználók érezhetik egy picit nehezebbnek. Cserébe IP68 szabványnak megfelelően víz- és porálló, emellett katonai szabványnak is megfelelő ejtésvédelemmel látták el, vagyis nem lesz nagyobb baja, ha véletlenül kicsúszna a kezünkből. Kétféle változatban kapható: fekete, ezüst, illetve rose gold színvilágban, tartós, erős gumiszíjjal, amelyet azonban nyugodtan lecserélhetünk bőrből készült változatra is, de simán hordhatjuk is, akár elegánsabb szettek mellé is.

Erre azonban semmi szükség, a gyári gumiszíj ugyanis kellően vastag és megjelenésében is hozza azt a prémium kategóriát, amit ez az óra jelent. Ami a méretét illeti, ez is kétféle verzióban kapható, 46, illetve 42 milliméter átmérőjű óralappal, mi az utóbbi kategóriát képviselő változatot teszteltük.

Bár a Galaxy Watch-nak nem fizikai mutatói vannak, a grafikusok kitettek magukért: a mutatók árnyékot vetnek, így első ránézésre nem nehéz bedőlni az optikai trükknek. A kijelző itt is Super AMOLED technológiát képvisel, köré egy elforgatható keret került, mint a komolyabb karórákon, két fizikai gombbal az oldalán és a Gear Fit2 Pro-hoz hasonló pulzusmérő szenzorral a hátlapján.

A 360x360 pixel felbontású Gorilla DX+ üveggel fedett 1,2 inch átmérőjű kijelzőre is igaz, amit a Gear Fit2 Pro kapcsán írtunk, vagyis jól látható, akár erősebb fényben is, szépek a színei, emellett pedig beállítható rajta az „always on” üzemmód, vagyis, hogy az időt– igaz kissé lejjebb tekert fényerővel – de mindig mutassa. Az óralapokat itt is kedvünk szerint variálhatjuk, testre szabhatjuk, a számunkra fontos információkkal, színekkel vagy grafikákkal.

A Galaxy Watch 42 milliméteres változatába egy 270 mAh kapacitású telep került, amellyel használat függvényében akár 4 napig is bírja egy töltés nélkül, még az állandóan bekapcsolt kijelző mellett is, ami egészen kivételesnek számít ebben a kategóriában. Ami a háttértárat illeti, attól függ, milyen modellt választottunk. A belépő modellben ugyanis a wifi-mellett csak Bluetooth-kapcsolat kapott helyet, amellyel a telefonunkhoz tud kapcsolódni, de van belőle LTE-változat is, amely önálló 4G mobilnet-csatlakozást tesz lehetővé. Az óra lelke ez esetben is a Tizen OS, vagyis a szolgáltatások minőségével itt sem lesz gond.

Mivel ezt az órát nem elsősorban a sportoláshoz ajánlják, ezért „csak” hatféle mozgásformát ismer fel (séta, futás, biciklizés, ellipszistréner, evezés és dinamikus edzés), de manuálisan 40 további tevékenységet állíthatunk be, amelyek természetesen a Samsung Health applikációval szinkronizálódnak. Vagyis, aki nem szeretne külön eszközt a sporthoz és a hétköznapi élethez, ugyanakkor inkább az „óraszerű” órákat kedveli, nem fog csalódni a Galaxy Watch-ban. A Gear Fit2 Pro-hoz hasonlóan ez az eszköz is képes elemezni az alvási mintázatunkat, de például a stressz-szintünket is, amelynek csökkentésében légzőgyakorlatokkal tud segíteni.

Az óra emellett számos olyan lehetőséget kínál, amelyek nélkülözhetetlenek a modern digitális kor embere számára. Így például vezérelhetjük róla a Spotify-lejátszónkat is, amely akár a telefon közbeiktatása nélkül is képes a zenét egy vezeték nélküli fülhallgatóra küldeni. Sportos kollégájától eltérően pedig a Galaxy Watch arra is lehetőséget ad, hogy akár az óra használatával válaszoljunk üzenetekre, emailekre, sőt, még akár a telefonhívást is lebonyolíthatjuk az óra mikrofonjába beszélve.

A Galaxy Watch természetesen drágább, mint a sportos Gear Fit2 Pro, azonban az ár/érték arányát tekintve itt is jó üzletet köthetünk. A 100-120 000 Ft körüli összeg is alacsonynak számít a márkás karórák világában, és ne feledjük, hogy itt egy ízig-vérig okosóráról van szó, rendkívül gazdag funkciókészlettel, minőségi alapanyagokkal és stílusos megjelenéssel. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Samsung ezt most nagyon eltalálta. Mindkét esetben.



Az oldalon elhelyezett tartalom az Samsung megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Samsung BrandChannel

Nem jönnek a jó ötletek? 7 egyszerű módszer a kreativitás fejlesztéséhez

A kreativitás nem csak a művészi lelkületű emberek és nem is a zsenik kiváltsága. Bár sokan nem gondolnak bele, a kreativitás igenis fejleszthető, csupán arra van szükség, hogy képesek legyünk ellazulni és engedni, hogy szabadon szárnyaljon a képzeletünk. Mutatunk pár módszert, amivel akár már perceken belül felpörgethetjük a kreativitásunkat.

Samsung BrandChannel

5 tipp a sztárfotóstól: így örökítse meg a „golden hour” pillanatait

A világsztárokról készített portréi által híressé vált Uli Weber Ibizán tesztelte a Samsung csúcsmobiljának kameráját. A többek között Stinget, Kate Mosst vagy Kylie Minogue-ot is fotózó német fényképészt a golden hour, vagyis a naplementében készült megismételhetetlen színvilágú fotózás titkairól kérdeztük.

Samsung BrandChannel

Imádja habzsolni a sorozatokat? Mutatjuk, hogy teheti azt még élvezetesebbé

Főleg a tévésorozatok rajongói körében népszerű az úgynevezett „binge watching”, vagyis az a maratoni tévézés, amelynek keretében 3-4-5 epizódot, vagy akár egy egész évadot is letudnak egyhuzamban. Adunk néhány tippet, hogyan érdemes belevágni, hogy az élmény is tökéletes legyen és az egészségünk se lássa kárát a vizuális habzsolásnak.

Beléptetőkapukat fognak szerelni a 4-es metró több állomására

Beléptetőkapukat fognak szerelni a 4-es metró több állomására

Ügyvezető lett az indiai pilótából, akit kirúgtak, mert többször is megbukott az alkoholteszten repülés előtt

Ügyvezető lett az indiai pilótából, akit kirúgtak, mert többször is megbukott az alkoholteszten repülés előtt

Nem hagyja magát a YouTube, mozgalmat indított az új EU-s szabály módosításáért

Nem hagyja magát a YouTube, mozgalmat indított az új EU-s szabály módosításáért

Hugh Grantben végig ott volt a sötétség, csak elő kellett csalogatni

Hugh Grantben végig ott volt a sötétség, csak elő kellett csalogatni

Börtönbe megy a dán válogatott focista, aki megvert egy taxist

Börtönbe megy a dán válogatott focista, aki megvert egy taxist