A digitális technológia fejlődésének köszönhetően ma már rengeteg olyan dologra képesek vagyunk, amire 10-20 évvel ezelőtt még gondolni sem mertünk. Ki hitte volna az okostelefonok kora előtt, hogy lesz idő, amikor egyetlen gombnyomással, tűéles videohívás segítségével tarthatjuk a kapcsolatot akár a bolygó túloldalán élő ismerőseinkkel, vagy épp valós idejű fordításnak köszönhetően igazodhatunk el olyan országokban is, amelyek nyelvét egyáltalán nem beszéljük?
A mérleg másik serpenyőjébe pedig azok pakolják a súlyokat, akik szerint a „mai fiatalok” mást sem csinálnak, csak az okostelefon képernyőjét tapicskolják, élő szóban már nem beszélgetnek egymással, és egyébként is, a videojátékoktól agyatlan pszichopata zombivá válik bárki, aki a modern technológia segítségével szeret kikapcsolódni. Lauter Adrienn tanácsadó szakpszichológus segítségét kértük.
Kizárt, hogy ez a téma ennyire fekete-fehér legyen, hol húzódik ön szerint a határ az egészséges eszközhasználat és a függőség között? Egyáltalán, létezik olyan, hogy kütyüfüggőség?
Lauter Adrienn (LA): Ma technológiától való függésről beszélünk, ha valaki vissza-visszatérően, például a telefonját nyomkodja, állandóan „válaszkész” állapotban van, és a folytonos készenlét miatt nem tud hosszú ideig koncentrálni, mert ha üzenetet kap, azonnal látnia kell. Ha valakinél ténylegesen a hétköznapi életvezetés, a munka elvégzése látja kárát a kütyükkel való időtöltésnek, akkor függőségről beszélhetünk. Neurobiológiailag ez a jelenség a drog-, alkohol- és szerencsejáték-függőségre emlékeztet. Ilyenkor egy olyan folyamat megy végbe az agyunkban, amely többek között aktiválja a dopamintermelő központunkat, ez pedig kiváltja az élvezet érzetét. Ugyanezt a területet mozgatja meg a drog, az alkohol a szex, de akár a vásárlás is. Az egészséges eszközhasználathoz ugyanakkor önfegyelem, mértéktartás és tudatosság szükséges.
Próbáljuk kiegyensúlyozni a mérleget, azért tagadhatatlan, hogy a technológiának komoly pozitív hatásai is vannak, nem igaz?
LA: Dehogynem, tény, hogy nem kevés pozitív hatásról is beszélhetünk. Például ott van a távmunka, ami stabilitást tud adni, helyzetbe hoz olyanokat, akik különféle okokból nehezen tudnának egy „bejárós” munkahelyen dolgozni.
Ehhez az én foglalkozásom is kapcsolódik. Napjainkban igen népszerűek az online terápiák, nekünk szakemberként pedig tudomásul kellett vennünk, hogy haladnunk kell a technológiával, s vannak, akik csak így tudnak segítséghez fordulni, például a külföldön élők vagy azok, akik akadályoztatva vannak a mozgásban.
Különösen, hogy ma már egyre több családnak vannak külföldön élő, dolgozó rokonai…
LA: Így van, a külföldről „hazatelefonáló” magyarok így tudják áthidalni a szakadékot a szétszakadt család részei között, de így lehet kapcsolatot tartani a kint élő rokonokkal barátokkal is.
Visszatérve a videojátékok témájára: ezeket sem lehet egy kalap alá venni, akadnak kifejezetten kreatív, már-már művészi igénnyel kifejlesztett játékok, ezekről mit gondol?
Én a videojátékra is azt szoktam mondani, hogy ez egy jó feszültséglevezető tud lenni, de olyan készségeket is képes fejleszteni, ami a térlátással, tájékozódással, reakcióidővel kapcsolatos. Élsportolók a praxisomban mondják például, hogy egy-egy verseny előtt jól jön, ha van egy kis figyelemelterelő faktor. Nagyon jó stresszoldó tud lenni, ha egy videojáték segítségével egy kicsit ki tudnak kapcsolódni.
Emellett vannak olyan élethelyzetek is, amikor a valóság annyira nyomasztó – például egy krízisben lévő családnál – hogy jó egy kicsit elmenekülni a virtuális világba és nem foglalkozni a hétköznapi problémákkal. Ezzel egészen addig nincsen semmi baj, amíg nem avatkozik bele kártékony módon az életvezetésbe. Mindkét esetben az egyensúly és a mérték a lényeg.
A digitális eszközök, technológiák akár arra is alkalmasak lehetnek, hogy szorosabban összekovácsoljanak egy családot?
LA: Igen, mivel ma már szinte elkerülhetetlen, hogy a szülők megismerkedjenek azzal a világgal, amelyikbe a gyerekeik már beleszülettek. Ráadásul, ha valaki ma nem halad annyira a technológiával, legalább a tájékozódás szintjén, az nem csak a saját gyerekeivel nem fog tudni kommunikálni, hanem el fog menni mellette a társadalom is. Így pedig sok mindenről – sok hasznos dologról is – lemaradnak. Ahhoz, hogy ebben a világban mentálisan frissek tudjunk maradni, ehhez szükség van arra is, hogy tájékozódjunk, mi zajlik körülöttünk.
A fenti előnyök mellett ugyanakkor gyakoriak azok a kritikák, hogy a technológia elmagányosítja az embereket, pedig éppen ez a technológia teszi lehetővé, hogy sok emberrel kapcsolatban tudjunk maradni.
LA: Magát a technológiát én úgy közelítem meg, mint például az olyan alkalmazások összességét, amelyek bizonyos korosztályra addiktívan hatnak: például a különféle játékok, vagy közösségi oldalak. A közösségi média is okozhat függőséget, torzult valóságérzékelést, ha én azáltal tartom magam szociálisnak, hogy van számos online beszélgető partnerem, aktív chat ablakaim.
Itt még azt is fontos kiemelni, amit főleg a fiataloknál, elsősorban a – tágan értelmezett – kamaszoknál (jellemzően 11-18 éves kör között, de 20 éves korig bezárólag) látok: már önmagában az érzelemkifejezés is egyre nehezebbé válik.
Erről is a digitális technológia tehet?
LA: Annyiban feltétlenül, hogy ma már mindenre van emoji, egy gif, egy szimbólum, így nem kell körbeírni az érzésvilágot egy szituációval kapcsolatban. Kiválaszt három jelet, a másik pedig azt érti, (vagy mégsem érti valójában). A fiataloknak nem kell részletekbe bocsátkozniuk, érzelmi reakcióként választják ezeket a jeleket. Ebbe a folyamatba pedig bele van kódolva a szókincs elszegényedése, hiszen sok esetben lehet reakció egy vörösödő fej vagy egy szívecskés szmájli.
Pedig egyes nyelvészek szerint az emoji-k megjelenése a nyelv egyfajta fejlődésének tekinthető, akad ennek pozitív oldala is?
LA: Persze, akinek nehéz erről beszélni, ott az emoji, szimbólum, terápiában egy kép, rajz kiindulásként segíthet, de nagyon fontos, hogy ezen túl megtanuljon a személy verbális tartalmat is tulajdonítani neki, hiszen élő beszédben, kapcsolatteremtésben ennek jelentősége van. Az emojikkal való párbeszédnek viszont sokszor következménye, hogy az online beszélgetéseink egyfajta projekciós felületként működnek. Ez azt eredményezi, hogy mindenfélét beleképzelünk a másikba, a beszélgetésbe, ami nem biztos, hogy úgy van. Ez után pedig egy személyes találkozás, vagy akár egy videóbeszélgetés is csalódást okozhat.
Ezek fényében mit tanácsol a szülőknek, akik aggódnak, hogy a gyerekeiket milyen hatások érik az interneten?
LA: Szülőként a kütyühasználatra vonatkozó keretek lefektetése elsődleges. Ez nem kell, hogy csak a tiltásról szóljon. A technológia közös felfedezése és a korábban már általam sokat emlegetett mérték és egyensúly megtartásával kiküszöbölhetők, csökkenthetők az ártó faktorok. Emellett az oktatásnak is jelentős szerepe kell, hogy legyen abban, hogy a gyerekek kritikai gondolkodást tanuljanak azért, hogy kiszűrjék a feléjük áradó információtengerből azt, ami nekik lényeges és hiteles.
Digitális „énidő”
Bár a digitális technológia használatának megvannak a szakértő által fent részletezett kockázatai, tagadhatatlan, hogy az okostelefonok és táblagépek egy sor olyan lehetőséget kínálnak a felhasználóknak, amelyekre korábban nem vagy csak jóval bonyolultabban volt lehetőség.Jó példa a fotózás, hiszen ma már akár profi minőségű képeket is készíthetünk az okostelefonunkkal. Bárhol is járunk a hétköznapokban, a készülék mindig ott van a zsebünkben, így bármikor előkaphatjuk, hogy megörökítsük azokat a pillanatokat, amik megragadják a figyelmünket. Lehet ez egyfajta tudatosság, ami a jelenben, a környezetünkben tartja a figyelmünket, vagy egy digitális napló, amiben összegyűjtve, képekben, videókban rögzítjük a velünk történteket. Érdemes nyitott szemmel járni, hiszen a minden nap látott lakókörnyezetünkben is felfedezhetünk érdekes vagy szép részleteket - ehhez jól jön a Samsung Galaxy S20 Ultra okostelefon Space Zoom, ultranagyítás nevű megoldása, ami a mesterséges intelligenciával támogatott Szuperfelbontású nagyítással párosítva közel hozhat olyan részleteket, amik szabad szemmel láthatatlanok maradtak volna.Nem csak a telefont használhatjuk azonban pozitívan: a Samsung Galaxy Watch Active2 okosórája, amely helyettünk is figyel a szervezetünkre: méri a minket érő stressz-szintet, az alvásfigyelő funkciójával pedig mindig kipihenten ébredhetünk. Az óra természetesen sportoláshoz is komoly segítséget nyújt, afféle saját személyi edzőként mutatva, hogy hány kalóriát égettünk el, vagy, hogy mennyit teljesítettünk a napi edzéstervünkből.A nyelvtanuláshoz is kiváló eszköz az okostelefon, hiszen mindig velünk van és az erre szolgáló – ingyenes – applikációk segítségével akár közlekedés közben is pallérozhatjuk a nyelvtudásunkat, arról nem beszélve, hogy a kiterjesztett valóságnak (augmented reality) köszönhetően akár úgy is lefordíthatjuk egy-egy tábla vagy felirat szövegét, hogy egyszerűen ráirányítjuk a telefon kameráját.A zenét szinte már nem is kellene említeni, hiszen ma már gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne a telefonján hallgatná a kedvenc számait. Azonban, rengeteg olyan alkalmazást tölthetünk le, amelyekkel magunk is komponálhatunk, sőt, az úgynevezett generatív zenei appok segítségével pedig akár az utca zajaiból is gyárthatunk futáshoz, de akár bulizáshoz is tökéletesen megfelelő új zenéket.
