„Az olvasás a munkám legelemibb része” – interjú Ott Anna művészeti vezetővel, irodalomszervezővel
Az irodalom, a könyvek, a kultúra a mindennapjai része, hiszen nemcsak kulturális és irodalmi szervezőként, de manapság újságíróként is folyamatosan könyvekkel foglalkozik. A felolvasóestek, brunchok és számos más színes program házigazdájaként mindenki számára ismert Ott Anna idén is tagja az Aegon Irodalmi Díjat odaítélő zsűrinek. Vajon melyik könyv a kedvence? Mikor tud igazán elmélyülten olvasni? Többek között ezekről is megkérdeztük.
Most milyen könyvet olvas épp?
Ott Anna: Tegnap fejeztem be Boris Vian Tajtékos napok című kötetét, amire nagy szükségem volt a bezártságban töltött első napokban. Messzire repített, varázslatos utazás volt, olvasás közben teljesen kiszakított a jelenleg nehezen elviselhető mindennapokból. Mióta letettem, még nem találtam meg a következő igazit, belekezdtem Yalom egyik könyvébe, elővettem a Régimódi történetet Szabó Magdától, de lehet, hogy a Nobel-díjas Olga Tokarczuk regénye lesz a következő.
Hogyan dönt, hogy vers vagy próza? Mi kell az egyikhez, mi a másikhoz?
O.A.: Dragomán György pár hónappal ezelőtt egy Hadik Brunchon azt javasolta, kezdjük a napjainkat versolvasással, mert ez a három-öt perc meghatározza az egész napunkat. Pár hétre megfogadtam, és valóban más hangulatban indultak a napok. Azóta is minden nap olvasok verset, nem tudatosan, csak szembejön, eszembe jut valamiről, de kettő háromnál többet egyszerre nehezen tudok befogadni. A prózához több időre és nagyobb koncentrációra van szükségem, meg kell találnom a napomban az olvasás helyét. Egyszerre csak egy könyvet olvasok, mert szeretem, ha az utazás teljes, egészen át tudom magam adni az élménynek.
A mindennapos olvasás az élete szerves része. Tudna arra valamilyen tippet adni, létezik-e olyan technika vagy módszer, hogy a mai „defókuszos” világban, a figyelmet szétforgácsoló ingerhuzatban a gyerekek vagy a felnőttek visszataláljanak az olvasáshoz, és valóban lekösse őket, ami előttük van? Létezik-e a tökéletes hely és idő az olvasásra?
O.A.: Az új technikám, hogy reggelente olvasok. Este elég korán lefekszem, az ágyban soha nem tudtam olvasni, így a reggeleket egy kicsit korábban kezdem, és egy órát adok magamnak és a könyveknek. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy ilyenkor igyekszem a telefonomat egy másik szobában hagyni, hiszen e-mail jön, csörög, üzenet érkezik, elkezdődik a nap: így nem lehet fókuszáltan olvasni. A másik tanácsom, ami nekem szintén bevált, hogy az olvasás ugyanolyan napirendi pont legyen, mint bármelyik munka vagy akár a háztartási feladatok. Nekem segít, és így nem érzem magam rosszul, ha előbb elolvasok húsz oldalt, és majd csak utána mosogatok el.
Hogyan lehetne népszerűsíteni az olvasást a legfiatalabbak körében? Melyik az a korszak vagy műfaj, amivel a legkönnyebben a közelükbe lehet férkőzni? Mi a helyzet a kortárs irodalommal? Valóban könnyebb a „friss” művek befogadása?
O.A.: Első körben az olvasás aktusát kell megszerettetni a fiatalokkal. Nekem ebben a Harry Potter-kötetek voltak segítségemre, az a generáció vagyok, aki a szüleivel sorban állt évente, amikor megjelent az új kötet, és együtt nőhettem a szereplőkkel. Ez hatalmas élmény volt. Nekem az is fontos momentum volt, amikor először találkozhattam írókkal és rájöttem, hogy nemcsak azokat olvashatjuk, akik már rég meghaltak, hanem olyanokat is, akiktől lehet utána kérdezni, visszajelzést gyűjteni. Erre a legjobb lehetőség szerintem a Margó Irodalmi Fesztivál és más irodalmi programok. Természetesen sokkal izgalmasabb és jobban leköti a fiatalokat – sőt, engem is –, ha egy olvasott történet a jól ismert közegünkben játszódik, szerintem szuper élmény, amikor egy regény vagy vers a saját hétköznapjainkról szól és a problémafelvetéseiben magunkra ismerhetünk. A napokban a Könyves Magazinnal közösen elhatároztuk, hogy segíteni szeretnénk az otthon tanuló diákoknak és együtt olvassuk velük a kötelező olvasmányokat. Amikor a Goriot apót lapoztam át, nekem is erőfeszítést jelentett értelmezni a nyelvezetét, és sokkal nagyobb energiába került belehelyezkednem a történetbe, hiszen elő kellett vennem minden tudásomat az adott kor Párizsának történelméről, társadalmáról.
Irodalmi szervezőként és művészeti vezetőként hogy néznek ki a mindennapjai?
O.A.: Igyekszem rendszert vinni a napjaimba, így nekem és a kollégáimnak is könnyebb talán. Megvan a „Hadikos-nap” és a „Sociétés-nap” a héten, amikor bemegyek és az oda köthető munkáimat végzem. Ekkora tudunk ötletelni, például arról, hogy melyik programhoz milyen kommunikációt illesszünk, a helyszíni dolgokról is ekkor döntünk, például, hogy hogy legyen berendezve a terem, milyen technikai igénye van egy programnak, és ekkor igyekszem minden levelemre válaszolni, a részleteket egyeztetni a fellépőkkel és a papírmunkát is elvégezni. Vannak otthon töltött napjaim, amik a legfontosabbak a héten, mert egyedül, csendben tudok a leghatékonyabban dolgozni. Ilyenkor készülök fel egy-egy beszélgetésre, és ötleteket gyűjtök. Az olvasás, bár tűnhet hobbinak és kikapcsolódásnak, nekem minden munkám legelemibb része, szóval ezt is be kell építenem a hétköznapokba. Az újévi fogadalmam (már sokadszor), hogy igyekszem a személyes találkozókat minimalizálni, mert egészen egyszerűen nem fér bele, nagyon szétszabdalja a napjaimat és nem is tartom túl hatékonynak. Amit nem tudunk egy e-mailben összefoglalni, vagy telefonon pár perc alatt megbeszélni, az a személyes találkozó alkalmával is csak nehezen áll össze egy egésszé, így sok esetben csak húzzuk egymás drága idejét. A vírus miatt kialakult helyzet is bizonyítja, hogy lehet és meg is kell tanulnunk online dolgozni.
A munkájának egyik fontos célja, az, hogy az egyes alkotókat közelebb hozza a közönséghez, és kimozdítsa az író-olvasó találkozókat a klasszikus pódiumbeszélgetések műfajából. Melyek voltak az elmúlt időszak legkedvesebb vagy épp szakmailag legfontosabb eseményei?
O.A.: Amikor a Quimby zenekar összes tagja leült velem a Hadikban bruncholni, az egy elég komoly szakmai kihívás és egyben a rajongó kamasz énemnek is egy meghatározó élménye volt. Az, hogy a Könyves Magazin és a Szatyor szervezésében elindulhatott Orvos-Tóth Noémi programsorozata Sorsok között címmel, amiben az adott író életét és munkásságát a pszichológia szemüvegén keresztül vizsgálja Noémi, szintén nagy siker és nagy büszkeség. Amikor lehetőségem volt októberben Jón Kalman Stefánssonnal, az izlandi íróval interjút készíteni, az egy újfajta élmény volt és egy igen magas léc, amit meg kellett ugrani. Bár újságíróként végeztem az egyetemen, az írás mindig gyomorgörcsöt okozott, így az utóbbi idők legnagyobb büszkesége számomra, hogy a Könyves Magazinon elindulhatott a rovatom #olvass Ott Annával címen, ahol az aktuális és fontos olvasmányélményeimről írok.
Idén is tagja az Aegon Művészeti Díj zsűrijének. Mi a véleménye az irodalmi díjakról? Miért jók vagy miért rosszak? Miért fontos a művészeti mecenatúra intézménye ma?
O.A.: Szeretem a díjakat, a listákat, állandóan ajánlásokat kérek író ismerőseimtől, mert így tudok tájékozódni. A díjak segítik az olvasókat abban, hogy mit vegyenek le egy könyvesbolt polcairól, megszűr és válogat. Valószínűleg nem vettem volna meg Olga Tokarczuk könyvét, ha nem hallom a Nobel-díjas köszönőbeszédét, mert azelőtt nem is ismertem az írót. Minden díj más és más, számomra az Aegon-díj egy fontos szakmai díj, ami képes az irodalmi kánonképzésre.
Az Aegon Irodalmi Díj Magyarország legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, amely az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza. Az idén 15. évfordulóját ünneplő díj jól mutatja az Aegon Magyarország elkötelezettségét a kortárs irodalom iránt, amelynek népszerűsítésére a vállalat csaknem félmilliárd forintot költött. A díjhoz kapcsolódó programokon keresztül a vállalat célja az olvasás népszerűsítése. A Magyartanárok Egyesületével és az Irodalomtörténeti Társasággal együttműködésben ingyenesen letölthető tancsomagokat készíttet középiskolások számára, támogatja az Eötvös Gimnázium által indított országos Irodalom másképp versenyt. Saját íróportré filmjeivel és estjeivel jelen van fesztiválokon, valamint fontos kulturális események támogatójaként közel viszi közönségéhez az irodalmat.
A jelölt művek közül melyek voltak a kedvencei?
O.A.: Idén először az Aegon munkatársai azt kérték tőlünk, hogy válasszunk egyetlen könyvet, amit mi győztesként szeretnénk majd látni áprilisban. Rettegtem a feladattól, mert a mindennapokban sem tudok egyetlen, de három könyvet sem mondani, ami meghatározott engem. Decemberben olvastam először Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét, ami elvarázsolt és tudtam, hogy ha benne lesz a listában, más könyvnek nem nagyon lesz esélye nálam. Van személyes szál is a dologban, mint utóbb kiderült, a regény helyszínei és sok szereplője is ismerős számomra. Barnás egy pomázi családtörténetet mesél el, én pedig Szentendrén nőttem fel, több olyan személy társaságában, akik fontos szereplői Barnás történetének. De minél több könyvet olvastam a listáról, annál nehezebb lett a döntés, hiszen Nádasdy Ádám költészetéért is régóta rajongok, Bolyaitól féltem, mert semmi nem áll távolabb tőlem, mint a matematika, de alig tudtam letenni a róla szóló könyvet, annyira izgalmas volt, Csabai László pedig egyszerűen kötelező olvasmány.
Az, hogy egy ilyen díjat elnyer egy kötet, növelheti a népszerűségét a nagyközönség körében is? Mi a tapasztalata, mennyire figyelnek fel az emberek ezekre az eseményekre?
O.A.: Biztos vagyok benne, hogy egy könyv sikeréhez nagyon sokat hozzáad, ha díjat nyer vagy egy listán szerepel. A legjobb példa erre Krusovszky Dénes tavalyi sikerszériája, ami ugyan elkezdődött már a Libri Irodalmi Díj közönség díja előtt is, de az még egy hatalmasat dobott ezen a folyamaton. A Margó-díjat 2019-ben ötödik alkalommal nyerte meg a legjobb első prózakötetes szerző. A díj pénzjutalma mellett nagy médiatámogatás és próbafordítás is jár. A 2015-ös nyertes, Totth Benedek Holtverseny című kötete azóta két nyelven jelent már meg.
A tavalyi év Aegonos-listájáról melyik köteteket ajánlaná olvasásra?
O.A.: Az előző év döntése meghatározó élmény számomra, valószínűleg sokáig emlékezni fogok rá. Abban már az elején megegyeztünk, hogy mind a tíz könyv megnyerhetné a díjat, mi pedig elégedettek lennénk ezzel. Számomra a legfontosabb Krusovszky Dénes első regénye, az Akik már nem leszünk sosem volt, de Szvoren Edina vagy Dragomán György elképesztő novellái, Kemény István és Simon Márton verseskötetei is nagyon fontosak voltak nekem a 2018-as évből. A nyertes, Takács Zsuzsa verseskötetének pedig minden család könyvespolcán helye van.
Az oldalon elhelyezett tartalom az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.
