© A piezokristályos megoldással halkabb a dízel

Bajor származású apjának az 1870-71-es német-francia háború kitörése után el kellett hagynia Franciaországot. Németországba a harcok miatt nem mehettek, így Londonba költöztek. Rudolf a müncheni műszaki főiskolán "summa cum laude" eredménnyel diplomázott, majd egykori professzora, a hűtőgépet feltaláló Carl von Linde vállalkozásainál dolgozott. Párizsban ő lett a hűtőgépgyár és tervezőiroda vezetője, s jövedelmező jégkészítő berendezést is tervezett.

Már ifjúkorában elgondolkoztatta a hagyományos hőerőgépek üzemanyag-pocsékolása. Párizsban felismerte, hogy Linde hűtőgépe lényegében fordítottan működő hőmotor, s ammónia-üzemanyagú motorral kezdett kísérletezni. 1890-ben Németországba költözött, s tovább foglalkozott a hőmotor megvalósításával. 1892-ben állt elő a teljesen új elven működő belsőégésű motorral, amelyben - szemben az akkor már elterjedt Otto-motorral - a motor nem a robbanókeveréket (porlasztott üzemanyag és levegő), hanem csak a levegőt sűríti nagy nyomásra, a bespriccelt olaj gyújtószerkezet nélkül, öngyulladással robban be és mozgatja meg a munkahengert.

Diesel kezdetben ipari felhasználásra, a gőzgép helyettesítésére törekedett, ezért egy ideig csak stabil, nagyméretű motorok készültek szabadalma alapján. A világ első 5 lóerős, négyütemű, egy függőleges hengerű dízelmotorját 1897. február 17-én, a Müncheni Műszaki Főiskolán mutatták be. Motorjának termikus hatásfoka jobb volt, mint a többi ismert gépé, ám a sorozatgyártás és világméretű elterjedés még messze volt. Diesel mindenesetre ügyesen értékesítette szabadalmát, s már akkor hatszoros milliomos volt, mielőtt képviselői az első munkaképes gépeket eladták.

A motor fejlesztése a századforduló után vett új lendületet. A nagyhatalmak megkezdték flottáik átalakítását az olcsóbb és hatékonyabb új konstrukcióra, a feltaláló pedig azon dolgozott, hogy szerkezetét alkalmassá tegye országúti járművek hajtására is. "Az a szilárd meggyőződésem, az autómotor meg fog születni, ami, ha bekövetkezik, életem feladatát megoldottnak tekintem" - írta.

© Wikipedia

Ezt a napot azonban nem érte meg: 1913. szeptember 29-éről 30-ára virradó éjszaka nyomtalanul eltűnt a La Manche csatornán a Dresden nevű postagőzös fedélzetéről.  Néhány nappal később halászták ki a holttestét a tengerből.  Fiai ugyan azonosították néhány holmiját, de az elhunyt testét a rátaláló tengerészek – a kor szokásai szerint – visszadobták a tengerbe. Holttestét sohasem találták meg. A hivatalos német verzió szerint a hosszú munka felőrölte Diesel idegrendszerét és öngyilkos lett, de alapos (bár soha be nem bizonyított) a gyanú, hogy a német titkosszolgálat ölette meg, hogy véget vessen angol kapcsolatainak.

Egy további elmélet szerint a kőolajcégeknek volt köze Diesel halálához, mivel Diesel növényi olajok használatát hangoztatta, ami az olajcégek érdekei helyett a mezőgazdaság érdekeit szolgálta. Diesel családja meg volt győződve arról, hogy Rudolfot valaki a hajóról lelökte, hogy szabadalmait ellophassa.

Ha a németek attól féltek, hogy a Diesel által tervezett motorokat ellenük is lehet majd felhasználni, az nem volt indoktalan, mert az első világháború kitörése után az ipswichi gyár termékei között angol tengeralattjáró-motor is szerepelt. Ha azonban az olajvállalatok növényolaj-kompetíciótól féltek, annak egyelőre semmi oka sem volt, mert a dieselmotorok a mai napig iparilag csaknem kizárólag kőolajtermékeken működnek (kátrányolajtermékeken sokkal kisebb mennyiségben, de a diesel motor különböző változatát kisérletileg már sokféle üzemanyagon próbálták ki).

A hajtómű gépkocsiban való alkalmazására Diesel halála után tíz évvel került sor. Az első szériában gyártott dízelmotoros személyautót a Daimler-Benz készítette 1936-ban, de a dízel tömeges elterjedése csak az 1973-as olajválság után kezdődött, amikor a benzin ára már jelentősen meghaladta a dízelolajét. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően az immár csendes és nem füstölő dízelmotorokat ma már prémiumkategóriás kocsikba is építik.