szerző:
László Ferenc

Az elmúlt évtizedekben kultautóvá avanzsált Mini legújabb változata a nevétől és hagyományaitól eltérően már egyáltalán nem kicsi autó. De az eredeti brit fűszerezésen szerencsére nem változtatott a német gyártó.

Milyen az orosz törpe? – hangzik el a kérdés a régi viccben, melyre az a válasz érkezik, hogy "a világon a legnagyobb". A Mini ezúttal arra a kérdésre ad hasonló választ, hogy mekkora a brit törpe. És további csavar a történetben, hogy a gigantikus angol törpe ráadásul német. A brit felmenőkkel rendelkező Mini márka ugyanis már jó ideje a BMW tulajdonában van, a Union Jack motívumokkal gazdagon díszített borítások alatt német technológia rejtőzik. A harmadik generációs Mini három évvel ezelőtt mutatkozott be, és most megérkezett belőle az ötödik változat, az új Countryman, és így vált teljessé a prémiumkategóriás divatmárka kínálata.

Nagyobb, hosszabb, szélesebb

A 2017-es évjáratú Countryman a valaha készült legnagyobb Mini – olyannyira, hogy míg a 3- és 5-ajtós, valamint Cabrio társak hivatalosan kis autónak számítanak, addig a nemrégiben kijött Clubman (vagyis a kombi) és az új Countryman már a kompakt autók szegmenségben áll rajtvonalhoz. Míg az alap Mini 3,82 méter hosszú, addig terepre szabott testvérmodellje egyetlen centiméter híján 4,3 méteres.

©

A közvetlen elődjénél 20 centiméterrel hosszabb Countryman szélesebb és magasabb is lett, de ami ennél sokkalta fontosabb, hogy a tengelytávolsága 7,5 centiméterrel növekedett. Ennek eredményeképp az utastér minden szegletében kényelmesen el lehet férni, a vállak csak 5 személyes használat során érnek össze hátul. Kipróbáltuk, hogy egy 2 méteres, jól megtermett ember mögött éppen kényelmesen elfér egy 1,85 méter magas utas. Egy Miniben. 2017-ben.

Családi vonások

A korrekt oldaltartást biztosító, de szerencsére nem túl sportos vezetőülés alapáron kézi erővel, opcionálisan elektromosan állítható, és az átlagos termetűek még a legalacsonyabb állásból is fixen végig tekinthetnek a motorháztetőn. Belül olyan érzésünk támad, mintha egy kisebbfajta mobil erődöt terelgetnénk az utakon, az autó nagyon egyben van, sehol sem találkozunk nyikorgó alkatrészekkel. A szélvédő igen meredeken áll, és vélhetően leginkább ennek következménye, hogy autópálya tempó mellett a szélzaj átlag feletti. A tükrök áramvonalasnak tűnnek, nem hisszük, hogy ezek kavarnák meg ennyire hangosan a levegőt. Az alapáron 40/20/40 arányban dönthető hátsó üléssor 13 centiméteres sínen csúsztatható, vagyis variálhatóságból jár a jeles. A csomagtartó kereken 100 literrel lett öblösebb, és az ily módon kapott 450 literes térfogat akár családi használatra is alkalmassá teheti ezt a Minit. Újdonság a raktérből kihajtható puha piknik ülőke.

©

A brit felmenőkre több helyen is utal a gyártó, az ország zászlómotívuma többek közt a kormányon és az üléseken is visszaköszön. Apróságok ezek, de ugyanúgy hozzátartoznak a Mini életérzéshez, mint például a semmilyen más autóéval össze nem téveszthető műszerfal. A kormány mögötti műszerek együtt mozognak az állítható volánnal. A középső körmotívumban helyett kapott 8,8 colos kijelző immár érintésérzékeny. A kör peremén egy színes díszfény fut körbe, ami adott szituációtól függően a fordulatszámot, a vezetési stílust és akár a tolatóradar információit is egyedi módon képes vizualizálni. Ez az elsődleges vásárlóközönség által vélhetően sokra értékelt funkcióegyüttes szerintünk enyhén bazári, de szerencsére bármikor könnyen kikapcsolható.

A vetített kép nem a legjobb

A kétzónás klímát forgókapcsolókkal lehet állítani, ez alatt viszont már ott figyelnek az elmaradhatatlan billenőkapcsolók. Utóbbiak közül stílusosan a középső piros példánnyal lehet életre kelteni a motort. A középkonzolban két italtartó található, a váltószoknya melletti körperem elforgatásával pedig a normál, gazdaságos és sportos üzemmódok között lehet váltani. Eggyel hátrébb kapott helyett a BMW-féle iDrive-ra hajazó kezelőszerv, melynek felülete érintésérzékeny. Utóbbira elég hanyagul odavetni a navigációs célállomásunk karaktereit: tapasztalatunk szerint a rendszer gyorsan és pontosan felismeri a kézírásunkat. A bőrborítású és kellemes fogású kormányon lévő gombok a telefonos kihangosító és a tempomat kezelésében segítenek.

A HUD nem a szélvédőre, hanem egy kis üveglapkára vetít, ami véleményünk szerint nem a legjobb megoldás, mert a megjelenített információk elég mélyen ülnek. Ugyancsak negatívum, hogy HUD beállításait csak a menürendszer mélyén tudjuk elvégezni.

©

Apró extrák

A dupla panorámatető tovább növeli a térérzetet, és apró figyelmesség, hogy a tetőn hátul elhelyezett kompakt antennába egy LED-fényt rejtett a gyártó. Utóbbi villogását még egy zsúfolt parkolókban is könnyen észre lehet venni, így könnyebb megtanulni a kocsinkat.

Szintén Mini-geg a Countryman Timer nevet kapott funkció, amely folyamatosan figyeli, hogy mikor terepezünk a kocsival, megjeleníti a virtuális pulzusunkat és pontokkal jutalmazza a kitartó sárdagasztást. Értelme szinte semmi, de egy terepezésre is használható Minitől szinte már elvárjuk az ilyen bohóságokat.

©

Szerethető motor

A Villány környékén megejtett menetpróbán csak az erősebb 2 literes dízelmotort tudtuk kipróbálni, de abban szerencsére nem kellett csalatkoznunk. 2000-es fordulatszámig hallatszik, hogy öngyulladós erőforrást pörgetünk, e felett azonban bárki nehezen mondaná meg a motor típusát. Dízeles kerregés helyett sportos orgánummal örvendeztet meg a Countryman, és ha Sport módra kapcsolunk, akkor további mélyebb tónusú hangok támadják le a hallószerveinket. Arra nem kaptunk választ, hogy ezt aktív vagy valamilyen passzív hangtechnikával oldotta-e meg a gyártó, de tulajdonképpen mindegy is, mert a végeredmény a lényeg. Az pedig bőven szerethető.

©

A 190 lóerős teljesítmény és a kereken 400 Nm-es nyomaték a hétköznapi használat során több mint elegendő, és itt jegyzendő meg, hogy az új Countrymanből még a sima D modell is erősebb, mint az elődben lévő erősebb SD változat.

Jó minőségű aszfalton a haladós kanyarokban nagy élvezettel terelgethető a Countryman, nem érezni azt, hogy mégiscsak egy emelt járműben ülünk. Ennek persze az az ára, hogy a nem túl jó minőségű hazai utakon enyhén keménynek érezzük a futóművet.

6-7 liter benne van a pakliban

130-as tempónál percenként 2000-et forog a főtengely, és teszi mindezt a váltó nyolcadik fokozata mellett. Az automata váltó ha nem is rekord gyorsan, de azért elfogadhatóan tempósan teszi a dolgát. Manuálisan a váltókarral és a kormány mögötti opcionális váltófülekkel lehet váltani. (Itt jegyzendő meg, hogy hatsebességes automata és hatsebességes manuális váltó is szerepel a Countryman kínálatában.)

©

Újdonság, hogy immár az összes motor mellé társítható a mintegy 600 ezer forintos felárú All4 összkerékhajtás. A négykerékhajtás hatékonyságán sokat javítottak, ami fontos szerepet játszik abban, hogy az átlagnál jóval erőltetettebb tempójú 500 kilométeres utunk végén 7,1 literes átlagfogyasztást mértünk. Arra gyanakszunk, hogy hétköznapi használat mellett a 6 literes, vagy esetleg az alatti fogyasztás is simán benne van a pakliban.

Konklúzió

+: felnőttesebb térkínálat, nagy csomagtartó, szerethető dízelmotor és automata váltó, érintőkijelzős kezelhetőség, általánosan kiváló minőség, bohókás extrák.

: parkolni már nem olyan könnyű vele, átlag feletti menetzaj, a HUD nem a legjobb, enyhén feszes futómű.

Bár első blikkre talán nehéz megkülönböztetni a harmadik generációs Miniből készített második generációs Countrymant az elődjétől, két teljesen eltérő autóról beszélünk. Az új Countryman sokkal nagyobb és így a családok számára jelentősen szerethetőbb lett, aminek persze az az ára, hogy a szűkebb parkolóhelyek már nem igazán kompatibilisek vele. A szokásos Mini-gegeket szerencsére ezúttal is megkapjuk, és az akár Maxinak is csúfolható legújabb Minit a gyártó technikai fronton sikeresen felhozta a 2017-es szintre. A 136 lóerős fapados benzines modell 7,7 millió forintos alapáron kapható, a legerősebb JCW változat pedig 11,7 millió forinttól vihető haza.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vitézy: Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának

Vitézy: Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának

A jegybank is tehet arról, hogy a kormány lakáspolitikája megbukott

A jegybank is tehet arról, hogy a kormány lakáspolitikája megbukott

Kínaiaknak adta el az MNB-alapítvány Budapest egyik legdrágább telkét

Kínaiaknak adta el az MNB-alapítvány Budapest egyik legdrágább telkét

Ötféle izgalmas VW Golf érkezik, az egyik zöld rendszámos

Ötféle izgalmas VW Golf érkezik, az egyik zöld rendszámos

Így verte át Európa uralkodóit Kempelen Farkas

Így verte át Európa uralkodóit Kempelen Farkas

Egy igazi amerikai tragédia: Ezt akarta bemutatni új filmjével Clint Eastwood

Egy igazi amerikai tragédia: Ezt akarta bemutatni új filmjével Clint Eastwood