„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egyes mérések szerint a tisztán elektromos autókkal a zimankóban 65 százalékkal rövidebb távolság tehető meg, mint kellemes tavaszi hőmérséklet mellett.
Az amerikai autóklub, az AAA arra volt kíváncsi, hogy télen konkrétan mennyivel csökken a villanyautók hatótávolsága. Fogtak egy BMW i3s-t, egy Chevrolet Boltot, egy Nissan Leafet, egy Tesla Model S 75D-t és egy VW e-Golf-ot, és megnézték, hogyan teljesítenek +24, illetve -6 Celsius fokos külső hőmérséklet mellett.
Bekapcsolt klíma és kellemesre vett belső hőmérséklet esetén az említett, hulladékhőt nem termelő erőforrású autókkal átlagosan 41 százalékkal rövidebb távot lehetett megtenni a téli zimankóban, mint kellemes tavaszi körülmények mellett.
A problémára az utazás közbeni fagyoskodás, illetve csak az ülés- és kormányfűtés használata, valamint a jó melegen öltözködés lehet a megoldás: kikapcsolt klíma mellett az említett körülmények mellett csak 12 százalékkal csökkent a hatótáv.
A vizsgált autók közül egyébként a Nissan Leafnek a leghatékonyabb a fűtése, ennek az autónak téli körülmények mellett 31 százalékkal csökkent a hatótávja. E tekintetben a BMW i3s szerepelt a legrosszabbul, ez esetben ugyanis 50 százalékos hatótáv-csökkenést regisztráltak a tesztelők. Hogy az adatok pontosak és hibátlanul összehasonlíthatók legyenek, a kocsikat hűtőkamrában felállított futópadon tesztelték.
Korábban a német autóklub, az ADAC is végzett hasonló teszteket. Ők egy Mitsubishi i-MiEV-et fogtak vallatóra, és kiderült, hogy -20 fokban 65 százalékkal rövidebb táv tehető meg az apró városi e-autóval, mint +20 fokban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.