Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A BKK-járatok is terelve járnak.
Tavaszköszöntő promenád címmel rendezvényt tartanak szombaton 10.30 és 14.00 között az Andrássy út teljes hosszúságában, ezért szakaszosan lezárják az utat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A lezárások miatt a 105-ös busz az említett időpontok között nem érinti a Bajcsy-Zsilinszky úti metró és a Hősök téri metró közötti megállókat. Terelt szakaszán a Podmaniczky utcában a Dózsa György út kereszteződése előtt, valamint a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton a 72-es trolibusz és a 9-es buszjárat érintett megállóiban lehet majd felszállni a 105-ös buszra.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.