Mivel a BMW M3-asból nincs kombi, ezt a hiányt pótolja az Alpina
Az nem kétséges, hogy tekintélyt parancsoló egy ilyen 300-as feletti tempóra képes családi autó.
hvg.hu
A BMW sajnálatos módon soha nem csinált szériaváltozatú M3-as kombit, az M5-ös Touring is elhalt az E61-es generáció nyomán, így nem marad más választása annak, aki ilyet szeretne, hogy az olyan tuningcégekhez fordul, mint az Alpina.
A német vállalat persze régi kapcsolatot ápol a bajor márkával, rendre megcsinálja azokat a hiánymodelleket, amely a BMW-nek valamiért túl sok lenne.
Alpina
Ilyen a B5 Touring is, amely idén tavasszal mutatkozott be és ilyen a mostani B3 Touring is. Az Alpina kombijának 3.0 literes, soros, hathengeres, kétturbós motorjából 462 lóerőt hoztak ki és 700 Nm-es nyomatékot, amely 3000-es fordulatszámtól jelentkezik. Az Alpina B3 BiTurbo Touring a szokásos nyolcfokozatú, bár az a Alpina által átdolgozott váltót kapja az xDrive összkerékhajtási rendszerrel egyetemben.
Alpina
Alpina
Alpina
Alpina
Az Alpina egyelőre nem közölte a modell pontos menetdinamikai adatait, de akárcsak a B5 Touring, a kisebb modell is 300 km/h feletti tempóra képes. A cég a hagyományaihoz hűen a futóművön is módosított és a kormányzás is direktebb lett, miközben a menetmód opciók maradtak a szokásos Comfort, Comfort+, Sport és Sport+.
Az Alpina persze, ahogy szokott, finoman módosított a megjelenésen is. Mindez új karosszériaelemeken, mint az első ütköző, a könnyen felismerhető Alpina Classic felniken és a kék féknyergeken érhető tetten.
Az újdonság árát még nem tette közzé a tuningcég, de az első rendeléseket 2020-tól teljesítik.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.