„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A Clark Ádám tér és a Lánchíd is érintett.
Demonstráció miatt több forgalmas útszakaszon, köztük a Lánchídon forgalomkorlátozásra kell készülni pénteken Budapesten, miután ma tartják a harmadik globális klímasztrájkot, amelynek budapesti résztvevői a Clark Ádám téren gyülekeznek, majd átvonulnak a Kossuth térre.
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint pénteken várhatóan 10.30 és 13 óra között szakaszosan és időszakosan lezárják a Clark Ádám teret, a Lánchidat, a Széchenyi István teret, valamint a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Honvéd utca–Szalay utca–Kossuth Lajos tér-útvonalat. A lezárt útszakaszon a keresztirányú forgalomban is rövidebb-hosszabb korlátozások várhatók.
A forgalomkorlátozások miatt változik a 2-es villamos, a 9-es, a 16-os, a 105-ös autóbusz, a 70-es, a 72-es, a 73-as és a 78-as trolibusz útvonala – írták.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.