szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár az alapmodell is egészen fürgén viselkedik, ez a különleges kivitel a biztonság kedvéért kapott egy extra villanymotort.

A második generációs Nissan Leaf jelenleg kétféle teljesítményszinttel kapható. Az alapmodell 147 lóerőt és 320 Nm-t ad le, ami 7,9 másodperces 0-100-as gyorsulást, illetve 144 km/h végsebességet tesz lehetővé, a 214 lóerős, illetve 340 Nm-es Leaf e+ pedig 6,9 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra, és akár 157-tel is képes gurulni.

A Nissan most azonban bemutatott egy olyan Leafet, amely minden korábbinál erősebb. Ez annak köszönhető, hogy az újdonság tengelyenként egy-egy villanymotort vonultat fel, így az összteljesítménye eléri a 304 lóerőt, a nyomatéka pedig nem kevesebb, mint 680 Nm.

Nissan

Az összkerékhajtású kísérleti Leaf kicsit rövidebb, szélesebb és magasabb az alapmodellnél, arról viszont sajnos nem szól a fáma, hogy mennyit nőtt a tömege, illetve, hogy mennyit javult a menetdinamikája. A 17 colos kerekeken gördülő izom-Leaf utasterében újdonság a műszerfal közepére szerelt 12,3 colos infotainment kijelző.

Nissan

A szupererős Leaf nem kerül kereskedelmi forgalomba, a modellt fejlesztési célokra használja a Nissan.

Nissan

 

Nissan
Nissan

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!