Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Idén nem tartják meg a kiállítást, az érdeklődőknek egy évet várniuk kell.
A Brit Autószalon szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a világjárvány miatt a nemzetközi rendezvény 2020-ban elmarad. Az Egyesült Királyságban tartott autókiállítást az eredeti tervek szerint augusztus 20. és 23. között rendezték volna meg.
A Brit Autószalon legközelebb 2021. augusztus 19. és 21. között lesz megtartva Farnborough-ban. A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek árát visszatérítik a szervezők, illetve lehetőség van az idei jegyek jövőre történő felhasználására.
Az Egyesült Királyságban eddig közel 245 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a COVID-19 betegségben elhunytak száma megközelíti a 35 ezret.
A koronavírus miatt idén március elején elmaradt a Genfi Autószalon, az április eleji New York-i Autószalont augusztus végére tolták, az április végi Pekingi Autószalont pedig szeptember végén rendezik meg. A júniusi Detroiti Autószalon idén elmarad, a helyszínén hat hónapig tábori kórházat üzemeltetnek, és az augusztusi Moszkvai Autószalont, valamint az októberi Párizsi Autószalont sem rendezik meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.