1,95 másodperc: 2020-ban ez az eddigi leggyorsabb F1 kerékcsere
A Forma-1-ben olyan gyorsan cserélnek kereket, hogy lassítás nélkül nehéz követni, pontosan mi is történik.
hvg.hu
2015 óta minden Forma-1 verseny után kiosztják a "DHL Fastest Pit Stop Award" elismeréseket, az év végén pedig bajnokot is hirdetnek, vagyis kiderül, hogy az adott évben mely csapat végezte a legjobb munkát a kerékcserék során.
Az idei szezonban eddig Max Verstappen második osztrák futamon megejtett kerékcseréjéhez kellett a legrövidebb idő, konkrétan 1,95 másodperc. Ugyanezen a futamon Alexander Albon Red Bullján 2,22 másodperc, Valtteri Bottas Mercedesén pedig 2,39 másodperc alatt cserélték le a négy kereket.
Két futamot követően a 2020-as kerékcsere-bajnokságban jelenleg a 68 pontos Red Bull tanyázik az első helyen, melyet a 46 pontos Mercedes, illetve a 28 pontos Williams követ a sorban. A tizedik, utolsó helyen a pont nélküli McLaren található.
A rekordot a Red Bull tartja, Verstappen autóján tavaly Braziliában alig 1,82 másodperc alatt cserélték le a kerekeket.
Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.