Már a kemény terepre szánt Jeep Wrangler is zöld rendszámos

Megérkezett a legendás terepjáró vadonatúj plugin hibrid változata, ami nyomatékosabb a 600 Nm-es dízel modellnél.

  • hvg.hu hvg.hu
Már a kemény terepre szánt Jeep Wrangler is zöld rendszámos
Az első Jeep Wrangler 1987-ben tűnt fel a színen, a negyedik generáció pedig 2018-ban érkezett meg. És most leleplezték ennek az aktuális változatnak a plugin hibrid kivitelét:
Jeep
Jeep

A keresztségben Jeep Wrangler 4xe nevet kapott újdonság meghajtásáról egy 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotor gondoskodik, mely két darab villanymotor társaságát élvezi. A 375 lóerős összteljesítményű, 637 Nm nyomatékú terepjáró lítium-ion akkumulátora 17 kWh kapacitású, ami mintegy 40 kilométeres elektromos hatótávolságot tesz lehetővé.

Jeep
Jeep

Hybrid módban bármikor bármelyik motor hajthat, Electric módban elektromosan halad az autó az akkumulátor lemerüléséig, eSave módban pedig a benzinmotorra hagyatkozva későbbre tartalékolhatjuk az aksi kapacitását. A természetesen négykerékhajtású és egyelőre még ismeretlen árú Jeep Wrangler 4xe rekuperációja két fokozatban állítható.

Jeep

 

Jeep

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.