Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A két autó tulajdonosa láthatóan a legalapvetőbb szabályokat sem akarta betartani.
A két autós pár másodperc alatt jó néhány szabályszegést elkövetett, és mindez csak az, ami a felvételen is látszik – írja a megjelent videó kapcsán a BP-i Autósok közösségének oldala.
Záróvonalat átlépve előztek olyan szakaszon, ahol előzni tilos tábla is van, de hatalmas tempóval hajtottak át egy gyalogátkelőn. A közlekedési lámpa jelzése sem sokat számított, ami már jó ideje piros volt, mire odaértek. A két luxusautóval mégis úgy száguldottak át rajta, mintha üres versenypályán lennének.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.