Bérelt autókból lopták ki a katalizátorokat egy Illatos úti autószerelőnél
Két budapesti férfi és 17 éves társuk lopták ki a katalizátorokat.
hvg.hu
Egy autómegosztó cég diszpécsere tett bejelentést a rendőrségre, hogy az egyik kölcsönzött autójuk GPS-jele szerint a jármű már huzamosabb ideje egy Illatos úti autószerelő telephelyén áll – írta honlapján a rendőrség.
A hatóság kivonult a telephelyre, ahol a kocsit katalizátor nélkül találták meg. A szerelőműhely mellett a rendőrök átkutattak egy épületet, ahol a bútorok közt megtalálták az autót bérlő és az alkatrészeket kiszerelő egyik férfit, majd társait is elfogták a telephelyen. A két budapesti férfit és fiatalkorú társukat előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A 28 éves H. Máté, a 19 éves K. Márton és 17 éves társuk beismerte, hogy már korábban is béreltek három autót, amelyekből szintén kiszerelték, illetve kivágták a katalizátorokat és a részecskeszűrőket azért, hogy azokat értékesítsék.
A rendőrség őrizetbe vette őket, és indítványozta a letartóztatásukat.
Mik a legnagyobb tévhitek az anyagcserével kapcsolatban? Milyen tünetek jelezhetik a hormonháztartás problémáit? Hogyan védekezhetünk a káros környezeti hatások ellen, és miért hasznos a glükózmonitor? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.