„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Lewis Hamilton nem tervezi, hogy még a negyvenes éveiben is a Formula-1-ben fog versenyezni, de az idei szoros küzdelem meggyőzte, hogy még két évet aláírjon.
A hétszeres világbajnok brit pilóta 38 éves lesz, amikor 2023-ban lejár az új szerződése. Ezzel összesen 17 szezont tudhat majd maga mögött a száguldó cirkuszban.
Szereti a kihívást – magyarázta a szerződéshosszabbítás mögötti gondolkodását a versenyző. „Az idén nagyobb a kihívás, mint korábban bármikor” – mondta a Reuters hírügynökségnek, amely minden idők legsikeresebb Formula-1-es pilótájának nevezte.
Az idén az autók teljesítménye közel áll egymáshoz, ami jó ideje a legizgalmasabb időszakká teszi a mostanit – utalt a Mercedest vezető Hamilton a rivális Red Bull idei eredményeire.
Ha a brit pilóta valóban szereti a kihívást, akkor a vasárnapi Osztrák Nagydíjon elért 4. helyezése csak megerősíthette ebben. A holland Max Verstappen remek rajt-cél győzelmet aratott, és már 32 ponttal vezet az összetettben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.