„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Sanghajban zajlik a világ legfontosabb autókiállítása.
Évszázadonként egyszer előforduló, a piacot alapjaiban átformáló átalakulás zajlik az autóiparban – mondta Ola Källenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója az Auto Shanghai 2025 kiállításon szerdán. Hangsúlyozta, hogy ennek az átalakulásnak a hajtómotorja a technológia, különösen a digitalizáció, a zéró-emissziós célkitűzések és az automatizált vezetés, ezért a Mercedes minden eddiginél többet fektet fejlesztésekbe.
A Sanghaji Autószalon előestéjén a Mercedes bemutatta CLA elektromos autójának a kínai piacra tervezett, hosszú tengelytávú változatát, amelynek hatótávolsága meghaladja a 860 kilométert. A modell bemutatását a következő három év legnagyobb termékoffenzívája nyitányaként jellemezte Källenius.
A kínai piacon hihetetlenül éles verseny dúl, a vásárlók pedig az elmúlt két évben meglehetősen visszafogottak voltak - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az elkövetkező 5-10 évben konszolidációra számít a kínai piac számos nagy szereplője között.
Azzal együtt is, hogy az első negyedévben 10 százalékkal csökkentek a Mercedes eladásai Kínában, még mindig több mint minden harmadik autója az ottani piacon kel el.
https://hvg.hu/cegauto/20250225_itt-a-mercedes-1000-kilometeres-hatotavu-uj-villanyautoja-eqs
A Mercedes konszern tavaly 145,6 milliárd eurós, az előző évinél 4,5 százalékkal kisebb értékesítési árbevétel mellett 10,4 milliárd eurós, 28 százalékkal alacsonyabb nyereségre tett szert. Az idén a Mercedes-Benz a tavalyi 1,98 milliónál valamivel kevesebb autó eladására számít erősödő piaci ellenszél közepette, ami nyereségét is valamivel lejjebb fogja vinni.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.