Szlovákiában gyártják majd a kínai Polestar új szabadidő-autóját
Egymás után teszik európaivá autóikat a kínaiak.
HVG
A Polestar bejelentette, hogy 2028-tól Szlovákiában, a Volvo Cars új kassai üzemében fogja gyártani következő SUV-modelljét, a Polestar 7-et. A két svéd márkát – a Polestart és a Volvót – tulajdonló kínai Geely és annak alapítója, Li Shufu a költséges európai és amerikai vámok elkerülése érdekében döntött a termelés áthelyezéséről – írja a Reuters.
Az új üzem várhatóan 2026-ban kezdi meg működését, évi 250 ezer autó kapacitással. A Polestar autóinak többsége jelenleg Kínában készül, így az európai behozatalra kivetett 28,8 százalékos, illetve az amerikai több mint 100 százalékos vám súlyosan érinti a céget.
A Polestar embléma egykor a Volvo sportos autóit jelölte.
A cég célja az európai gyártás bővítésével nemcsak a költségek csökkentése, hanem a geopolitikai kitettség mérséklése is. Jelenleg néhány Polestar 3 SUV az Egyesült Államokban, a Volvo dél-karolinai gyárában készül, de a Polestar 2 továbbra is kizárólag Kínából érkezik – ennek új amerikai megrendeléseit az év elején le is állították.
Az év második felétől a Polestar 4-et már dél-koreai gyártásból exportálják majd az amerikai piacra. A vállalat ugyanakkor elismerte, hogy továbbra sem nyereséges, és elhalasztotta a terjeszkedést több új országba.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.