Mustang kimaxolva: Vegasban meghajtottunk egy 825 lóerős Shelby Super Snake-et
Kipróbáltuk mit tud a jelenleg kapható legerősebb Shelby Mustang és a gyárban egy bőven 1 000 lóerő feletti új Mustanggal is találkoztunk.
Kipróbáltuk mit tud a jelenleg kapható legerősebb Shelby Mustang és a gyárban egy bőven 1 000 lóerő feletti új Mustanggal is találkoztunk.
Ez a klasszikus szépségű amerikai sportkocsi egyenesen a 60-as évek közepére repít vissza bennünket. És mellesleg éppen tehetős új gazdájára vár.
A korábbi évek növekedését folytatva 2019-ben a második helyen zárt a Ford a hazai piacon, de 2020 a nagy változások éve a cég életében. Egy 16 modellből álló, új elektromos termékcsaláddal is készülnek az idei évre, de tovább folytatják sikeres, fiatalokat támogató programjaikat is.
A négykerekű időgéppel a Shelby amerikai főhadiszállásán kötöttünk szorosabb barátságot.
Az elmúlt esztendőben minden korábbinál több SUV talált gazdára Németországban.
A szabad szemmel igen jól látható összeget sok minden indokolja, gyorsan vázoljuk is az okokat.
Idén közel nyolcvan autót teszteltünk itthon, vagy próbáltunk ki nemzetközi rendezvényeken. Ebből a népes felhozatalból válogattuk most ki a legemlékezetesebbeket.
Ez a vadonatúj Ford sportkocsi képzeletben több mint öt évtizedet repít vissza minket az időben.
Már az Amazon Prime szolgáltatására előfizető Ford-tulajdonosok is kérhetik az autójukba a megrendelt csomag kézbesítését – úgy is, hogy közben ők nem ülnek benne.
Két jövendőbeli tulajdonosnak biztosan elrontották a karácsonyát.
A motorsportok egyik legismertebb figuráját is meglepte a Ford elektromos szabadidő-autója.
Erről az időutazásra hívó járgányról sokan talán még nem is hallottak, de akár a laikusok is egyetlen pillantás alatt szerelembe eshetnek vele.
A Shelby meghozta a döntést, gyártásba küldi a nemrégiben még csak koncepcióként bemutatott erőgépet.
A Ford kompakt divatterepjárójának új generációja körülbelül 1 millió forinttal kerül többe a gyengébb felszereltségű elődjénél.
Luxus verzió készült a Focus enyhén divatterepjárósra faragott változatából.
Hatalmas mennyiségben pörkölnek kávét az étteremlánc számára, amelynek nyomán olyan melléktermék is keletkezik, amely kiváló biokomponens bizonyos műanyagelemekhez. Erre csapott le a Ford.
Alig pár nap telt el az új Ford-modell hivatalos leleplezése óta, és a First Edition modellek máris mind gazdára találtak.
A Ford hollywoodi sikerfilmben megörökített Le Mans-i győzelmében meghatározó szerepet játszott az autók tuningolásában utolérhetetlen amerikai Carroll Shelby, aki szív- és veseátültetés után is imádta a száguldást.
A Mach-E tisztán elektromos hajtású és opcionálisan összkerékhajtással is rendelhető.
Sokak szerint szentségtörés, mások szerint viszont a Ford egyszerűen csak kiszolgálja a piaci igényeket. Zöld rendszám és összkerékhajtás a csomagban.