szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez a vadonatúj Ford sportkocsi képzeletben több mint öt évtizedet repít vissza minket az időben.

Carroll Shelby 1965-ben készítette el a Ken Miles által tesztelt első GT350-es Ford Mustangot, és ennek az 54 évvel ezelőtt napvilágot látott ikonikus sportautónak állít most emléket a cég. Konkrétan ezzel a vadonatúj modellel:
©

Az aktuális Shelby GT350-hez és a csökkentett tömegű, sportfutóműves Shelby GT350R-hez rendelhető Heritage Edition Package elsősorban a speciális Wimbledon White és Guardsman Blue fényezésről ismerszik meg, illetve arról, hogy az utastérben piros cérnával varrt fekete bőrülésekben foglalhatunk helyet.

©

A 60 440, illetve 73 435 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 18,1, illetve 22 millió forintos típusok árát 2 000 dollárral, körülbelül 600 ezer forinttal dobja meg a hagyománytiszeteltről szóló csomag, ami nem növeli meg a két típus 5,2 literes V8-as motorjának 533 lóerős teljesítményét és 582 Nm-es nyomatékát.

A Mustang 450 lóerős 5 literes motorral szerelt európai alapváltozatáról készített részletes tesztünk itt olvasható.

©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Cser-Palkovics: Drasztikusan nőtt a megyében a fertőzöttek száma

Cser-Palkovics: Drasztikusan nőtt a megyében a fertőzöttek száma

Radar360: Súlyosbodó járvány, növekvő nyugdíjak

Radar360: Súlyosbodó járvány, növekvő nyugdíjak

3500 bérautó gyulladt ki egy repülőtér mellett

3500 bérautó gyulladt ki egy repülőtér mellett