Látványos infografika arról, hogyan zsugorodott össze a Tesla mellett az összes autógyár
A cég részvényeinek ára csak az elmúlt egy év alatt megnyolcszorozódott.
A cég részvényeinek ára csak az elmúlt egy év alatt megnyolcszorozódott.
A járműgyártás megrendelésállománya 6 százalékkal nagyobb, mint februárban volt. Elsősorban Kínában indult be újra a német autók iránti kereslet.
Döbbenetes összeget készülnek elektromos autók fejlesztésére fordítani.
A környezetvédők szerint nem kellene támogatni a nem elektromos autók gyártását.
70 százalékban kész a ZalaZone, létesítményeinek kihasználtsága egyelőre 25-30 százalék körüli.
Miközben az európai szabályozók a dízelbotrány utóhatásaként még mindig az Euro 6 kibocsátási szabványok szigorításával vannak elfoglalva, már készülnek a belső égés korának végét ígérő szabályok.
Elon Musk maga írta ki a felhívást, hogy problémamegoldókat keres, és nem érdekli, hogy ki hol végzett.
Kulcsfontosságú helyszín lesz a magyar gyár, ahol a német márka teljesen új, elektromos autók gyártásához fejlesztett platformját elsőként használják majd.
Az autóipari beszállító 75 milliárdos beruházással hozza létre második magyarországi üzemét.
A Chevron Autónak még nincs Kínán kívüli üzeme, az első ilyet pedig Magyarországon, Miskolcon nyitják meg.
1000 euró a támogatás és a kocsi állapotát, árát nem is vizsgálják.
Az Opel vezére szerint az uniós környezetvédelmi célkitűzések teljesítése fontosabb feladat az autóeladások növelésénél.
Tízezrével kerülnek utcára a német autógyártók munkásai.
Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban az USA elnöke 25%-os vámemelést rótt ki nemcsak kínai készárukra, de alkatrészekre is. A Tesla és más autógyárak emiatt fordultak most a bírósághoz mondván: a büntetővám önkényes intézkedés volt.
Mindkét országban nagyjából 40 százalék a visszaesés eddig. Nálunk 25 százalékos a forgalom csökkenése.
Az autóipar képviselői szerint munkahelyeket is veszélybe sodorna, ha tovább szigorítaná az EU az autók károsanyag-kibocsátására vonatkozó irányelveket, mert már a jelenlegi határértékek betartása is óriási költséggel jár számukra.
A tizenkét évvel ezelőtti autóipari recessziót három év alatt ledolgozta az ágazat, de a Moody's hitelminősítő szerint a mostani válság előtti számok eléréséhez több idő kell majd.
Több mint tíz éven át szárnyalt a német gazdaság legfontosabb motorjának tartott autóipar, újabb és újabb értékesítési rekordokkal. A korszak végét viszont nem csak a koronavírus-járvány okozta.
A francia vállalatcsoport felhagyna korábbi szemléletmódjával, amely szerint első a mennyiségi termelés.
A Tesla tőzsdei értéke már minden versenytársét felülmúlta, de a kasszája kevésbé csörög.