32 éves, de csak 31 ezer kilométert futott Ferrari Testarossát kínálnak eladásra
Ezzel a 12 hengeres motorral szerelt olasz szupersportkocsival évente átlagosan kevesebb, mint ezer kilométert tettek meg.
Ezzel a 12 hengeres motorral szerelt olasz szupersportkocsival évente átlagosan kevesebb, mint ezer kilométert tettek meg.
A legendás autó ezen példánya akár 300 millió forintnál is többet érhet.
Ez a remek állapotú BMW 2002 egyenesen a 70-es évek közepére repít vissza bennünket.
Az olasz mérnökök minden korábbinál nagyobb teljesítményt facsarnak ki a 6,5 literes blokkból.
Érkezik a megoldás azoknak, akik még az M3 Competitiont is egy kicsit ingerszegénynek tartják.
Egy hátsókerék-hajtású bivalyerős szedán, mely fittyet hány a szén-dioxid-kvótára és hangosan ordítja bele olaszul a világba, hogy ide nekem az összes kanyarral! De ha kell, akkor csendben elvihetjük vele az oviba a gyerekeket.
Közúton ugyan nem használható, versenypályán viszont kivételes vezetési élményt biztosít ez a Mercedes.
A Bertone tervezte X1/9 az egyetlen középmotoros hátsókerék-hajtású Fiat, és most ebből a szériából vár gazdára egy alig használt közel 4 évtizedes példány.
Turbólyukat még hírből sem ismer az új sportmotor, ami jelen esetben csak a hátsó kerekekre szabadítja rá 510 lóerős teljesítményét. Az új M3 és M4 meglepően civilizált, illetve politikailag kevésbé korrekt oldalaival a Balaton-felvidéken ismerkedtünk meg.
Rendszámot nem kaphat a négykarikás gyártó szívómotoros extrém versenyautója.
A legolcsóbb változatban 58-as aksi és 170 lóerős villanymotor található.
Kék fényezés, erős motor, kéziváltó, hátsókerék-hajtás. Ilyen és ehhez hasonló ínyencségekkel szolgál ez a négykerekű bajor időgép.
A 660 lóerős szívó V12-es motorral szerelt Enzo ritka látvány Magyarországon.
Minden valószínűség szerint ez az olasz gyártó utolsó turbó és hibrid technika nélküli V12-es modellje.
Az olasz sportkocsinak nem csak a motorját piszkálták meg, a külsejét is módosították.
A több mint 30 esztendős olasz sportkocsi eddig kevesebb, mint 8 ezer kilométert hagyott maga mögött.
A Ferrari 812 Competizione két változatából alig több mint 1500 példány fog készülni.
A Carlex Design munkatársai egyedi módon nemesítették az olasz sportkocsi belsejét.
Alacsony tömeg, erős motor, hátsókerék-hajtás, kézi váltó – ez lehet az újdonság sikerreceptje.
A bajor gyártó már javában teszteli a kupé fogyókúrára fogott sportosabb változatát.